2012. jún 21.

2012.06.21

írta: Netarzenál
2012.06.21

Nem zárható ki, hogy jelentősen csökkenni fog a Nagy-Britannia által megvásárlására kerülő F-35 Lightning II-es repülőgépek mennyisége. Az eredeti tervben még 150, majd később már csak 138 gép megvásárlásában gondolkodtak Londonban. Újabban - természetesen a kiadások csökkentése érdekében – már csak 12 - 40, a QUEEN ELIZABETH-osztályú hordozókra telepített F-35B-ről érkeznek hírek a szigetországból. Ezt alapul véve akár 50 körülire is redukálódhat a brit haditengerészet számára megvásárlásra kerülő Lightning II-esek darabszáma.

Közben azért folyik az F-35C egyik legfőbb hibájának, a fékezőhorognak az átalakítása is. Az áttervezett fejrész (képen pirossal, kék a régebbi) az eddigi szárazföldi teszteken jó szerepelt. Eddig 148, 166 és 185 km/h-ás sebesség mellett folyatták le a teszteket. A meredekebb kialakítású fejrész beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azonban a Lockheed Martin emberei további megoldással is megpróbálják a fékezőkábel elkapását biztonságosabbá tenni. A fékezőhorog a fedélzet elérését követően hajlamos arról elpattanni a nagy erőhatás következtében, ezzel is elősegítve a sikertelen landolást. Most egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgoznak, amely ezt az elpattanást gátolná meg. Ez a munka és a kiértékelő tesztek várhatólag jövőre fognak teljesen befejeződni és 2014-ben sor kerülhet az első fedélzeti leszállásra.

Az ausztrál védelmi minisztérium még márciusban jelentette be azon döntését, hogy 297 millió dollárért beszerzésre kerül a hatodik C-17 Globemaster III-as szállítógép is. Az újabb gép megvásárlási szándéka Washingtonban is jóváhagyásra került a napokban. A gép építéséhez ez év novemberében fog hozzá a Boeing és a következő évben kerül majd átadásra.

A hatos szám és a C-17-es bűvöletében maradva meg kell említeni, hogy tegnap átadásra került a hatodik Globemaster is az Egyesült Arab Emírségek részére. A típusból még 2010-ben rendelték meg a féltucatnyi mennyiséget és ezekből négy még 2011-ben, míg az ötödik idén májusban került a felhasználóhoz.

Thaiföld, Irak és Omán részére is jóváhagyásra került összesen 43 Northrop Grumman APG-68(V)9 fedélzeti radar eladása. Ezek az F-16-ban használt berendezések 87,8 millió dolláros kiadással fognak járni a három országnak. A 43 APG-68(V)9-ből 6 Thaiföld, 22 Irak és 15 Omán részére kerül legyártásra 2015 márciusáig.

Indiában a haditengerészet vezetése szeretné elérni, hogy a SHISHUMAR-osztályú (Type 209) tengeralattjárók, (INS SHISHUMAR-S44, INS SHANKUSH-S45, INS SHALKI-S46, INS SHANKUL-S47) fegyverzetébe kerüljön integrálásra a Harpoon csapásmérő robotrepülőgép torpedóvetőcsőből indítható változata. A tengeralattjárók fegyverzetét eddig csak az AEG-SUT Mod-1-es huzalvezérlésű torpedók, (hajónként maximum 14 darab) valamint aknák (hajónként maximum 24 darab) alkották. Az UGM-84 Block II-eket a következő időszakos nagyjavítással egyidejűleg szeretnék megjelentetni a tengeralattjárókon, így elsőként a SHALKI, majd a SHANKUL kapná meg, ezek után következnének a SHISHUMAR és a SHANKUSH nevet viselő egységek. A GPS-el pontosított Block II-es Harpoon nem ismeretlen az indiaiak előtt, hiszen a P-8I Neptunusz tengeri járőrrepülőgépek, illetve a Jaguár vadászbombázók számára már rendeltek a légi indítású változatból.

Norvégiában eladásra kerül az egy évtizede használaton kívül álló Olavsvern haditengerészeti bázis. A Tromsö városából kivezető E8-as autópálya közelében lévő támaszpont érdekessége, hogy a területén lévő hegy alatt egy kisebb hadihajók és tengeralattjárók számára kikötőként használható alagút került kifúrásra. A 25000 négyzetméteres mesterséges barlanghoz több száraz folyosó és terem is tartozik. A földfelszín alatti bázis létrehozásához fél évszázaddal ezelőtt  több százmillió dollárt költöttek el, most viszont 17,5 millióért megvehető.

A két nukleáris reaktor és egyéb radioaktív anyagok, valamint a fegyverzet eltávolítása után árverésre kerül a néhai USS LONG BEACH (CGN-9) cirkáló maradványa is. A jellegzetes megjelenésű hajót, mint az első nukleáris meghajtású, irányított rakétás cirkálót 1961-ben állították hadrendbe és testvérhajók nélkül szolgált egészen 1994. július 2-ig, amikor is kivonták a szolgálatból. A 219 méter hosszú, 21 méter széles és 9,3 méteres merüléssel rendelkező cirkáló fénykorában 15540 tonna vízkiszorítással rendelkezett.

Séta a USS LONG BEACH (CGN-9) cirkálón.

NETARZENÁL GALÉRIA

USS MILLIUS (DDG 69).

Rafale M leszállás közben.

Hawker Sea Fury T20S.

Nigériai Mil Mi-24.

FMA AT-63 Pampa.

Szólj hozzá

209 USS F-35C C-17 Globemaster APG-68(V)9 SHISHUMAR-osztályú Type SHISHUMAR-S44 SHANKUSH-S45 SHALKI-S46 SHANKUL-S47 AEG-SUT Mod-1 UGM-84 Harpoon LONG BEACH (CGN-9)