2013.02.07

2013.02.07. 15:30

Az ötödik gyártási szériába tartozó F-35-ök hajtóműveiről folytat tárgyalásokat a Pentagon és a Pratt&Whitney. Annyi már bizonyos, hogy 22 A, 7 C és 3 B variáns számára szereznek majd be F135-ös erőforrásokat, azonban ezek ára még a jelenleg folyó egyeztetések tárgyát képezi. Annyit azonban már elárultak, hogy a gyártó olcsóbban fogja leszállítani ezeket, mint az előző példányokat.

Jelenleg úgy tűnik költségvetési bizonytalanság miatt nem fog kifutni erre a hétre tervezetten a USS HARRY S. TRUMAN (CVN 75) hordozó vezette harccsoport. A helyzet mostani állása szerint ugyanis Washington márciustól 10 milliárd dollárral kevesebbet szán a flottára, mint tette azt a tavalyi évben. Így ha a TRUMAN és kísérete továbbra is a kikötőben lesz kénytelen rostokolni megszakad az a 2010 óta fennálló állapot, hogy egyidejűleg két hordozó található meg a Perzsa-öböl vízén.

Múlt hét szerdáján Hollandia megkapta az első teljes képességű NH90-es helikopterét. A gép fedélzetén immáron teljes képességével van jelent a fedélzeti rádiólokátor és az önvédelmi rendszer is. Az N-234 jelzést viselő forgószárnyasra most a helyi próbák várnak és csak ezek után fogják a már korábban leszállított hét NH90-es erre a szintre modernizálni.(Kapcsolódó hír)

Felújítása és az ellenőrző próbajáratok sikeres teljesítése után újra szolgálatba lépett az orosz Északi Flotta állományába tartozó VERKHOTURIE (K-51) DELTA IV–es osztályú rakétahordozó tengeralattjáró. A nukleáris meghajtású egység 1984-ben lépett szolgálatba és fegyverzetét immáron az R-29RMU Szinyeva rakéták alkotják és a Zvezdocska hajógyárban elvégzett munkálatok eredményeképpen várhatólag 2019-ig marad majd szolgálatban.

Két telitalálattal végződő tesztlövészettel bizonyította tavaly októberben a Raytheon és a Lockheed Martin, hogy képesek jelentősen megnövelni az FGM-148 Javelin irányított rakéták hatótávolságát. A hadsereg által felügyelt próbák során az eredetileg 2500 méteres hatótávolságú fegyver továbbfejlesztett, JV (Joint Venture) jelzésű változatával már 4750 méteres távolságban is lehetségesé vált a célpontok megsemmisítése. Ez a fegyver lehet majd az egyik esélyes az indiai szárazföldi erők páncélozott járműre telepített irányított páncéltörő rakéták beszerzésének tenderén, ahol egyébként a 4000 méterben került meghatározásra a maximális hatótávolság.

A lassuló gazdasági növekedés és az emelkedő infláció miatt India az április 1-től induló költségvetési évben jelentősen csökkenteni kényszerült katonai költségvetését. Természetesen még így jelentős mennyiségű kiadásra lehet számítani, azonban ezeket egyre inkább a helyi vállalatok irányába fogják terelni, ahol ez csak lehetséges. A védelmi miniszter elmondta, ezek a lépések nem fogják érinteni a kiemelt fontosságú projekteket, így például az MMRCA-t sem.

NETARZENÁL GALÉRIA

INS VIKRAMADITYA: 1., 2., 3.

Boeing B-52H Stratofortress.

Norvég Westland Wasp AH-12A.

Holland Northrop NF-5A.

Szu-25SzM: 1., 2.

Fotó Phantom.