2011. dec 23.

2011.12.23

írta: Netarzenál
2011.12.23

Bár röppentek fel hírek arról, hogy az USAF által megvásárlásra kerülő General Atomics Predator C Avenger UAV Afganisztánba fogja végrehajtani harctéri próbáit, most arról cikkeznek külföldi oldalak, hogy erre mégsem kerül majd sor. Így azok a feltevések, melyek szerint a Predator C az irániak kezébe került Lockheed Martin RQ-170 Sentinel pótlására érkezne, nem váltak valóra. A gép a felderítést, megfigyelést, hírszerzést végző rendszerek próbáiban vesz majd részt.

Viszont következő év májusában-júniusában Afganisztánba kerülhet a Boeing A160 Hummingbird UAV helikopterek három példánya. A felderítésre, megfigyelésre, hírszerzésre és szállítási feladatokra egyaránt használható légi járműveket az amerikai hadsereg akár egy teljes évre is a távoli országba telepítené a harctéri körülmények között végzett tesztelések céljából.

London 400 millió fontot költ további aknavédelemmel ellátott páncélozott szállítójárművek védelmének növelésére és újabbak beszerzésére.  Ennek az összegnek egy részéből mintegy 100, hazai gyártású Foxhound MRAP kerül majd beszerzésre.  A hírt december 22-én az Egyesült Királyság védelmi minisztere Philip Hammond jelentette be. Nagy-Britannia a Foxhound-okból eddig már 200 példányt vásárolt meg a páncélozott Land Roverek lecserélésére, az elsők átadására pár héten belül kerül sor. Videó a Foxhound-ról.

Törökország az után, hogy Franciaországban a törvényhozók jóváhagytak egy törvényjavaslatot, mely szerint bűncselekmény tagadni az örmény népirtást, politikai és katonai szankciókat vezetett be Párizzsal szemben. Felfüggesztésre kerültek a politikai célú látogatások és a közös katonai projektek és gyakorlatok is.  A két ország közötti eddigi viszony lehetővé tette, hogy a francia katonai repülőgépek használhassák a török légteret és katonai bázisokat, míg a hadihajók a felségvíz és a kikötők esetében tehették meg ugyanezt, egy viszonylag rövid előkészület után. Ankara mostantól ezek elől mereven elzárkózik.

Új fejlemény a THOR LIBERTY-n szerdán megtalált Patriot légvédelmi rakéták ügyében. (Lásd) Az információk szerint a rakétákat Németországban rakodták fel a hajóra. A német vámhivatal közlése szerint a valódi címzett Dél-Korea volt, ugyanis az ázsiai ország a Bundeswehr feleslegessé vált készletéből vásárolt Patriot légvédelmi komplexumokat. A hajó december 13-án futott ki Emden kikötőjéből.

Brazília 150 M113-as páncélozott szállító harcjárműve a BAE Systems által kerül majd korszerűsítésre 42 millió dollárért. Az M113B konfigurációjú páncélosok így M113A2 Mk1 változatokká fognak válni, nagyrészt a motort, az erőátvitelt és a hűtést érintő átalakítások során. A munkálatokat Brazíliában végzik el, a brazil hadsereg katonáinak bevonásával 2014. november végéig bezárólag.

Csütörtökön született meg az a határozat, melyben az Argentína vezette Mercosur (spanyolul Mercado Común del Sur, portugálul Mercado Comum do Sul = Dél–amerikai Közös Piac, egy nemzetközi kereskedelmi szervezet) néhány tagja (Brazília, Argentína, Paraguay és Uruguay) kijelenti, nem adnak engedélyt a Nagy-Britanniához tartozó Falkland-szigetek zászlaja alatt hajózó vízi járműveknek a kikötőik használatára. Ez alól csak azok a polgári hajók élvezhetnek kivételt, amelyek a szigetcsoport ellátásáért felelősek. Paraguay csatlakozás érdekes, mivel nem rendelkezik tengeri kikötővel. A latin-amerikai országok vezetői Montevideóban találkoztak a Mercosur-csúcson. Cristina Fernandez de Kirchner argentin elnök asszony itt felszólalva bírálta az Egyesült Királyságot, amiért olajfúrásokat kezdett a Falkland-szigeteknél. Az argentin vélemény szerint a tenger alatt rejtőző olaj az argentinok jogos természeti kincse. London határozottan kiállt a szigetcsoport –akár fegyveres- védelmében és elítélte a Mercosur-csúcson megszületett határozatot. A brit védelmi minisztériumból érkező hírek szerint egy nukleáris maghajtású tengeralattjáró már a térségben tartózkodik.

Szombattól tíz napon át a Hormuzi-szoros környékén fog gyakorlatozni az Iráni Forradalmi Gárda Haditengerészete. Az előzetes tervek szerint a résztvevők között lesznek tengeralattjárók, hadihajók és pilóta nélküli repülőgépek is.

Jól van mind az öt fő, akik szerda reggel zuhantak le egy MH-60-as helikopterrel Kaliforniában. A haditengerészet Fallon támaszpontjáról felszálló gép egy kiképzőrepülés során szenvedett balesetet. A helikopter személyzete saját lábán hagyta el a roncsot. A baleset okainak kivizsgálását megkezdték.

 https://www.youtube.com/watch?v=E3uxPrrRZAA

 

NETARZENÁL GALÉRIA

Az épülőfélben lévő INS VIKRANT.

A legutóbb átadott Szuhoj Szu-34-esek egyike.

AW159 Lynx Wildcat leszállása a az HMS IRON DUKE-on (F 234):1., 2., 3.

Hanyatt Hongdu K-8P Karakorum.

MiG-29G.

Olasz NHI NH-90 TTH.

Szépem díszített belga Dassault Mirage 5BR.

Dán Saab TF-35 Draken.

 

Szólj hozzá

patriot thor liberty avenger hummingbird a160 generalatomics predatorc foxhound m113a2mk1