2013. jan 02.

2013.01.02

írta: Netarzenál
2013.01.02

Az afgán hadsereg még a múlt évben vette át az utolsó 49 HMMWV terepjáróját. A használt járművekből több mint 950 darab került az újjászervezett afgán hadsereg állományába. Ezek különféle szintű átépítésen, illetve korszerűsítésen estek át az átadásuk előtt.

Pakisztán és Kína még a tavalyi év utolsó hetében állapodott meg arról, hogy közösen fogják létrehozni az Al Khald harckocsi új változatát. Ezt a munkát a pakisztáni Heavy Industries Taxila és a kínai Norinco együtt fogja végezni, de a felek az exportlehetőségek felkutatásának feladatában is osztoznak majd. A páncélos korszerűsítésére kicsit több mint egy éve még az Ukránok voltak a megnevezett partnernek.

Még szintén a tavaly év utolsó napjaiban történt, hogy megérkezett Indiába a november 17-én útnak indult INS TARKAS TALWAR-osztályú fregatt. A hajóosztályból ez már az ötödik egység, mely megérkezett új hazájába és várhatóan ebben az évben egy újabb fregatt, a TRIKAND is átadásra fog kerülni.

Bár az előzetes hírek csak erre az évre ígérték, valójában még tavaly megkezdődtek az Airbus Military C295 közepes szállítógépére tervezett szárnyvégfülekkel végzett repülések. Az első felszállásra december 21-én kerítettek sort a spanyolországi Seville-ben található repülőtérről történő fel- és leszállással. A tesztekre felműszerezett géppel szerzett adatokat most elemzik és csak ezek tükrében kerítenek majd sort a következő felszállására.

Szokatlan módon Peking megerősítette, hogy valóban folyik a Xian Y-20-as katonai szállítógép fejlesztése. A gépről a tavalyi év végén kerültek fel fotók a világhálóra. A fejlesztés állapotáról mindössze annyit közöltek, hogy az a tervek szerint halad.

NETARZENÁL GALÉRIA

Katari Roland 2 légvédelmi rendszerek MAN és Oshkosh járműveken.

Dán Aerospatiale AS-550C-2 Fennec.

Ebből repülés lesz.

Agresszor Tiger.

AMX.

De Havilland Venom FB.1.

Szólj hozzá

Military Xian Airbus INS Al C295 Industries Heavy TALWAR-osztály HMMWV Khald Taxila Norinco TARKAS Y-20