2016. okt 01.

2016.10.01

írta: Netarzenál
2016.10.01

Német-lengyel együttműködésben valósult meg az OSA (NATO-kód: SA-8 Gecko) önjáró légvédelmi rakétarendszer modernizálása. A Diehl BGT Defence és a WZU (Wojskowe Zaklady Uzbrojenia) munkájának eredményeképpen a képalkotó infravörös önirányítású IRIS-T-SLS rakéták kerültek felszerelése a szovjet eredetű 6x6-os kerékképletű járműre. NATO szabványú lett a barát-ellenség azonosító, melyhez új IFF antenna is társul, továbbá új, nagy hatótávolságú hőkamerás nappali/éjszakai kamera is segíti a célok felderítését, azonosítását. A navigációt és a helymeghatározást műholdas rendszer segíti.

Litvánia a múlt hét vasárnapján jelentette be, hogy a tavaly májusban megkezdett tárgyalások lezárultával a norvég-amerikai Kongsberg Defence & Aerospace és Raytheon NASAMS közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerek rendszeresítése mellett döntöttek. Vilnius több mint 112 millió dollár fog költeni a 40 kilométeres távolságig és 14 kilométeres magasságig tevékenykedni képes légvédelmi rendszerre. Ez az összeg két üteg beszerzésére lesz elegendő.

Svédországban 8 évnyi szünet után, tehát 2018-tól kezdődően újra bevezetik a sorozást. Ugyanis a hivatásos hadsereg soraiban folyamos létszámhiány van, ezt az állapotot évente nagyjából 4000, 18. életévét betöltött fiatal behívásával lehet majd megszüntetni.

Szeptember 26-án hajózott ki első alkalommal a nyílt tengerre a negyedik francia FREMM-osztályú fregatt az AUVERGNE. A 2012 augusztusában építeni kezdett egység 2015 szeptemberében került vízre. Az első próbajárat során a fregatt meghajtó és navigációs rendszerét tesztelték.

Oroszországban újra szeretnének visszanyúlni a szovjet idők egyik félbemaradt fejlesztési tervezetéhez. Az egy megawattos szén-dioxidos nagyteljesítményű lézerfegyver fejlesztését még 1977-ben kezdték el, első repülését pedig egy átalakított Iljusin Il-76MD szállító repülőgép fedélzetén, ami akkora már a Berijev A-60-as jelzést viselte, 1981. augusztus 19-én hajtotta végre. Fő feladatának a Föld körül alacsony pályán keringő felderítő, illetve rakétaindítást figyelő műholdak megvakítását szánták, erre nagyjából 1500 kilométeres magasságig képes is lett volna.

A program beszüntetéséig két A-60-as repülőgép-fedélzeti lézer laboratórium készült el, egyes források tudni vélik, hogy a program sikerrel történő befejezése után a szovjetek egy még erősebb lézerfegyvert is létrehoztak volt. A program feltámasztásáról már 2009 óta röppenek fel újra és újra hírek. Most megint a tervezet feltámasztásáról cikkeztek, hordozóplatformként már az Iljusin Il-476-os típus lett megemlítve A-60SE jelzéssel, de a későbbiekben elképzelhető, hogy az új fejlesztésű stratégiai bombázó, a PAK-DA is felszerelésre fog kerülni lézerfegyverrel.

Újabb típusra kerül majd integrációra a Lockheed Martin Sniper ATP célmegjelölő konténer. Az F-15, F-16, F-18, A-10, B-1, B-52, F-2 és Harrier típusok után kilencedeikként, a Eurofighter Typoon lép be a sorba, mégpedig Kuvait jóvoltából. A közel-keleti állam 18 célmegjelölő konténert rendelt meg a gyártótól, ezek már a következő évtől átadásra fognak kerülni.

Szeptember 28-án végrehajtotta első repülését a HAL Tejas Mk.1-es harmadik sorozatgyártású példánya. Az SP-3-as első felszállását követően csak 15 percet tölthetett a levegőben, az alacsonyan lógó felhők miatt. A General Electric F404-GE-IN20-as hatóművel ellátott gép hamarosan a típust elsőként használó 45. Repülő tőr század állományába kerül.

Jövő év elején válik teljessé a Malajzia Airbus Military A400M Atlas flottája. Az európai teherszállítóból az ázsiai ország négy példányt rendelt meg, ezek közül az elsőt 2015 márciusában, a másodikat ez év elején, míg a harmadikat ez év közepén vehették át.

Egyre inkább kezd testet ölteni Kína első hazai repülőgép-hordozója, a most még csak Type 001A-ként emlegetett egység a Dalian hajógyárban. A hajótestre már felkerült a szigetnek felépítmény is, ami kilencszintes és nagyjából 30 méter hosszú. Ennek hátsó részét megnézve nagy valószínűséggel megállapítható, hogy a hordozó meghajtásáról olajtüzelésű kazánok és gőzturbinák fognak gondoskodni. Ahogy haladnak az építéssel mindinkább úgy tűnik, hogy a Type 001A a szovjet/orosz KUZNYECOV-osztály továbbfejlesztése, kínai továbbgondolása lesz, az Ukrajnától félkészen megvásárolt LIAONING tapasztalatainak felhasználásával.

Szeptember 27-én mutatták be az első Ausztrál megrendelésre épített Boeing P-8A Poseidon tengeri járőrgépet. Az új típus, melynek első példánya november 15-én fog megérkezni a megrendelőhöz, a tervek szerint 2020-ig fogja leváltani elődjét, a Lockheed AP-3C Orion tengeri járőrgépet. A 12 kengurus felségjelzésű Poseidon otthona az  Edinburgh-i légibázis lesz.

Egyre nagyobb gondot jelent a vészesen fogyó élettartam az amerikai haditengerészet repülőgépeinél. 150 darab régebbi Hornet repült óraszámát tolják ki egy SLEP-nek hívott nagyjavítással egybekötött élettartam-hosszabbítással 6000 repült óráról 10000-re. Mivel azonban a védelmi költségvetés csökkentése miatt a SLEP nem haladhatott a kellő ütemben, ezért az újabb Super Hornet példányok nagyobb leterheltséget voltak kénytelenek elviselni az elmúlt években. Ennek köszönhetően néhány újabb építésű Super Hornet a régebbi variánssal egy időben éri el a tervezett repült idejét. A Boeing persze készült az újabb változatok további életben tartására is a SLAP programmal.

2020 közepére várható a Lockheed Martin F-35 Lightning II-es hajtóművének átfogó korszerűsítése, vagy egy másik típusra történő cseréje. A Pratt & Whitney F135 továbbfejlesztett változatától, vagy utódjától 10%-al nagyobb tolóerőt, valamint 25 százalékkal jobb üzemanyag-hatékonyságot várnak majd el.

A polgári repülésben már évek óta jelenlévő szárnyvégfül megjelenhet a C-130 Hercules teherszállítókon is. Az amerikai légierő szeretné minél inkább csökkenteni kiadásit, így a nagygépek közül a legelterjedtebbnek számító Hercules által elégetett üzemanyag csökkentése igen eredményes lehet. Az Idaho-ban székelő Tamarack Aerospace Group által kifejlesztett szárnyvégfül a cég szerint 10%-os üzemanyag-megtakarítást is eredményezhet, javítja a fel-és leszállási jellemzőket magas hőmérsékletű és nagy magasságban lévő repülőtereken, növeli a terhelhetőséget, megrövidíti a fel-és szálláshoz szükséges pályahosszt, de a szárny terhelését is csökkenti, növelve ezzel élettartamát. 2014-ben egy MC-130J Commando II-est már elláttak ideiglenes jelleggel szárnyvégfülekkel. Akkor nyolc tesztrepülés során vizsgálták a gép tulajdonságait, de az eredményeket nem hozták nyilvánosságra.

Brazíliában a hadsereg szeretne beszerezni néhány kéthajtóműves, 2 tonna rakomány szállítására képes, a törzs hátsó részén rámpával ellátott teherszállító repülőgépet. Az ország eldugottabb zugaiban lévő kisebb bázisok, helyőrségek ellátásában alkalmazható típus keresése közben került megvizsgálásra az amerikai nemzeti gárda állományából 2014-ben nyugdíjazásra került Shorts C-23B Sherpa is. A hadsereg tisztjeiből álló küldöttség már az Egyesült Államokba is utazott a gépek megnézése okán.

A szomszédos Argentínában viszont éppen egy szállítógép búcsúzását készítik elő. Ugyanis a Fuerza Aérea Argentina (FAA) utolsó Fokker F-27-400M gépe, (lajstromjel: TC-79) mely a 4. Légiszállító Repülőszázad állományában található meg november 24-én kivonásra kerül.

 

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Iljusin IL-38N.

Northrop F-5F Tiger II.

Dassault Mirage 2000D.

NHI NH90NFH.

Szuhoj Szu-22M4 Fitter-K.

Boeing EA-18G Growler.

Hongdu K-8E Karakorum.

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon.

MiG-29G.

McDonnell Douglas CF-188A Hornet.

Eurofighter EF-2000 Typhoon.

McDonnell Douglas F-15DJ Eagle.

Szuhoj Szu-24M Fencer.

Rockwell B-1B Lancer.

English Electric Lightning F.2.

MiG-31BM.

Szólj hozzá

OSA Airbus Military A400M Atlas fregatt FREMM-osztály Lockheed Martin F-35 Lightning II Boeing P-8A Poseidon NASAMS Type 001A SA-8 Gecko AUVERGNE Iljusin Il-76MD Berijev A-60 Iljusin Il-476 A-60SE Lockheed Martin Sniper ATP HAL Tejas Mk.1 General Electric F404-GE-IN20 C-130 Hercules Shorts C-23B Sherpa Fokker F-27-400M