2013.07.09

2013.07.09. 14:33

Katar két, tartalékként szolgáló Pratt and Whitney F117-PW-100-as sugárhajtóművet kíván beszerezni a négy Boeing C-17 Globemaster III-as szállítógépéhez. Továbbá igényelnének még logisztikai támogatást és oktatást is, így a végösszeg 35 millió dollár körül alakulhat.

Immáron hat darabosra nőtt a Egyesült Királyságban található Airbus A330 Voyager szállító/tanker repülőgépek darabszáma. A  ZZ335-ös lajstromú példány június végén érkezett meg a Brize Norton légibázisra, ahol a típust üzemeltető 10. repülőszázad állomásozik. A típus még ebben az évben megjelenik majd a Falkland-szigeteken is, az odatelepült repülőerők kötelékében.

Átvette 500. VBCI gyalogsági harcjárművét a Francia Hadsereg. A Maliban is használt 8x8-as kerékképletű járműveket a Nexter Systems és a Renault Trucks Defense gyártja, az 1973 óta szolgálatban álló AMX-10P pótlására.

Június 24-én a Kalifornia partjainál található Point Mugu Haditengerészeti Rakétalőtéren végrehajtották a Boeing P-8A Poseidon tengeri járőrgépéről az első Harpoon robotrepülőgéppel végzett éleslövészetet. A gépet a VX-20-as tesztszázad személyzete repülte és egy AGM-84D Block IC verziójú fegyverrel sikeresen eltalálták a célpontot. A teszt célja az volt, hogy bebizonyítsák sikeres volt az ezt lehetővé tevő hardver és szoftver integráció, az ez év végén, igaz még csak korlátozottan, de már hadra foghatóvá váló típuson.

Az E-2D Hawkeye radargép leghosszabb átfutási és beszerzési idővel rendelkező alkatrészeinek beszerzésére kapott 9,3 millió dollárt a Northrop Grumman a haditengerészettől. A flotta vezetése most újabb öt E-2D-t rendelt meg, amelyek már a második tételt képezik a 2015-től szolgálatba álló típusból. 2022-ig 73 E-2D beszerzése van tervbe véve.

Indonézia után mások számára is tartogathat még nem túl kellemes meglepetéseket a dél-korai parlament. Most a képviselők azt szeretnék elérni a kormánynál, hogy vizsgálják felül az ország két fegyverbeszerzési programját. Tennék mindezt a túl magas költségekre hivatkozna a német-svéd Taurus Systems által gyártott  480 kg-os robbanófejjel rendelkező Taurus KEPD 350MR 500 km-es hatótávolságú, légi indítású csapásmérő robotrepülőgépek és az amerikai Global Hawk pilóta nélküli felderítőgépek esetében.

Kínai kézi légvédelmi rakétákat is használnak szíriai lázadók az internetre feltöltött videók tanúbizonysága szerint. A felvételeken az 16 kg súlyú, 1,495 m hosszú FN-6 jelzésű fegyver, vagy ennek QW-1-es, illetve némileg továbbfejlesztett QW-2-es export verziója látható. A QW-2-est licenc alapján gyártja Pakisztán és Irán is, így nem kizárt, hogy ezekből az országokból származnak a felvételeken látható rakéták. Ezen fegyverek megjelenés a feketepiacon nem új keletű, hiszen két évvel ezelőtt az Egyesült Államokban letartóztatott Yi Chen Qing 200 darab QW-2 rakétát tudott volna az országba behozni, a kínai gyártónál és az amerikai vámhatóságnál meglévő kapcsolatai segítségével. Egy QW-2-ért 91500 dollárt kért.

NETARZENÁL GALÉRIA

Lobogódíszben a USS HUE CITY  (CG 66) cirkáló.

British Aerospace Sea Harrier FRS.51.

Tornádó Tigris: 1., 2.

Szu-22UM-3K.

F-4F Phantom II díszfestéssel, de 1984-ből.

Airbus A400M.