2012. sze 07.

2012.09.07

írta: Netarzenál
2012.09.07

Omán augusztus 30-án a Lockheed Martin mariettai üzemében átvette első C-130J-30 Super Hercules teherszállítógépét. A közel-keleti állam három gépet rendelt meg két részletben. 2009 júliusában a hosszabb törzsű változatból egyet, majd további két rövid törzsű repülőgépet 2010 augusztusában, az 1980-as évek elején beszerzett három C-130H leváltására.

Iránból származó hírek szerint az ország Sz-200-as Vega légvédelmi komplexumait jelentősen továbbfejlesztették, így megnőtt azok légi célok felderítési képessége, valamint védettebbé váltak az elektronikus zavarásra. Az országban két új rakétatípust is kifejlesztettek az Sz-200-as rendszerhez.

Egy érdekes ötlettel állt elő a német Diehl Defence. Elképzelésük szerint az idő múlásával és a technológia fejlődével, vagyis az IRIS-T és az AIM-9X megjelenésével egyre inkább elöregedő AIM-9L Sidewinder légiharc-rakéták némi átalakításával, egy a mai kornak megfelelő fegyvert kaphatnának a megrendelők. A rakéta orrában található infravörös érzékelőt egy félaktív lézeres berendezés váltaná le és máris készen lenne a csekély járulékos kárt okozó, mozgó földi célpontok megsemmisítésére képes rakéta.  Az új fegyver a LaGS ((Laser-Guided Sidewinder = lézerirányítású Sidewinder) nevet kapta.  A már meglévő rakéták átalakítása miatt további költségcsökkentő tényező lenne a minimális integrációs folyamat is.

Szerbiában a katonai repülés 100. évfordulójának alkalmából megrendezésre kerülő repülőnapon látható volt két hazai fejlesztésű pilóta nélküli légi jármű is. A 7 kg-os, kézből indítható Vrabac 1,5 kg-nyi felszerelést szállíthat, és 1 órán át tartózkodhat a levegőben, a földi irányítóktól 10 km-es távolságban. Az 500 méteres szolgálati magasságból a földet érést ejtőernyővel végzi a Vrabac, az esetleges sérülésektől a géptestből kinyíló légzsákok védik a gépet és elektronikáját. Jóval nagyobb a 230 kg-os Pegaz, mely saját merev futóművel rendelkezik és 12 óráig képes a levegőben maradni. A 3000 méterre is felemelkedő gép első repülését 2011. október 4-én hajtotta végre. Teherbírása 40 kg, jelenleg a francia Thales elektrooptikai rendszerével van ellátva.

Közösen munkálkodik az amerikai Raytheon Company és a lengyel WZU a szovjet eredetű 2K12 KUB (SA–6 Gainful) mobil légvédelmi rendszer modernizálásán. Ennek eredményeként az 2P25 önjáró indítóállványra a három 3M9 légvédelmi rakéta különféle változatai helyett, a RIM-162-es ESSM (Evolved Sea Sparrow Missile) rakéták tároló-indító konténerei kerültek felszerelésre. A három konténer a Fokker gyártmánya, ezenfelül a célfelderítést, megjelölést végző 1SZ91 önjáró felderítő és rávezető állomás is korszerűsítésre kerül a Thales-Netherlands által.

Végrehajtotta első repülését a korszerűsítésen átesett General Atomics Aeronautical Systems MQ-9 Block 1-plus Reaper B. A gép erősebb futóműveket kapott, így megnőtt a szállítható felszerelés, fegyverzet vagy az üzemanyag tömege. Ezenfelül az elektromos rendszert energiával ellátó generátor is cserére került, egy jóval nagyobb teljesítményű mellé még egy tartalékot is beépítettek. Ez utóbbi képes ellátni a gép irányításáért felelős rendszereket, így a Block 1-plus megbízhatóbbá vált és egyéb fejlesztéseknek köszönhetően képessé vált az önálló landolásra is. A kommunikációs rendszerek terén a két ARC-210 VHF/UHF rádió és a szárnyvég antennák megjelenése jelenti az újdonságot. Ezekkel már lehetőség nyílik egyidejűleg több légi és földi biztonságos adatkapcsolat létrehozására, nagyobb adatátviteli kapacitással.

Bővebben nem került részletezésre, hogy miért, de csütörtökön este Jacksonville belterületén kényszerleszállást hajtott végre a tengerészgyalogság 204. századának egyik MV-22B Osprey billenőrotoros gépe. Az esetben személyi sérülés, vagy anyagi kár keletkezése nem történt.

NETARZENÁL GALÉRIA

Szólj hozzá

Block RIM-162 ESSM C-130J-30 Sz-200 Vega Diehl Defence LaGS Vrabac Pegaz WZU 2K12 KUB 2P25 3M9 1SZ91 Thales-Netherlands MQ-9 1-plus