2012. dec 03.

2012.12.03

írta: Netarzenál
2012.12.03

Bár szombaton egy ünnepség keretén belül kivonásra került a világ első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója, az 51 éves USS ENTERPRISE (CVN 65) tradicionálisnak tekinthető neve továbbra is használatban fog maradni, ugyanis a haditengerészet a FORD-osztályú hordozók harmadiknak elkészülő egységét, a CVN 80-at szintén az ENTERPRISE névre fogja keresztelni. Ezzel a lépéssel immáron a kilencedik hajó lesz, ami ezt a nevek viseli.

Csütörtökön jelentette be a Pentagon, hogy megrendelésre került az ötödik széria a Lockheed Martin F-35-ös vadászbombázókból. Ebben a tételben 32 gép található meg, ezek közül 22 A variáns a légierőhöz, míg három B modell a tengerészgyalogsághoz fog kerülni és a haditengerészet részére is legyártásra került 7 darab C hordozófedélzeti változat. Ennek a 32 gépnek az árkalkulációja a hírek szerint jóval kedvezőbb lesz mint elődeiké, az első szériánál várhatólag 50 százalékkal fognak kevesebbe kerülni.

Az üzlet megkötésében nagyon bíztak a Lockheed-nál a már 18 hónapja folyó tárgyalások alatt, hiszen az első példányok gyártásához már a szerződés megkötés előtt (bizonyos alkatrészeket már 2011 decemberétől elkezdtek legyártani) hozzá is láttak. A gyártóval már folynak tárgyalások a hatodik gyártási tételről is, ebben jelenleg még szintén 32 F-35-ös példány található meg és talán ezek a tárgyalások is lezárulnak még ebben az évben. Az eddigi négy gyártási szériában összesen 63 F-35-öst rendeltek meg a gyártótól.

Ha nem is az F-35-ös végett, de az amerikai haditengerészet miatt kapcsolódó hír, hogy 687,6 millió dollárért újabb Super Hornet-ek kerültek megrendelésre a Boeing-től. Ez immáron a 37. alkalom a típus történetében és most 15 E variáns kerül leszállításra 2015 júliusáig. A típusból még idén januárban rendeltek meg szintén 15 példányt (14 F/A-18E és 1 F/A-18F) 687,5 millió dollárért. Ezek a gépek 2014 októberéig kerülnek legyártásra.

Két hete került megemlítésre a Netarználon a török Anka UAV első exportsikere. Nyúlfarknyi kiegészítő információ, hogy az első gép két év múlva kerül majd átadásra. A kicsivel több mint 2 millió dollárba kerülő Anka mellett a szintén török Bayraktar által gyártott Tactical UAV is megszerezte első külföldi megrendelését. A 400 kg-os felszállótömegű, 120 km/h utazósebességű, 150 km-es hatótávolságú, 10 órányi repülési idővel rendelkező, 9 méteres fesztávolságú és 5,5 méteres hosszúságú, 5400 méteres repülési magasságra képes gépből Katar rendelt meg 10 példányt 25 millió dollárért. A cég 4,6 kg-os, 60 perces repülési időre képes mini UAV-ját a török hadsereg már hat éve használja, míg a nagyobb testvér, az Ankával közösen csak ebben az évben jelenik meg az eszköztárban.

Oroszországban újra a lapok oldalaira került az ország repülőgép-hordozó programja. Az Izvesztyija cikke szerint megpróbálják az 1980-as években tervezett, de a Szovjetunió összeomlása miatt meg nem épült ULJANOVSZK-osztály terveit leporolni. Az akkor még korszerűnek számító nukleáris meghajtással bíró egységek azonban a kor és a flotta vezetésének követelményei szerint már némileg elavultak. A haditengerészet parancsnoki kara szeretne elektromágneses katapultokat akarnak látni a hordozó fedélzetén a gőzkatapultok helyett és természetesen egy légtérellenőrző géptípust is szeretnének rendszeresíteni a hajókkal.

Indiában miközben folyik a HAL Tejas haditengerészeti Mk.1-es változat futóművének újratervezése, fél szemmel már egy másik gép felé kacsingatnak. A gyenge futószárak hordozóra történő leszállást elviselő újrakonstruálásában az EADS is szerepet vállal, de most mégsem az Eurofighter Typhoon navalizált változata keltette fel a indiaiak figyelmét, hanem az F-35B és C változatai.

A Perzsa-öböl vízébe zuhant egy szaúdi F-15-ös tegnap este. A King Abdul Aziz bázisról kiképzőrepülésre felszálló Eagle fedélzetén egy fő, Fahd bin Falih al-Masarir hadnagy tartózkodott. Jelenleg még nem érkeztek hírek arról, hogy mi lett a sorsa a pilótának, a kutatás még tart. Tavaly májusban zuhant le egy szaúdi F-15-ös, annak pilótája életét vesztette.

NETARZENÁL GALÉRIA

Kakukktojások.

JF-17 Thunder.

Agusta A-129CBT Mangusta.

Díszes belga F-16AM Fighting Falcon és egy kevésbé színes holland társa 1988-ból.

Szólj hozzá

80 Martin 65) F-35 UAV Hornet Lockheed USS Super Tejas HAL Boeing (CVN ENTERPRISE FORD-osztály CVN F/A-18E Bayraktar ULJANOVSZK-osztály