2012. okt 16.

2012.10.16

írta: Netarzenál
2012.10.16

Indiában a légierő további 12 HAL (Hindustan Aeronautics Limited) Cheetal (a francia Alouette II helikopter licenc alapján épített változata) beszerzését szeretné végrehajtani. Ez a helikopter a szintén helyben gyártott Cheetah nagyobb teljesítményű hajtóművekkel ellátott változata, ami több mint 7500 méteres repülési magasságot tud elérni, így ideális eszköz az ország északi régiójában történő használatra.

Szerbia készen áll hadfelszerelés és fegyverzet eladására Pakisztán számára. Aleksandar Vucic szerb védelmi miniszter a napokban találkozott pakisztáni kollégájával, Syed Naveed Qamar-ral. Belgrád páncélozott járműveket, lőszereket, gépkarabélyokat, éjjellátó berendezéseket ajánlott fel megvételre. Pakisztáni részről örülnek a szerb megkeresésnek és a következő hónapban egy viszontlátogatásra kerítenek sort, ahol további egyeztetések fognak lezajlani a felek között. Szerbiának a Kadafi rezsim bukása óta majd egyötödére, 200 millió dollár alá esett vissza a védelmi ipari termékek exportjából származó bevétele. Belgrád már 2009 óta próbálja felvenni a kapcsolatot Pakisztánnal.

Október 4-én, majd október 10-én, két sikeres tesztindítást hajtottak végre a B301-es jelzésű Dassault Rafale-ről az MBDA által gyártott Meteor nagy hatótávolságú légiharc-rakétával. A ramjet hajtóművel ellátott Meteorból 200 darabot rendelt meg Franciaország 2010 decemberében.

Egy újabb átalakító készlet segítségével próbálja meg még kelendőbbé tenni az X95-ös igény szerint gépkarabélyát, vagy géppisztolyát az izraeli Israel Weapon Industries. A műanyagtokos, bull pup felépítésű fegyver eddig 9 mm-es géppisztolyként, vagy 5,56 mm-es gépkarabélyként is használható volt egy rövid átszerelést követően, azonban mostantól az szovjet/orosz 5,45 mm-es karabélylőszerek kilövésére is alkalmassá tehető.

Nagy-Britanniában egy újabb nagyobb darab készült el a HMS QUEEN ELIZABETH repülőgép-hordozóból. A BAE Systems Glasgow közeli Govan hajógyárában elkészült 114000 tonnás tatrész november 3-án kezdi meg utazását az észak-skóciai Rosyth felé, ahol a hordozó összeszerelése történik.

Már csak a következő évben lesz látható repülés közben az öt évvel ezelőtt újra repülőképessé tett Avro Vulcan B Mk.2-es bombázó. Nagy-Britannia utolsóként, 1985-ben hadrendből kivont Vulcan bombázóját egy nonprofit szervezet, a Sky Trust tette újra repülőképessé nagyrészt civil adományok segítségével, 2007-ben. Azonban az azóta is befolyó adományok ellenére az idős XH558 2014-re újabb nagyobb összegű nagyjavításra szorul. A legkritikusabb részek a szárnyak szerkezete és a hajtóművek állapota. Előbbi megerősítést igényelne a további repülések biztonságos végrehajtásához, míg utóbbiak élettartamuk lejártát követően alapos és drága nagyjavítást igényelnének. A szervezet felmérve a lehetőségeket így már csak a következő évben repteti meg a Vulcan-t, de a továbbiakban is üzemkészen fogják tartani és ha szárnyalás közben már nem is, de nagysebességű gurulás alatt még látható lesz.

Izraelből érkezne meg a ballisztikus rakéták elpusztítására képes SM-3-as rakéták gyakorlócélpontja a Raytheon és a Rafael elképzelése szerint. A két cég által közösen kifejlesztett és az Arrow izraeli rakétavédelmi rendszernél már célpontként használt Blue Sparrow rakétákat integrálnának egy átalakított Lockheed L-1011 néhai utasszállító repülőgépre. Az 1,8 tonnás Blue Sparrow-ot repülése közben GPS-el pontosított navigációs rendszer tartja az előzetesen kiszámított pályán, mely egy ballisztikus rakétáénak felel meg.  A két gyártó által felvetett elképzeléshez csatlakozott az Amerikai Rakétavédelmi Ügynökség (US Missile Defense Agency - MDA) is. A minél valóságszerűbb helyzet kialakítása véget a Lockheed L-1011-es egyidejűleg négy rakéta indítására lenne képes.

Földbe csapódott, majd felrobbant egy indonéz BAe Hawk 209-es együléses könnyű vadászbombázó a mai napon helyi idő szerint 09:47 után. A gép 3 km-re a légierő Pekanbaru repülőtértől járt szerencsétlenül, a Hawk pilótája Reza százados sikeresen katapultált.

NETARZENÁL GALÉRIA

2SZ1 Gvozgyika tüzelőállásban.

Saab JAS-39 Gripen NG: 1., 2.

Raptor nyitott fegyvertérrel.

General Dynamics EF-111A Raven.

Tupoljev Tu-22M3.

General Dynamics F-16BM Fighting Falcon.

Szólj hozzá

Blue Lockheed HAL MBDA HMS QUEEN Cheetal Meteor X95 ELIZABETH Avro Vulcan Sparrow L-1011