2015. aug 08.

2015.08.08

írta: Netarzenál
2015.08.08

Szerbiában a meglévő hét Mil Mi-8 Hip szállítóhelikopter mellé másik négyet is be kívánnak szerezni. Kormányhoz közeli körökből származó információk szerint az első két forgószárnyasról már előrehaladott tárgyalások folynak, ezek hamarosan le is zárulnak. Így két Airbus Helicopter AS532 Super Puma kerülhet majd déli szomszédunkhoz. Ezekből egyet még idén szeretnének átvenni, egy Oroszországtól vásárolt Mil Mi-171-el együtt. A következő évben a két típus gyártója további egy-egy példányt adhat át Belgrádnak. Szintén az Airbus képviselőivel folynak egyeztetések a két Antonov An-26-os szállítógép lecseréléséről, valamint a Soko G-4MD Super Galeb gépek korszerűsítésében vállalható szerepükről.

Nagy-Britanniában kivonták a szolgálatból az utolsó AgustaWestland Lynx AH.7-es helikoptert is július 31-én. Az 1978-ban felszállt első Lynx utódjaiból már csak a AH.9A és a Lynx Wildcat változatok repülnek a szigetország haderejében.

33 évnyi titkolózás után lehullt a lepel az izraeli szárazföldi erők egyik páncélos járművéről. Az amerikai M48-as harckocsi bázisán kialakított Pere eredetileg egy rakétás páncélvadász volt, amit az 1973-as arab-izraeli háború tapasztalatinak felhasználásával alkottak meg. Akkor, a szovjet eredetű irányított páncéltörő rakéták komoly veszteségeket okoztak a zsidó páncélosoknak, így eme fegyverfajtát nagyon komolyan vették az izraeli hadseregben. Az ellenük való védekezés mellett a saját célra történő felhasználás sem kerülte el a katonai vezetők figyelmét, így egy rakétás páncélvadász létrehozását határozták el. A feladatot a Rafael Advanced Defense Systems vállalta el, akik a Tamuz (Narancs) irányított páncéltörő rakétával látták el az amerikai páncélosok 40 példányát 1982-ig.

A torony két oldalára került az összesen 12 irányított rakétát tartalmazó egy-egy konténer, valamint az irányítórendszer antennája. Ezeket indítás előtt elfordították, így került a rendszer tüzelési helyzetbe, illetve az antennák is ebben a pozícióban nyíltak fel a szállítási helyzetből. A rakéta orrában lévő kamera képe alapján történt a célravezetés, rádió parancsközlő módszert használva. Az átalakított harckocsik tornyában a 105 milliméteres löveget egy utánzatra cserélték, így téve az átépítésre nem került M48-at megszólalásig hasonlóvá a Pere rakétás páncélvadászhoz.

A Tamuz rakétáról az első hír 2011-ben látott napvilágot, akkor a fegyverrendszer M113-as PSZH-ra telepített változatáról cikkezett a sajtó, miközben a Pere léte továbbra is titokban maradt. 2005-re világossá vált, hogy nagyobb számú, páncélosokkal végrehajtott támadás elhárításával az izraeli haderőnek nem kell számolni, de a Pere még ekkor sem került bemutatásra. Addigra ugyanis a 15 kilométeres hatótávolságú Tamuz 2-es rakétákat már a 30 kilométeres Tamuz 4-es váltotta fel, ami repesz robbanófejjel is felszerelhető, így a Pere ideális eszközzé vált a határon túli terrorista célpontok megsemmisítésére.

A Tamuz 4 rokonságban áll a Tamuz 5-el, ismertebb nevén a Rafael Spike NLOS rakétával, de kevésbé fejlett a célzórendszere és nincs félaktív lézeres irányítórendszere sem. Ugyancsak a repeszhatású robbanófejű rakétát használva a Pere némi légvédelmi képességgel is rendelkezik a lassan repülő légi célpontok ellen. Az elmúlt évek során majd ezer alkalommal támadtak arab felkelőket a Perekről indított Tamuz rakéták. A Pere létezését azért most tárták a nagyvilág elé az izraeli haderő vezetői, mert egyrészt elrettentő erőt várnak tőle, másrészt jó reklámnak tartják egy esetleges export reményében.

Indiában bejelentették, hogy várhatólag csak 2019-ben hajthatja meg végre első repülését a továbbfejlesztett HAL Tejas vadászbombázó Mk II-es jelzést viselő változata. Az amerikai General Electric F414-es utánégetős sugárhajtóművel ellátott modifikációjának kifejlesztéséhez 2009-ben láttak hozzá, hadrendbe úgy 2022 körül állhat majd.

Ballisztikus rakétát imitáló célpontra hajtottak végre sikeres éleslövészetet az amerikai haditengerészet Raytheon SM-6-os rakétájával. Az eseményre július 28. és augusztus 1. között, a USS JOHN PAUL JONES (DDG 53) rombolóról végzett indításokkal kerítettek sort, ami az Aegis Baseline 9.C1 rendszerrel van felszerelve. A teszt során használt SM-6 Dual I-es rakéták fedélzetére egy nagyobb számítási kapacitású processzor és egy új szoftver is került, ezzel lehetővé téve az alacsonyan repülő csapásmérő robotrepülőgépek és hajók elleni rakéták, valamint a magasan és igen gyorsan, de jobbára könnyen kiszámítható ballisztikus pályán repülő rakéták elleni küzdelmet.

Az SM-6 Dual I-el július 28-án a rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát imitáló célpontot semmisített meg, míg július 31-én és augusztus 1-én az alacsonyan szálló csapásmérő robotrepülőgépeket szimuláló célpontok kerültek lelövésre. A régebbi, darabonként 10 millió dollárba kerülő ballisztikus rakéták megsemmisítésére képes SM-3-ok megsemmisítési zónája jóval a 4 millió dollárt kóstáló SM-6 Dual I megsemmisítési zónája felett van, köztük csak minimális az átfedés. Az SM-6 képességeinek további fejlesztési is naprenden van, eme program során a szárazföldi és vízfelszíni célpontok elleni alkalmazhatóságot is szeretnék megvalósítani. Az SM-6 Dual I várhatólag 2016-tól áll majd szolgálatba.

Augusztus 1-én átadásra került a 12. VIRGINIA-osztályú tengeralattjáró az amerikai haditengerészet számára. A USS JOHN WARNER (SSN 785) a második, a nyolc megrendelt Block III-as egységből, amelyik orrában két 220 centiméteres átmérőjű konténerben hordozza a 12 darab Tomahawk csapásmérő robotrepülőgépét. Üröm az örömben, hogy a JOHN WARNER fedélzetén is nem minősített alkatrész található, így a cseréig nem hadrafogható másik két VIRGINÁVAL együtt. A USS MINNESOTA és a USS NORTH DAKOTA gőzturbinához gőzt vezető csőrendszerbe kerültek nem megfelelő minőség ellenőrzésen átesett alkatrészek a General Dynamics Electric Boat-nál végzett építés során. A könyököknél elvégzett hegesztés nem az előírtak szerint lett ellenőrizve, így összesen 58 darab kerül majd kiszerelésre. A pótlást és az újabb teszteket is magukba foglaló munkálatok miatt 5 hónapot késhet a két Block III-as VIRGINIA, a USS NORTH DAKOTA, és a USS JOHN WARNER szolgálatba állása.

Egy újabb mérföldkövet hagyhatott maga mögött az F-35-ös program, ugyanis a múlt héten az Edwards Bázis légterében egy olasz Boeing KC-767A tankerből vett fel üzemanyagot az F-35A változat AF-4 jelzésű példánya. A több mint kéttucatnyi összekapcsolódás során majd 8 tonnányi kerozin került a Lightning II-es üzemanyag tartályaiba július 29-én. Ez volt a típus történetében az első alkalom, hogy nem amerikai felségjelű légi utántöltő repülőgépből hajtották végre az üzemanyag felvételét.

Peru számára július végén további három Mil Mi-171S helikoptert szállított le Oroszország. A 2013-ban megrendelt 24 forgószárnyasból tavaly év végéig nyolc került átadásra.

A Netarzenál múlt heti bejegyzésében került megemlítésre az FS SIROCCO (L9012) partraszállító hajó. Most újra visszatér pár sor elejéig, ugyanis nemsokára már a brazil haditengerészet szakemberei vizsgálják az egységet. Párizs hivatalosan is felajánlotta megvételre a hajót a dél-amerikai ország számára, ahonnan hamarosan egy küldöttség fog érkezni a SIROCCO állapotának és képességeinek felmérésére. A hajó jelenleg Toulon kikötőjében található, ahol a remélt értékesítés előtti csinosításon (nagyjavításon) esik át.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

British Aerospace Harrier GR.7.

Boeing F/A-18F Super Hornet.

CASA C-101EB Aviojet.

Aerospatiale SA-365F-1 Dauphin 2.

Szuhoj Szu-22M3.

Panavia Tornado IDS.

Dassault Mirage IIID.

Supermarine 389 Spitfire PR.19.

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon.

MiG-23ML.

AgustaWestland AW-159 Wildcat.

McDonnell CF-101B Voodoo.

Kawasaki P-1.

Dassault Mirage F1CR.

Szuhoj Szu-24MR.

Szólj hozzá

AS532 Mi-8 G-4MD Lynx AH.7 M48 Pere Tamuz Tejas SM-6 JOHN PAUL JONES JOHN WARNER KC-767A F-35A Mi-171S SIROCCO