2015. dec 12.

2015.12.12

írta: Netarzenál
2015.12.12

Hazánk és Dél-Korea december 4-én megállapodtak abban, hogy növeljék védelmi, kereskedelmi, és ipari együttműködésüket. A NETARZENÁL blog olvasói számára talán a katonai logisztika, a kiberbiztonság, a békefenntartás, a képzés, a kutatás és fejlesztési programok, valamint a védelmi ipari együttműködés területén lehetnek majd érdekességek a jövőben a megállapodásnak köszönhetően.

November 28-án Lengyelország megkapta az utolsó Leopard 2A5-ös páncélosát is Németországból. A korábbi német hadsereg állományát erősítő harckocsi beszerzéséről még 2013-ban született meg a 203 millió dolláros szerződés. A páncélosok a Zaganban állomásozó 34. páncélos dandár állományába kerültek, ami így 14 Leopard 2A4 és 105 újabb 2A5-ös verzióval rendelkezik. 220 egyéb jármű is (teherautók és Bergepanzer 2 műszaki harckocsik) az üzlet részét képezi, ezeket a következő évben fogják átadni.

Ezen a télen fog debütálni a kalózok elleni küzdelemben a brit haditengerészet korszerűsített Merlin MK.2 tengeralattjáró-elhárító helikoptere, ami az átalakítások befejeztével egyéb feladtok ellátására még inkább alkalmassá vált. Az MK.2-es tavaly lépett szolgálatba, de a teljes bevethetőséget csak idén nyáron érte el. A tengeri rablók elleni műveletek során az új infravörös képalkotó kamerát, a továbbfejlesztett radarrendszert, a nagyobb sebességű adatátviteli rendszert, na és persze az ajtóba szerelhető géppuskát fogják használni.

További Nagy-Britanniához kapcsolódó forgószárnyas hír, hogy december 7-én átadásra került utolsó az Boeing Chinook HC.6 szállító helikopter is a gyártó Philadelphia-i gyárában. Éppen ekkora volt 35 éve annak, hogy a szigetország haderejében szolgálatba lépett a Chinook első variánsa. A 14 megrendelt HC.6-ost (ami lényegében ugyanaz a modell, mint az CH-47F, néhány helyen brit igény szerint módosítva) 2014 decemberétől kezdték átadni.

Az Israel Aerospace Industries (IAI) Bedek csoportja fogja korszerűsíteni Franciaország négy Lockheed Martin C-130E Hercules szállítógépét. A szárny középrész cserjét is magába foglaló munkáért az izraeli cégnek a Marshall Aerospace and Defence Group, az Ogma és a Sabena Technics-t sikerült maga mögé utasítani. A további 20-30 éves üzemidőt nyerő gépek közül kettőt légi utántöltő képességgel is felruháznak.

Célegyenesbe ért Franciaországban a Dassault Mirage 2000D vadászbombázók korszerűsítési programja. Az élettartam közepén esedékes modernizálás már 2008 óta került időről-időre napirendre, majd onnan le. A deltaszárnyú csapásmérőből 1993-tól számítva 86 példány került beszerzésre, jelenleg már csak 60 viseli a kokárdás felségjelet a 225 darab Párizs fennhatósága alatt álló repülőeszközből. A Diesel becenévre hallgató 55 darab, 2019-től leszállításra kerülő korszerűsített gépek példányaira a szárazföldi csapatok számára képi információt is továbbítani tudó ROVER modul, GBU-49 Paveway II-es precíziós vezérlésű bombák, új rádió adó-vevők kerülnek integrációra. Cserére kerül az önvédelemre szolgáló MBDA R550 Magic 2 rövid hatótávolságú levegő-levegő rakéta az MBDA MICA IR variánsra, valamint a földi csapatok támogatására egy gépágyúkonténer is a fegyverzetbe kerül.

Oroszországban átadták a második Iljusin Il-80 Maxdome repülőgép-fedélzeti harcálláspontot az orosz fegyveres erők részére. A polgári légiközlekedés számára kifejlesztett Il-86-os repülőgépen alapuló típusból jelenleg négy áll szolgálatban. Ezekből a két újabb gépbe a Zveno-2-es harcvezető és harcirányító rendszer került beszerelésre, aminek segítségével az összes haderőnem irányítása lehetővé válik az Iljusin Il-80 Maxdome fedélzetéről. Jelenleg már fejlesztés alatt áll a korszerűbb Zveno-3Sz változat is.

Bár Moszkva újabb légitámaszpontot nem szándékozik használatba venni Szíriában, csapásmérő képességét mégis erősítette. Ugyanis a közelmúltbéli gépveszteség óta 11 Szuhoj Szu-24M Fencer bombázógépből 3-at, 4-et már hazahívtak és pótlásukra újabb 4 Szu-34-es Fullback került a közel-keleti államba.

Szentpéterváron a Szevernaja Verf hajógyárban egy KONI-osztályú fregatton történ robbanás. A nagyjavításon és korszerűsítésen áteső RAIS KORSO nevet viselő algériai egységen egy ember meghalt, hat másik megsebesült a biztonsági szabályokat megszegve, egyidejűleg végzett festési és hegesztési munkák eredményeképpen létrejövő balesetben.

A Washingtontól egyre inkább elforduló Egyiptom érdeklődést mutat a pakisztáni JF-17 Thunder vadászbombázó iránt. A két állam légiereje között szorosnak mondható a kapcsolat, hiszen a képzés alatt álló növendékek, egy csereprogramnak köszönhetően rendszeresen megfordulnak a másik ország pilótaakadémiáján.

Kiderült, hogy a december 10-én a németországi ThyssenKrupp Marine Systems hajógyárában vízre került Type 209/1400-es tengeralattjáró Egyiptomi megrendelésre épült. Kairó még 2012 augusztusában jelentette be négy felszín alatti egység megrendelését az európai gyártótól, ahol eddig nem közöltek semmit sem a gyártásba vett tengeralattjáró jövőbeli tulajdonosának kilétéről. A jelenleg S41-es jelzést viselő egységről nem tudni mikor kerül átadásra.

Következő év szeptemberében kerül időszakos nagyjavításra India legújabb repülőgép-hordozója az INS VIKRAMADITYA. A 45000 tonnás vízkiszorítású egység még nem tudni, hogy hazai, vagy orosz hajógyárban kerül szárazdokkba, a két pályázó közül hamarosan kiválasztásra kerül a nyertes.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Lockheed Martin F-22A Raptor.

PZL-Mielec M-28B1E Bryza 1E.

Northrop NF-5A.

British Aerospace Hawk 200RDA.

Dassault Mirage IIIRS.

AgustaWestland AW-159 Wildcat HMA.2.

Boeing F/A-18F Super Hornet.

Mil Mi-171SP.

Lockheed F-104S ASA-M Starfighter.

Gloster Meteor F.8.

General Dynamics F-111F Aardvark.

Transall C-160D.

Northrop T-38A Talon.

Blackburn Buccaneer S.2B.

PZL-Mielec TS-11R Iskra.

Grumman E-2C Hawkeye 2000.

Lockheed Martin F-35C Lightning II.

Szu-27UB.

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon.

AgustaWestland T-129A ATAK.

McDonnell Douglas F-4F Phantom II.

Aero L-139 Albatros 2000.

Grumman EA-6B Prowler.

Antonov An-26.

Eurofighter EF-2000 Typhoon.

Israel Aircraft Industries Dagger A.

Szólj hozzá

fregatt Leopard 2A5 Bergepanzer 2 Merlin MK.2 Boeing Chinook HC.6 Lockheed Martin C-130E Hercules Dassault Mirage 2000D GBU-49 Paveway II MBDA R550 Magic 2 MICA IR Iljusin Il-80 Maxdome Zveno-2 KONI-osztály RAIS KORSO Type 209/1400 INS VIKRAMADITYA