2013. sze 25.

2013.09.25

írta: Netarzenál
2013.09.25

Franciaországban a közelmúltban már 5 darabra nőtt a tengeri járőrfeladatokat ellátó Dassault Falcon 50MS repülőgépek száma. Ezeket a három hajtóművel felszerelt, 17 tonnás felszállótömegű, nyolc órán át a levegőben tartózkodni képes, eredetileg polgári felhasználásra tervezett gépeket egy évtizeddel ezelőtt kezdték beszerezni. Akkor négy Falcon 50MS került megrendelésre, ezek azóta már bizonyították képességeiket, például a szomáliai kalózok elleni műveletekben. A nemrégiben átadott gépet még három társa fogja követni.

Dél-Koreában újra elhalasztották a 60 gépes megrendelést biztosító FX-III-as tender győztesének kihirdetését. A 7,7 milliárd dolláros előre megszabott költségvetési keretbe csak a Boeing F-15SE Silent Eagle fért bele, így a másik két pályázó, a F-35 Lightning II és a Eurofighter Typhoon nem reménykedhetett a megrendelésben ez év közepén. Azonban kedden bejelentették, hogy nem hirdetnek végeredményt, mivel az F-15SE lopakodó képessége nem éri el azt a szintet, amit a légierő vezetése elvár az új típustól.

Ha a katonákon múlna, akkor az F-35-öst rendelnék meg a McDonnell Douglas F-4 Phantom és a Northrop F-5 Tiger gépek leváltására mivel véleményük szerint az ország védelme szempontjából szükség van egy ötödik generációk vadászbombázóra, csakhogy a Lockheed Martin az árképzésnél még az 5. rendelési tételt vette figyelembe, ez viszont túl magas volt Szöul számára.  Augusztusban viszont már 10-12%-al alacsonyabb beszerzési költséggel rukkoltak elő, nagy valószínűséggel ez lehetett az (egyik) oka a dél-koreai döntésnek. Dél-Korea most azt tervezi, hogy újra fogja indítani az FX-III-as programot, kiegészítve egy aktualizált költségvetéssel és műszaki követelményekkel. Ez az újabb, talán már eredményt is hozó kiválasztási folyamat eltarthat egy évig.

Ma megérkezett Tajvanra az első P-3C Orion tengeri járőrgép az USA-tól vásárolt 12-ből.

Átadásra került az utolsó, 750. M-ATV aknavédelemmel ellátott páncélozott jármű is az Egyesült Arab Emírségek számára. A 380 millió dolláros megrendelést tavaly júliusban jelentette be a gyártást végző Oshkosh Defense, az utolsó M-ATV átadását akkor 2013 augusztusára prognosztizálták. Az elődjeihez képest kevésbé borulékony M-ATV-ből eddig több mint 10000 darabot rendeltek meg a gyártótól, de további megrendelést is várnak a típusra Szaúd-Arábiából.

NETARZENÁL GALÉRIA

Spanyol műszaki páncélosok.

Lockheed SR-71A Blackbird.

Szuhoj Szu-22M4.

McDonnell Douglas F-4F Phantom II.

Hawker Hurricane Mk2C.

Boeing CH-47D Chinook.

Szólj hozzá

Orion F-35 Lightning F-15SE Dassault Boeing M-ATV Oshkosh Eagle Silent Falcon P-3C Defense 50MS FX-III