2015. okt 17.

2015.10.17

írta: Netarzenál
2015.10.17

Az eddig szerzett tapasztalatok felhasználásával továbbfejlesztett gépkarabélyt mutatott be a Ceska Zbrojovka. A cseh fegyvergyár a 2010-ben a hazai haderő által 17678 darabos mennyiségben rendszeresített CZ 805 Bren új variánsával került a média fókuszába. A 2011-ben már Afganisztánban hadszíntérre kerülő fegyvert ért legfőbb kritikák a nagy tömeg, a nem megfelelő ergonómiai kialakítás és súlyponti helyzet, valamint a kissé komplikáltan takarítható gázrendszer volt. A CZ806 Bren2 hosszúcsövű A1-es és rövidcsövű A2-es variánsán 0,5 kilogrammos tömegcsökkentést sikerült elérni, a felhúzókart a hátsó állásban is lehet rögzíteni, a markolatot a lövész számára két méretben lehet kedvezőbbé tenni és a tárkioldó is könnyebben kezelhetővé vált.

Az elsütőbillentyű is kedvezőbb kialakítású lett, de a tűzváltókart már csak biztosított, egyes- és sorozatlövés állásba lehet állítani és a teleszkópikus tust is igény szerint lehet beállítani a lövész testméreteinek megfelelően. Persze ha már a CZ 805-ös átalakítása vált szükségessé egy kicsit jobban utánanéztek a szükséges változtatásoknak, így sikerült a gyártási költségek csökkentését is elérni a CZ 806 Bren 2-nél. Az átalakítások hátránya, hogy a teljes csereszabatosság a két fegyver között nem valósulhat meg.

Az amerikai ejtőernyőscsapatok által 1997-ben végleg visszautasított M8-as könnyű harckocsival kilincsel a BAE Systems Washingtonban. Az Atlanti-óceán túloldalán a közelmúltban vetődött fel újra a könnyűsúlyú harckocsik esetleges rendszeresítésnek ötlete. A brit cégcsoport véleménye szerint a hat prototípusban megépített M8-as az elmúlt, majd két évtized fejlesztéseit felhasználva egy ideális választás lehet. Mik is ezek a fejlesztések? A CV90-es gyalogsági harcjárművön már évek óta alkalmazott teljesen gumiból készített lánctalp, az Abrams harckocsiban és a Bradley gyalogsági harcjárművön már használt fedélzeti elektronikai eszközök, na és persze a moduláris páncélzat. Az igény szerint felerősíthető páncéllemezekkel 13 tonnától 23 tonnáig terjedhetne a könnyű harckocsi tömege. A legkönnyebből a C-130-as egyet, míg a C-17-es akár hármat is elszállíthat. A BAE Systems elmondása szerint a szerződés elnyerésétől számítva az első prototípus 18 hónapon belül átadásra kerülhet.

Elkezdett testet ölteni az első spanyol A400M Atlas teherszállító repülőgép. A Madrid által 27 példányban beszerezni kívánt légi erőművészből az elsőt 2016 második negyedévének végéig szállítja le a gyártó. Ennek, vagyis az MSN 44-nek a szárnyait egy A300-600ST Beluga repítette az összeszerelést végző Sevilla melletti üzembe. Spanyolország mellett Belgium és Luxemburg az a két állam, mely bár rendelt a típusból, eddig nem vehetett át elkészült példányt.

Oroszország reményei szerint sikerülhet vevőt találni a három építés alatt álló ADMIRAL GRIGOROVICS-osztályú fregattjára. A Project 11356M jelzéssel is ismert egységek építését a kalinyingrádi alapú Jantar Hajógyár végzi, de meghajtásukról ukrán gyártmányú gázturbinák gondoskodnak. Pontosabban csak gondoskodnának, mivel a megromlott orosz-urán viszony miatt gondok jelentkeztek a volt szovjet tagköztársaság szállítási hajlandóságában, joggal. Éppen ezért a még építési fázisban lévő utolsó három fregattra keres vásárolót Moszkva. A Szaturn tervezőiroda által ajánlott M90FP gázturbinák beépítése túl hosszú időt venne igénybe, ez az orosz flotta feszített fejlesztési tervébe nem fér bele, így eladnák a fregattokat, és a vásárló szerezné be Ukrajnától a gázturbinákat. A célkeresztben India van, ahol a hasonló tervek alapján már szolgálatba állt a TALWAR-osztály több egysége is. Az ADMIRAL GRIGOROVICS-osztályú fregattokból így csak három szolgálhat majd az orosz flotta lobogója alatt hajózva.

Izraelben az Israel Aerospace Industries Bedek részlege elkészült az első C-130H Hercules élettartam-hosszabbítással egybekötött modernizációjával. Az Elbit Systems kijelzőivel korszerűsített műszerfal mellett természetesen a fedélzeti elektronika is megújult, az időjárásradarral együtt. A cserélt szárnyközép-résznek köszönhetően a H Herculesek 2040-ig maradhatnak szolgálatban.

Iránban precíziós fejrésszel látták el a 2000 kilométeres hatótávolságú Sahab-3-as ballisztikus rakétát. Az Emad harci résszel ellátott fegyver indításáról és becsapódásáról a helyi tévé szolgáltatott képanyagot, ahol az is látható volt, hogy az Emad a becsapódást követően fel is robbant.

Afganisztán további Mil Mi-35 Hind harci helikopterek beszerzését tervezi végrehajtani Oroszországból. A hadrendben lévő 11 Hind közül egyes vélemények szerint jelenleg csak pár darab repülőképes van, ezen az állapoton segíthetne az új gépek beszerzése. Kérdés, hogy ezt miből fogja finanszírozni az afgán állam, ami az eddigi beszerzéseket is csak jelentős külföldi, amerikai segítséggel volt csak képes végrehajtani. Az Oroszországot sújtó embargó keresztbe tehet ennek a tervnek, de az sem elképzelhetetlen, hogy Moszkva nyújt majd hitel képében segítő kezet az újabb Hind beszerzéshez.

Kína a VT-4-es (MBT3000) harckocsit ajánlja Peru figyelmébe, ahol a T-55-ök utódját keresik. A 140 darab páncélos beszerzésével kecsegtető üzletre a hírek szerint pályázik az M1A1 Abrams, a T90S, a T-84, és a K2 Black Panther gyártója is.

Október 5-én a Draken International átvette a cseh Aero Vodochody-tól az első L-159E ALCA könnyű támadó-és kiképző repülőgépét. Az amerikai légierő és haditengerészet számára repüléseket végrehajtó cég számára ebben az évben még hét L-159E kerül átadásra a megrendelt 21-ből.

Új rakéta-póthajtású gránáttal hajtottak végre két sikeres lövészetet az Egyesült Államokban. A Pike félaktív lézeres irányítású lövedéket a Raytheon Company mutatta be. A gépkarabélyok csöve alá szerelt 40 milliméteres gránátvetőből indítható Pike hossza 432 milliméter, tömege 0,8 kilogramm. Hatótávolsága akár a 2 kilométert is elérheti, így használata nagyságrenddel olcsóbb, mint a FGM-148 Javelin irányított rakétáé és pontosabb, mint a 12,7 milliméteres nehézgéppuskák. A hajítótöltettel történő kilövését követően 2,5-3 méterem belül beindul a szinte füstmentes rakétamotor és a Pike ballisztikus pályán éri el célpontját. Az iránymutató lézersugarat a becsapódás előtt 15 másodperccel kell aktiválni számára. A három éves fejlesztési múlt nem ölte ki a tervezők fantáziáját, reményeik szerint a Pike a jövőben megjelenhet UAV-k fegyverzetében is. Egy esetleges megrendelés befutását követően 18 hónapon belül megindulhat a Pike rakéta-póthajtású gránát sorozatgyártása.

Kezd késszé válni az M1 Abrams harckocsi számára tervezett következő modernizációs csomag. A SEPv3 (System Enhancement Package version 3) legfőbb elemei a korszerűbb elektronikai összetevők, de gyorsabbá válik az adatátviteli sebesség is. Ez a légi robbanásra képes, programozható gyújtóval szerelt lövedékek előtt is tovább nyithatja az ajtót, de a nagyobb felbontású kijelzők a jobb képet biztosító éjjellátók alkalmazását is lehetővé tennék. A General Dynamics Land Systems ezeken felül egy 1500 lóerős teljesítményű, MTU 12V 883-as dízelmotor és egy Allison sebességváltó beépítését is tervezi, ezekkel 14%-al csökkenthetők lennének az üzemeltetési költségek.

Október 16-án volt 30 éve, hogy Brazíliában végrehajtotta első repülését az AMX vadászbombázó YA-1 FAB 4200 jelzésű példánya.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

Szu-27P Flanker.

Harbin Z-9WA.

General Dynamics F-111E Aardvark.

Saab JA37D Viggen.

Szu-22M4 Fitter-K.

Boeing F/A-18E Super Hornet.

MiG-27D.

Agusta Westland Merlin HM.1.

English Electric Canberra T.17.

Tupoljev Tu-22M-3.

Szólj hozzá

Aero Vodochody A400M Atlas fregatt Ceska Zbrojovka CZ 805 Bren CZ 806 Bren 2 A300-600ST Beluga ADMIRAL GRIGOROVICS-osztály TALWAR-osztály C-130H Hercules Israel Aerospace Industries Bedek Mil Mi-35 Hind Project 11356M VT-4 MBT3000 Sahab-3 Emad L-159E ALCA Pike Raytheon Company M1 Abrams SEPv3 AMX