2013. okt 07.

2013.10.07

írta: Netarzenál
2013.10.07

Chilében a haditengerészet egy pilóta nélküli távirányítású repülőeszközt keres, mellyel a tenger feletti járőrözési feladatokat kívánják ellátni. Az országban erre a célra már szolgálatba állítottak egy gépet, ugyanis a 2011-ben megrendelt három Elbit Hermes 900-as közül az egyik egy tengerfelszíni felderítésre képes rádiólokátort kapott. A Hermes 900 képességeivel elégedettek a flottánál, így nem zárható ki továbbiak beszerzése sem.

Szeptember 17-én, egy héttel az első, immáron a negyedik rendelési tételbe tartozó Dassault Rafale B F3R (B 339) után átadásra került a második példány is ebből a 60 gépet tartalmazó szériából. A szintén kétüléses, B 340-es szériaszámú változat követte elődjét és szintén a Mount de-Marsan-i támaszpontra került a 5/330 Silver Coast századhoz, ahol a további, elsősorban légi teszteknek vetik majd alá az erre a szériára jellemző RBE2 AESA antennájú radart, a Rafale Spectra önvédelmi rendszerébe integrált DDM NG rakétaindításra figyelmeztető rendszert, a korszerűbb szoftvereket, az ellenség-barát azonosító rendszerét, és a pilótafülke szélvédője elé épített, szintén továbbfejlesztett képalkotó infravörös kamerát és lézeres távolságmérőt.

További Franciaországhoz és a Dassault Aviation-hoz kapcsolódó hír, hogy az Istres-i bázisról felszállva október 5-én végrehajtotta első repülését az elsőnek módosított indiai Mirage 2000H.

Egy újabb sikeres éleslövészetre került sor október 3-án a Lockheed Martin  SM-3-as Block IB elfogórakétával, immáron egy hónap alatt másodszor. Az Aegis BMD 4.0.2-es fegyverrendszerrel ellátott USS LAKE ERIE (CG 70) TICONDEROGA-osztályú cirkálóról most egy közepes hatótávolságú (1000-től 3000 km-ig terjedő hatótávolságú) ballisztikus rakétát szimuláló célpontot semmisítettek meg. Ezt újra a Hawaii-szigetek Kauai nevet viselő tagjáról indították el és most is valósághű körülményeket teremtve a cirkáló legénysége nem kapott pontos tájékoztatást az indítás időpontjáról, a cél jellegéről, valamint repülési pályájáról sem.

Az AN/SPY-1-es rádiólokátor gond nélkül felderítette és nyomon követte a célpontot és az elindított második generációs Block IB rakéta kinetikus harci része meg is semmisítette, ez utóbbit az eddigi próbák során messze a legnagyobb magasságban tette mind közül. Az Aegis BMD 4.0.2-es fegyverrendszerrel végrehajtott, várhatólag utolsó tesztre 2014 elején kerítenek majd sort, ekkor már több célpont idejű leküzdésének a képességét fogják megvizsgálni.

NETARZENÁL GALÉRIA

Kint vagyunk a vízből.

Airbus A400M Atlas.

Republic F-105G Thunderchief.

Perui Hind.

General Dynamics F-16C Fighting Falcon.

English Electric Canberra PR.9.

Szólj hozzá

900 4.0.2 Hermes 70) Block Dassault Rafale SM-3 LAKE ERIE (CG TICONDEROGA-osztály Elbit RBE2 NG Spectra Aegis F3R DDM 2000H