2012. júl 04.

2012.07.04

írta: Netarzenál
2012.07.04

A Reuters értesülései szerint már közel járnak egy 12 darabos Eurofighter Typhoon megrendelés véglegesítéséhez a BAE Systems és Omán képviselői. Az üzlet becsült értéke 2 milliárd dollár körül lesz. A térségben folynak még tárgyalások Typhoon gépek eladásával kapcsolatban az Egyesült Arab Emírségekkel is, ide 60 példányt szándékoznának eladni, azonban itt jelen van a Dassault is a Rafale vadászbombázóval, igaz a sokat emlegetett 10 milliárd dolláros tavaly év végi megállapodást eddig még mindig nem kötötték meg a franciákkal.

Vasárnap San Diego kikötőjéből útnak indult az első 12 Japánba telepítendő MV-22B Ospery billenőrotoros gép. A szigetországban nem valami nagyon várt típus hajón szeli át a Csendes-óceánt, azonban még így is ebben a hónapban meg fog érkezni az országba.  Elsőként az Iwakuni városa mellett lévő támaszpontra kerülnek és az amerikaiak reményei szerint innen repülnek majd át Okinavára. Bár a japán kormány kiáll a típus mellett, az országban, főleg Okinaván egyre többen tartanak a billenőrotoros gépektől, a szerintük rossz biztonsági statisztika miatt.

Ausztráliában a hadsereg megkapta a két használtan vásárolt, de immáron felújított Boeing CH-47D Chinook helikopterét.

Június 22-én végrehajtotta első torpedóvetését a FREMM-osztályú AQUITAINE (D650) fregatt. A hajó négy vetőcsővel van ellátva, ezekből az MU90-es torpedókat használhatja elsősorban tengeralattjárók ellen. A 300 kg-os, 55 csomós (majdnem 102 km/h) sebességre képes acélcápákból 19 darab kerül majd elhelyezésre a fregattokon. Az első indítás alkalmával egyébként a torpedó harci részét érzékelőkkel és adatrögzítőkkel helyettesítették. Az így nyert adatok igazolták, hogy a vetőcső elhagyási sebessége, a vízbeérkezés szöge a többi kulcsfontosságú paraméterrel együtt megfelel az elvárásoknak.

Izraelben újra repülőképessé tették a 2005-ben defekt miatt szinte totálkárosra tört F-16D vadászbombázót. A 041-es lajstromú gépen hét éven át dolgoztak és ez idő alatt több száz alkatrészt és szerkezeti elemet vizsgáltak meg és cseréltek ki. A személyzet sikeren katapultált az irányíthatatlanná vált gépből, mely a pályáról lefutva felborult és a hátán állt meg. Az újjászületett gép a héten hajtotta végre első felszállását. Képek a 041-esről: a 2005-ös utolsó leszállás, és napjainkban újjászületve.

Az F/A-18-asok eddig történetében egy példátlan eset vezetett az egyik F/A-18D vadászbombázó elvesztéséhez idén április 6-án. Az Oceana haditengerészeti légibázisról kiképzőrepülésre induló gépen, közvetlenül a felszállást követő ötödik másodpercben a jobb oldali F404-GE-400 sugárhajtóműben lépet fel elektromos meghibásodás, ami miatt megszűnt az üzemanyag betáplálás, így az leállt. Nem sokkal ez után a bal hajtómű utánégetője hibásodott meg, így a típusátképzést végző VFA-106-os század Hornet-jének már nem maradt elegendő tolóereje ahhoz, hogy további magasságot gyűjtsön és sikeren leszálljon. Azt ekkor már mindössze 15 méteren lévő gépből a kétfős személyzet sikeresen katapultált, míg a gép egy kétemeletes bérháznak ütközött. 27 lakás teljes pusztulását szerencsére nem kísérte halálos áldozat, vagy személyi sérülés.

Az AgustaWestland előrejelzése szerint július 11-én átadásra fog kerülni az első sorozatgyártású AW159 Wildcat helikopter a brit haderők részére.

Pakisztánból érkező hírek szerint az haditengerészet vezetése szeretne megalkotni egy tengeralattjáróról indítható, nukleáris robbanófejjel felszerelt robotrepülőgépet a hazai gyártású Hatf VII (Babur) alapján. A jelenleg 600-750 km-es hatótávolságú robotrepülőgép létrehozásához legalább két, 1998-ban afganisztáni célpontok ellen indított, ám pakisztáni területen a becsapódás után is viszonylag épségben maradt RGM/UGM-109 Tomahawk robotrepülőgép maradványt használtak fel. A terv felettébb nagy kihívást támaszthat a fejlesztést végzők elé, ugyanis Pakisztán egyik legnagyobb fegyverszállítója az Egyesült Államok nem fog technológiai segítségnyújtást biztosítani, míg a Kína nem tud, hiszen ők nem jeleskednek ilyen kategóriájú fegyverek fejlesztésében.

Az amerikai Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy a hadihajók fedélzetére szánt lézerfegyverek fejlesztése elérte azt szintet, aminél kijelenthető, hogy néhány év múlva ezek a fegyverek immáron bevethető eszközként lesznek jelent az amerikai flotta egységein. A minisztérium szerint ezek megjelenésével a felszíni egységek 18-19 km-es körzetében lehetővé fog válni a vízi és a légi célpontok megsemmisítése lézersugár segítségével. Itt kihangsúlyozták azt, hogy így a Kínában fejlesztett hajók elleni ballisztikus rakéták elleni védelem is megvalósul. (Kapcsolódó hírek: 1., 2.)

NETARZENÁL GALÉRIA

Szólj hozzá

Hornet Eurofighter Typhoon MV-22B Ospery Boeing CH-47D Chinook FREMM-osztály AQUITAINE (D650) F-16I Sufa F/A-18D AgustaWestland AW159 Wildcat