2012.02.23

2012.02.23. 15:50

Négy új tanker fog szolgálatba állni 2016-tól kezdődően Nagy-Britanniában. A haditengerészet ellátásában nélkülözhetetlen egységek 200 méter hosszúak, 28 méter szélesek és 37000 tonnásak lesznek. Az üzemanyag mellett képesek lesznek, élelmiszer és az édesvíz szállítására és átadására is. Érdekes, hogy a flotta kiírására több hazai hajóépítő is jelentkezett, azonban egyik sem nyújtott be végleges ajánlatot. Így a 452 millió fontos üzletben a dél-koreai Daewoo Shipbuilding and Marine Engineering (DSME) vállalatra esett a védelmi minisztérium választása a legjobb ár-érték arány miatt.

Törökország továbbra is kitart az F-35-ös mellett. A védelmi miniszter, Ismet Yilmaz elmondása szerint jelenleg 16 milliárd dollárba kerülne a 100 Lightning II-es beszerzése, de a gépben rejlő lehetőségek fényében ez a magas ár is megéri. A gépekből az első két példányt már 2015-ben leszállítja a Lockheed Martin Törökország részére.

Japánban viszont nem úgy tűnik, hogy minden van rendben a típus körül. A Sankei újság értesülései szerint Japán kész felmondani a 42 gépre vonatkozó megrendelést.  Tokió szeretné, ha a gépek ára és az átvételük időpontja nem változna meg a kiválasztáskor, az az, a tavaly decemberben ígérthez képest.

Nagy-Britannia viszont egy újabb lépést tett a típus rendszeresítése felé, ugyanis kedden egy hordozófedélzeti C változat pilótaülésében egy angol pilótával emelkedett a levegőbe. Jim Schofield a CF-2-es példánnyal történt repülése után elragadtatással nyilatkozott a gép képességeiről. Schofield a későbbiekben a B változatot is vezetni fogja. (Videó)

Egyre közeledik a HMS VIGILANT (S28) VANGUARD-osztályú ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáró nagyjavításának vége. A tengeralattjáró részleges szétbontását igénylő nukleáris fűtőelemek cseréjét még 2010. november 19-én befejezték. A munkafolyamat eredményeként a reaktorba a legkorszerűbb, ASTUTE-osztályú vadász-tengeralattjárókban is használt „H-mag” került, így a VIGILANT teljes hátralévő élettartama alatt végéig üzemeltetheti reaktorát további újratöltések nélkül.

A gőzrendszer szárazdokkban végzett tesztjeit 2011 júniusában fejezték be. A reaktormag mellett további berendezéseik cseréje is megtörtént. Így a  fő hűtőközeg-szivattyúk, a reaktor állapotát jelző műszerek, az oxigén előállító rendszer, a kormánylapok mozgatását végző mechanika és a szállás, valamint az étkező helyiség újult meg a Devonport-i hajógyárban töltött közel három és fél év alatt.  A VIGILANT hajótestének állapotát a Babcock hajógyár ellenőrizte ultrahangos eljárással. A tengeralattjáró a következő hónapban fogja elhagyni a hajógyárat.

Pakisztán a brazil Mectrom által gyártott MAA-1B infravörös önirányítású légiharc-rakétákat szeretne vásárolni JH-17 Thunder vadászbombázói számára. A 180 fokos látószöggel rendelkező infravörös/ultraibolya fejjel ellátott MAA-1B hatótávolsága 12 km és képes a sisakcélzókkal való együttműködésre, így repülőgéptől oldalra 90 fokban elhelyezkedő légi célok ellen is alkalmazható. A rakéta több szerkezeti eleme is (törzs, a robbanófej és a közelségi gyújtó) megegyezik az előd, az MAA-1A-nél is alkalmazottal. Az MAA-1A-ből Pakisztán már vásárolt 2010-ben. Most az MAA-1B-ből 100 darabot szereznének be 108 millió dollárért.

Szerdán kisebb tűz ütött ki a brazil SAO PAULO (A 12) repülőgép-hordozón. A néhai francia FOCH Rio de Janeiró kikötőjében tartózkodott ekkor és a legénységi körletben keletkezett tűz egy elektromos zárlat következtében. A tűzet sikerül megfékezni azonban két tengerész, José de Oliveira Lima Neto és Carlos Alexandre Oliveira dos Santos sérüléseket szenvedett. Őket kórházba szállították, ám ma hajnalban Santos belehalt sérüléseibe.

NETARZENÁL GALÉRIA

Chilei lövészpáncélosok: 1., 2.

Chinook est.

YAL-1A.

Fehér Tigrisek: 1., 2.,

Kamov Ka-27PL.