2013.07.12

2013.07.12. 14:24

Új szubszonikus célgépet keres az amerikai haditengerészet. A flotta vezetése a kínai hajók elleni rakéták és robotrepülőgépek szimulálására szeretné felhasználni az eszközt. A célgépnek 900 km/h-s sebesség mellet 1 méterrel a vízfelszín felett kell tudnia repülni, legalább 700 km-t és 8 G-s túlterheléssel járó fordulók végrehajtására is képesnek kell lennie. Ára kevesebb mint 200000 dollár kell, hogy legyen, valamint legalább 20 repülés végrehajtására  képes élettartammal kell rendelkeznie. Fedélzeti rendszereinek képesnek kell lenni a repülési információk továbbítására a földi központok felé.

Jelentős, 1,9 milliárd dolláros elvonást fognak végrehajtani Izraelben a védelmi költségvetés terhére. 2018-ig 3000-5000 hivatásos katonák szereltetnek le, kivonásra kerülnek a még szolgálatban lévő M60 Patton harckocsik módosított változatai, az M109-es önjáró tarackokkal együtt, valamint több repülőszázad is felszámolásra fog kerülni és a haditengerészet erőinél is nyugdíjazásra kerül pár egység.

Még ebben az évben sort szeretne keríteni az első leoldást követő repülési tesztekre a Lockheed Martin a LRASM nagy hatótávolságú hajó elleni robotrepülőgéppel. Az AGM-158B JASSM-ER csapásmérő robotrepülőgép módosításával létrehozott eszközt eddig egy  Rockwell B-1B Lancer szuperszonikus stratégiai bombázó bombakamrájába felfüggesztve tesztelték a levegőben. Azért ezt a típust használták, mivel ennek fegyverzetébe már integrálásra került a JASSM-ER, így csak minimális változtatásokat kellett eszközölni rajta, a telemetriai adatok kinyerése érdekében.

Elődjéhez, a 370 km-es hatótávolságú AGM-158 JASSM-hez képest jelentősen nagyobb, 920 km-es hatótávolsággal bíró AGM-158B JASSM-ER-ből egy B-1B 24 darabot szállíthat egyidejűleg. Az eddig nyilvánosságra került információk szerint az LRASM az adatkapcsolati és elektromos rendszerében, pontosabb magasságmérőjében, valamint a DARPA által kifejlesztett célfelderítést és célravezetést végző rendszereiben tér el az AGM-158B-tól. Mivel a sárkány és a méret nem változott, a B-1B általi szállítási kapacitás a LRASM esetében is 24 darab lesz.  

A célpont megközelítésének végső szakaszában alkalmazott alacsony magasságú repülési profil miatt a LRASM hatótávolsága 370 km-re csökkenhet. A következő évben szeretnének sort keríteni a hadihajók fedélzetére szánt változat első Mk 41-es függőleges indítórendszerből történő indítási próbáira is. Ezt a hadihajókon elterjedt rendszerhez kapcsolódó tesztet, egy az új-mexikói White Sands-i rakétalőtéren kialakított ugyanilyen, de szárazföldön felépített rendszeren fogják elvégezni. A hajófedélzeti változatánál az indítást egy Mk 114-es rakétamotor segítségével fogják végrehajtani.   

Tajvani küldöttség érkezett az Egyesült Államokba az F-35-ök beszerzésének lehetőségéről tájékozódni. Az ázsiai szigetország katonai vezetésének véleménye szerint a Lightning II-es az egyetlen olyan harci gép jelenleg a világon, aminek megvásárlásával lehetőségük nyílna a kínai haderő jelentett fölény ellensúlyozására. Ebből is a rövid fel- és függőlegesen leszálló képességgel rendelkező F-35B-t látnák szívesen a légierő századaiban. 2011-ben Washington azért járult hozzá a szinte legkorszerűbb rendszerekkel felhasználásával történő tajvani F-16A/B gépek modernizálási programjához, mert az F-35-ös eladásra akkor semmi esélyt sem láttak. Az F-35-re beérkezett eddig megrendelések és előjegyzések alapján, ha a tajvani eladást nem veszik előre más országoknak szánt gépek helyett, vagy kárára, akkor Tajpej kb. 15 év múlva veheti majd át az első Lightning II-ét.

Tárgyalásokat kezdett a perui hadsereg az orosz Roszoboronexport képviselőivel 100-140 T-90S harckocsi beszerzésének lehetőségéről. A dolgok alakulásából arra lehet következtetni, hogy a perui vezetés inkább az orosz harckocsik beszerzését tartja jobb lehetőségnek, a holland Leopard 2-ek megvásárlása helyett.

Moszkva április 24-én hivatalosan értesítettek Kijevet, hogy ebben az évben nem tervezi használni a Krím-félszigeten található Nitka kísérleti központot, ahol a haditengerészeti pilóták képzésére, szinten tartására alkalmas infrastruktúra található. A döntés mögött az áll, hogy Oroszországban lassan használhatóvá válik az ugyanilyen célra létrehozott bázis Jejszk városa közelében. Az ország egyetlen repülőgép-hordozója az ADMIRAL KUZNYECOV pedig csak decemberben fut ki, így az Északi Flotta pilótáinak felkészülési ütemtevébe már az orosz támaszponton történő gyakorlatozás szerepelhet.

NETARZENÁL GALÉRIA

Altay.

Short SC-5 Belfast C1.

Mil Mi-14PL: 1., 2., 3., 4.

F-35B Lightning II.

Douglas A-4F Skyhawk.

Eurofighter EF-2000 Typhoon.