2015.11.07

2015.11.07. 07:25

Horvátország haditengerészete 1994 óta első alkalommal indított Saab RBS15-ös hajók elleni robotrepülőgépet. Erre az Exercise Joint Force 15 hadgyakorlat során került sor a KRALJ-osztályba tartozó DMITAR ZVONIMIR (RTOP-12) rakétás gyorsnaszád fedélzetéről. A robotrepülőgép a célpontját sikerrel eltalálta.

Kiépítetlen futópályára, vagyis egy füves repülőtérre szállt le az Airbus Military A400M Atlas taktikai szállítógép egy háromhetes tesztsorozat alatt szeptemberben. Az 1400 méter hosszú franciaországi Écury-sur-Coole repülőterén 40 fel-és leszállást hajtott végre az MSN2-es jelzésű példány. A következő kiépítetlen pályás tesztre 2016-ban kerül sor, a helyszín Spanyolország lesz, itt köves, homokos tereppel kell majd megbirkózni a gépnek és a futóműnek.

Továbbra is az európai típusnál maradva meg kell említeni, hogy más kontinensek államai is élénken érdeklődnek az Atlas iránt, így elsősorban az utóbbi időben Párizzsal igen szoros kapcsoltba kerülő Egyiptom lehet a következő megrendelő, de Algéria és Szaúd-Arábia is aláírhatja a beszerzésről szóló megállapodást 24 hónapon belül. Eme két országban három, illetve négy napig már megfordult az eddig 16 darabos mennyiségben átadásra került A400M.

Kuvait 14 Lockheed Martin AN/AAQ-33 Sniper célzókonténert szerez be az Egyesült Államokból. A 115 millió dolláros szerződésben a F/A-18C/D Hornet vadászbombázókon történő integráció is megtalálható.

Thaiföld szeretné megvalósítani az BTR-3E1 páncélozott szállító harcjármű helyi gyártását. Ez természetesen ukrán segítséggel valósulhat meg, első lépésben az ukránoktól beszerzett alkatrészekből történő összeszereléssel. Később kerülhetne sor a helyi előállításra, ami nem lenne teljes, hiszen a fegyverzetet és a motort továbbra is külföldről szereznék be.

Elkészült az első dél-koreai megrendelésre épített Boeing AH-64E Apache Guardian harci helikopter a Boeing mesai üzemében. Az ázsiai ország 2013 áprilisában jelentette be 36 harci forgószárnyas megvásárlását 1,6 milliárd dollár értékben. Az első elkészült AH-64E-k várhatólag 2016 közepén kerülhetnek Dél-Koreába.

A térségben egy másik üzemeltetőnél is szóba került az Apache, ugyanis a 29 meglévő tajvani gépből 9-nél korrózió nyomaira bukkantak. A rozsda a farokrotor áttételénél ütötte fel fejét, ami alumínium-magnézium ötvözetből készült, míg a régebbi gépeknél még tisztán alumíniumból. A gyártó helyszínre küldött kivizsgáló csapatának véleménye szerint a nedves, meleg éghajlat a sós levegővel párosulva jó eséllyel felelős lehet a korrózió kialakulásáért. A pontosabb diagnózisit a 29 helikopter átvizsgálását követően november végére ígérték. A 9 rozsdásodásnak indult AH-64-es mellett további egy tucat is repülésre képtelen állapotban van Tajvanon, alkatrészek hiánya miatt.

A szigetországban természetesen nem rendült meg a bizalom az amerikai forgószárnyasok irányába. A haditengerészet számára például 10 Sikorsky MH-60R Seahawk tengeralattjáró-elhárító helikopter megvásárlása van tervbe véve, a jelenleg használt MD500-okmajdani pótlására.

Az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF) megkapta a nyolcadik és utolsó Boeing C-17 Globemaster III-as teherszállító repülőgépét. Az Amberley légibázison november 2-án landolt A41-212-es lajstromú gépet, valamint a júliusban átadott testvérét idén áprilisban rendelték meg, építésükhöz a Boeing megrendelés nélkül, saját szakállára fogott bele. A gépekért 713 millió dollárt fizettek ki, de további 300 milliót költöttek el az Amberley légibázis fejlesztésére, ahol hangár és gurulóút is épült a pénzből.

Első alkalommal lőttek a levegőben a Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázó 25 milliméteres General Dynamics GAU-22/A Gatling rendszerű gépágyújával október 30-án. Az AF-2-es jelzést viselő példány egy 30, majd két 60 lőszert felhasználó sorozatot engedett szabadjára az Edwards légibázishoz közeli tesztterület légterében. A beépített tűzfegyverrel a következő évben már a lövések pontosságának a vizsgálatát tervezik végrehajtani, légi célpontok ellen.

Több mint 27000 repült órát meghaladó földi fárasztásos teszten van túl az erre a célra kiszemelt F-16C Block 50-es Fighting Falcon vadászbombázó. A texasi Fort Worth-ben elvégzett vizsgálat nem volt öncélú, hiszen ez az alapja a típus eredetileg 8000 órás élettartamának 12000-re történő növelésének. Az USAF részéről 300 gép további üzemeltetésnek igénye merült fel, ha a sárkányszerkezet bír annyi tartalékkal, amivel egy átfogó korszerűsítés még végrehajtható.

Peru tárgyalásokat folytat az olasz Alenia Aermacchi-val, további C-27J Spartan szállító repülőgépek beszerzéséről. A típusból eddig két-két darabot rendeltek meg 2013 novemberében, illetve 2014 májusában. Most egy nagyobb, 6-8 darabos mennyiséget is elérő szerződés pontosításáról folynak az egyeztetések.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

Boeing KC-767J.

Dassault Rafale C.

English Electric Lightning F.6.

McDonnell Douglas EF-18B Hornet.

Szuhoj Szu-22UM3K.

McDonnell Douglas F-15J Eagle.

Westland Scout AH.1.

Sepecat Jaguar A.

Airbus A400M Atlas.

Sikorsky HH-60H Rescue Hawk.

Kawasaki XC-2.

Hawker Siddeley Buccaneer S.2B.

Saab JAS-39C Gripen.

General Dynamics F-111E Aardvark.

Eurofighter EF-2000 Typhoon FGR.4.

MiG-29UB.

McDonnell Douglas EAV-8B+ Harrier II.

Dassault Mirage 2000-5EG.

Westland WS-61 Sea King HC.4.

AMX International AMX-T.

Northrop F-5F Tigre.

Douglas ERA-3B Skywarrior.

Mitsubishi F-2B.

McDonnell Douglas F-4E Phantom II.

Eurocopter EC-665 Tiger UHT.