2017.02.04

2017.02.04. 06:21

1300 darab hazai gyártású kézi légvédelmi rakétát vásárol Varsó a lengyel haderő részére. A Grom modernizált, immáron Piorun (Grom-M "Grom Modernizowany”) nevet viselő variánsából 2022-ig gyártja le a Mesko a fent említett darabszámot, 232,2 millió dollár ellenében. Ebben az évben 150 darab rakéta átadásával számolnak, míg a gyártási ütem felgyorsulása után ez az évi 250 darabot is elérheti. A 2006-tól folytatott modernizáció során a Piorun megtartottal az előd hosszát (160 centiméter) és átmérőjét (72 milliméter) is.

Január 27-én, mindössze egy nappal a Bundestag, vagyis a német parlament jóváhagyása után már meg is érkezett Bamakóba az első német NH90TTH helikopter. A MEDEVAC, vagyis légi egészségügyi kiürítési feladatokra felszerelt forgószárnyast egy Antonov An-124-100-as teherszállító repülőgép juttatta el Maliba. Berlin a Holland Királyi Légierő Apacs és a Chinook helikoptereinek pótlására még további három NH90-es többfeladatú és négy EC665 Tiger harci helikoptert telepít az afrikai országba, 350 fős katonai kontingenssel együtt, 2018 közepéig.

Norvégiában eldöntötték, hogy a német ThyssenKrupp Marine Systems U-212A típusú tengeralattjáróknak szavaznak bizalmat. Az évek óta tartó kiválasztási procedúra ezzel véget ért, de egy másik, messze hosszabb együttműködés látszik kibontakozni. Hiszen nem csak egyszerűen arról van szó, hogy tengeralattjárókat vásárolnak, hanem egy igen szoros kapcsolatot alakítanak ki a német haditengerészettel, ahol a beszerzésre kerülő továbbfejlesztett U-212NG (Norway/Germany, vagy Next Generation) alapjául szolgáló U-212A osztályú egységek szintén hadrendben állnak. Továbbá a tengeralattjárók gyártásából és a szolgálati idő alatti karbantartási és korszerűsítési munkákból a helyi védelmi ipar is ki fogja venni a részét. A négy levegő-független meghatással rendelkező tengeralattjáró beszerzéséről szóló szerződés aláírása 2019-re várható, míg az ULA-osztály hat egységének pótlására érkező tengeralattjárók 2026-tól kezdődően évente egy darabos mennyiségben kerülnek majd átadásra.

Továbbra sem javul a német-török viszony. Mint az tavaly kiderült, akár már az év vége előtt is elhagyhatták volna a törökországi Incirlik támaszpontot az iszlám állam területei felett felderítő repüléseket végrehajtó német Panavia Tornado ECR vadászbombázók. A hat harci és egy tanker/szállítógép mellett a török NATO bázison 240-250 katona is megtalálható. A két ország viszonyában a legnagyobb törést az okozta, amikor idén nyáron a német szövetségi parlament (Bundestag) elsöprő többséggel népirtásnak minősítette az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes mészárlásokat.

Ankara válaszlépése nem sokat váratott magára, az elmúlt hónapokban több alkalommal is akadályt gördítettek a német politikusok légi támaszponton tett látogatása elé. Az esélyesek között elsőként a britek által is használt ciprusi bázist említették meg a források, de görög és jordániai repülőterek is szóba kerültek. Tény, a német Tornado-k még mindig Törökországból szállnak fel a felderítő repülések végrehajtására. Ez a napokban újabb vita felszínre kerülésével járt. Ugyanis a németek nem hajlandók a törökök azon kérését teljesíteni, miszerint a repülések alatt készült összes nagyfelbontású fotót adják át részükre. Berlin szerint azért csak a felvételek egy részét teszik elérhetővé Ankara számára, mivel azok a gondos válogatás nélkül felhasználhatók lennének a szíriai kurdok ellen és ezt szeretnék elkerülni.

Fehéroroszországban a hadsereg részére átadásra kerültek az első Kajmán páncélozott felderítő járművek. A volt szovjet tagköztársaságban pár éve, 2015-ben mutatták be a régi BRDM-2-es felderítő páncélosok alvázának felhasználásával létrejött, szintén felderítésre szánt járművet. A 140-es számot viselő javítóüzemben végzett munka után az úszóképesség is megmaradt, de a Kajmán nevet viselő páncélosról eltávolították a páncéltornyot, a két-két mankókerék helyét oldalanként egy-egy ajtó foglalja el, valamint a jármű elején is nagyméretű ablakok kerültek beépítésre. A hat fő számára biztonságot nyújtó páncélos számára a független torziós rudas felfüggesztés és az új erőforrás 110 kilométer per órás sebesség elérést teszi lehetővé, míg a vízben történő haladást oldalanként egy-egy vízsugárhajtómű garantálja. Az 1000 kilométeres hatótávolságú, 7 tonnás Kajmán fegyverzetét egy PKSZ 7,62mm-es géppuska, vagy egy AGS 30mm-es automata gránátvető alkothatja. Fenékpáncélzata a felrobbanó aknák hatását csökkentendő V kialakítású.

Az indiai Szuhoj Szu-30 MKI vadászbombázók után az orosz PAK-FA T-50-es fegyverzetében is meg fog jelenni az orosz-indiai közös fejlesztésű BrahMos csapásmérő robotrepülőgép kisebb tömegű, Mini-BrahMos névre hallgató légi indítású változata. A következő alkalmazó a MiG-35-ös lehet majd, de tervek vannak a tengeralattjáróról indítható variáns kifejlesztésére is.

Pontosnak bizonyultak az öt évvel ezelőtti becslések, amiket az Sz-500-as Prometheus (orosz neve 55R6M Triumfator-M) nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer fejlesztése során felmerült problémák kiküszöbölésére határoztak meg. Akkor irányítási problémák okoztak gondot a 2009-től fejlesztést végző Almaz-Antey szakembergárdájának. Az új, nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer számos bonyolult műszaki megoldást tartalmaz, mivel nem az Sz-400-as továbbfejlesztésével jön létre, ezért ez a fennakadás teljesen természetesnek vehető.  A 2020-ra már több alegységnél is megjelenő Sz-500-as képességei igen elképesztőek lesznek, egyidejűleg 10 darab, hiperszonikus sebességgel repülő ballisztikus rakéta megsemmisítésére lesz képes 600 kilométeres távolságba és 20 kilométeres magasságban.

Törökország 500 millió dollárt szán 200 darab német és amerikai gyártmányú harckocsi modernizálására. A megrendelés elnyerésére csak helyi vállalatokat hívtak meg. Név szerint az Aselsan, a Roketsan, a BMC, az Ottokár és az FNSS nyerheti el a munkát, amit 40 M60A3, 40 Leopard 2A4, és 120 M60T harckocsin végeznek majd el. A 2000-es évek közepén az izraeli Israel Military Industries már korszerűsített 169 darab M60-as páncélost a Sabra Mk II csomaggal, majd 700 millió dollárért. A hírek szerint a döntéshozók leginkább a páncélvédelem növelését várnák el a pályázóktól, akár a hagyományos páncélzat megerősítésével, vagy pedig ezzel párhuzamosan az aktív páncélzat alkalmazásával is.

Berlin mellett Béccsel is sikerült összerúgni a port Ankarának. Történt ugyanis, hogy a dél-koreai licenc alapján Törökországban épülő Altay harckocsik számára erőforrásokat gyártó, egyébként magántulajdonban lévő Tumosan, a motor előállításához és továbbfejlesztéséhez külföldi partnert keresett. A partner egy osztrák cég, az AVL List lett. A török kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés során kitalált és megalkotott részek mind török szellemi tulajdont képezzenek, a szerződésben foglalt 200 millió dollár ellenében. Ausztria viszont szertett volna beleszólást a majdani exportra kerülő erőforrások eladásába, ebbe viszont Ankara és a Tumosan egyaránt nem egyezett bele. A vita végül a felek szakításához vezetett, ami egészen biztosan további csúszást fog okozni az Atlay harckocsi programjában, de hogy ez mekkora lesz, azt most még tudni nem lehet.

Egyiptom számára hamarosan átadásra fog kerülni az első Kamov Ka-52K harci helikopter. Oroszországból származó információk szerint a géppel már az összes földi és légi tesztet sikeresen végrehajtották. A 46 darab hajófedélzeti üzemre alkalmassá vált típusra Kairó még 2015-ben adott megrendelést.

A térségben Algéria is számíthat még a közeljövőben helikopterek érkezésére, ugyanis a légierő számára megvásárolt 14 Mil Mi-26T2 közül a hetedik és a nyolcadik példány átadása várható hamarosan.

Egyre inkább úgy tűnik Indiába fognak horgonyt vetni, az orosz-ukrán konfliktus miatt gázturbina miatt maradt ADMIRAL GRIGOROVICS-osztályú (Project 11356M) fregattok második hármas csoportjában megépített egységei (ADMIRAL BUTAKOV/360/, ADMIRAL ISZTOMIN/361/, ADMIRAL KORNILOV/362/). Az első hírek a célzott vevőkeresésről még 2015 októberében láttak napvilágot, és úgy tűnik Új-Delhi hajlandó a hat darabos mennyiségben már rendszeresített, 2003 és 2013 között épített TALWAR-osztály tervei szerint épített egységek, valamint egy negyedik fregatt megvásárlására is, természetesen hajtóművek nélkül. A M90FR gázturbinák Ukrajnából történő beszerzésének terhét így magukra véve. A Szaturn tervezőiroda által ajánlott M90FP gázturbinák beépítése túl hosszú időt venne igénybe, ez az orosz flotta feszített fejlesztési tervébe úgy látszik nem fért bele. A hírek szerint az ukrán gázturbinák pótlására az orosz fejlesztők csak 2019-re lesznek képesek használható hajtóművet kifejleszteni. A legújabb hírek szerint Moszkva 990 millió dollárt kér két fregattért.

Némi kis információ került a médiába a tavaly májusban megkötött pakisztáni F-16-os modernizációról, amit a török Turkish Aerospace Industries nyert el. A pakisztáni légierő 45 F-16A/B Block-15-ös gépén az éjszakai jobb bevethetőséget érinti a szerződés, aminek értéke 75 millió dollár. Az éjjellátó szemüveg használatát lehetővé tevő kabinvilágítás módosítását két Fighting Falcon-on már el is végezték a pakisztáni Sahbaz légibázison. A többi 43 F-16-ot már a pakisztániak fogják átalakítani, a törökök biztosította alkatrészek felhasználásával, török szakemberek felügyeletével.

Mianmar terveiben azon túl, hogy megvásárolnak 16 darab JF-17 Thunder vadászbombázót egyéb elképzelések is szerepelnek. Például az, hogy kínai és pakisztáni segítséggel megvalósuljon a gépek helyben történő gyártása, vagy összeszerelése. A hírek szerint a típus első példánya, vagy példányai már idén megérkezhetnek az országba, mégpedig a Pakisztánban gyártott, némileg továbbfejlesztett Block 2-es verzió képében. Ez a tavaly megjelent új változat nagyjából 10-15 %-ban tér el a Block 1-es változattól. A módosítások leginkább a fedélzeti elektronikát érintik, (adatátviteli rendszerek, elektronikai hadviselés) de a Block 2-es már alkalmassá válik légi üzemanyag-felvételre is, ezért egyik leginkább szembetűnő ismertetőjegye a merev üzemanyagfelvevő-cső. Ez a törzs jobb oldaláról nyúlik előre, nagyjából a pilótafülke szélvédőjének keretéig. Kialakítása, bár kínai tervezésűnek állítják be a források, nagymérvű hasonlóságot mutat a dél-afrikai Denel Aviation által modernizált Mirage III-on alkalmazotthoz. Ez a cég segédkezett néhány pakisztáni Mirage modernizálásában, amelyekre ez a bizonyos cső is felszerelésre került.

Mianmar egy igencsak szép jövő előtt álló típust szerez be, hiszen a JF-17-es első kétüléses példánya a Chengdu Aerospace Corporation üzemében tavaly már az összeszerelés állapotában volt. A JF-17B jelzésű variáns a ki-és átképző feladatokon felül harci képességekkel is fog rendelkezni. A kétüléses JF-17B a tavaly nyilvánosságra hozott információk szerint 2017 áprilisában fog a pakisztáni légierőhöz kerülni. A JF-17-es Thunder vadászbombázók precíziós csapásmérési képességének megteremtésén fáradozik Pakisztán. Első körben a francia Thales Damoklész célmegjelölő konténer integrációs lehetőségéről kezdtek tárgyalásokat a gyártó képviselőivel Párizsban, a tavalyi év első felében. A Damoklész exportot nem nagyon fenyegető francia eredete mellett szól még az is, hogy már harci körülmények között is próbára lett téve és ott bizonyította képességeit.

Tervezik továbbá illeszkedő póttartályok kifejlesztését is a JF-17-hez, ez azonban jelentősen megváltoztathatja a gép súlyponthelyzetét, ezért nagyon körültekintően kell eljárni a megtervezése során. A többzáras bombafelfüggesztők szinték kifejlesztésre fognak kerülni, mindezeket megpróbálják minimális külföldi segítséggel megvalósítani. Más források arról is tudnak, hogy a Mianmarban szolgálatba álló JF-17 Thunder gépek már a Block-3-as változatba fognak tartozni. A Block 3-as széria jellemzője az új, várhatóan teljes egészében kínai eredetű hajtómű és az AESA antennájú KLJ-7-es rádiólokátor lesz, továbbá még inkább kiszélesítenék a gép által bevethető fegyverzet választékát is.

Internetre kerültek fel a kínai Wuhan közelében készült képek, amelyeken egy a Grumman E-2 Hawkeye légtérfelderítő repülőgépre kísértetiesen hasonlító gép mérethelyes makettje látható. Ez a fotó csak megerősítheti azt az egyébként igen logikus feltételezést, hogy Kína katapulttal ellátott repülőgép-hordozót szeretne rendszeresíteni, mivel egy ilyen gép biztonságos indítása csakis katapulttal valósítható meg.

Érdekes és talán a jövőbe mutató tesztlövészetre került sor az Egyesült Államokban található China Lake tesztlőtéren 2016 decemberében. Ekkor ugyanis egy módosított Spike Mini irányított rakétával semmisítettek meg UAV-kat. A közelségi gyújtóval is ellátott Spike Mini rakéták két távirányítású gépet is megsemmisítettek, az amerikai haditengerészet által végzett próbákon. Az egyik rakéta egyébként telitalálatot ért el, míg a másikat a közelségi gyújtója aktiválta. A beépített területen is alkalmazható Spike Mini rendszer teljes tömege mindössze 12 kg és a 1,5 km-es hatótávolságú, 4 kg-os huzalvezérlésű rakéta 70 cm hosszú, illetve 75 mm átmérőjű. Robbanófeje erődítmények és nem páncélozott célok ellen hatásos.

Kolumbiában hamarosan eldőlhet az Izraeltől megvásárolt IAI (Israel Aerospace Industry) Kfir vadászbombázók jövője. Ugyanis a gépek amerikai gyártmányú General Electric J-79-GE sugárhajtóműveinek élettartama végéhez közeledik. Az idős erőforrások nagyjavítás, de még inkább csere nélkül 2019-ig kihúzhatják, utána a típus, melynek sárkánya még további szolgálatot tenne lehetővé, kivonásra kerül.

Argentínában február 1-én jelentette be Julio Martínez védelmi miniszter, hogy Mauricio Macri miniszterelnökkel lefolytatott egyeztetések során megszületett a döntés, az ország nem tervezi harci gépek beszerzését. Az alaposan modernizált Lockheed Martin (McDonnell Douglas) A-4AR Fightinghawk vadászbombázók várhatólag a következő évben kerülnek majd kivonásra, egyrészt a pótalkatrészek hiánya okán, másrészt a sárkányszerkezetek élettartamának végének elérése miatt. A dél-amerikai ország költségvetési helyzete azonban nem teszi lehetővé pótlásukat, de még az üzemidő-hosszabbítással egybekötött nagyjavításukat sem, így a gazdasági helyzet javulásáig lemondanak az új, vagy használt harci gépek beszerzéséről.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Szuhoj Szu-27UB.

Fisher P-75A Eagle.

Kawasaki P-1.

McDonnell Douglas RF-4E Phantom II.

Eurofighter C-16 Typhoon.

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon.

Sud SA-321L Super Frelon.

Lockheed F-104G Starfighter.

Hawker Siddeley Buccaneer S.2B.

Rockwell B-1B Lancer.

Mitsubishi F-2B.

Lockheed CP-140 Aurora.

Panavia Tornado GR.4.

Republic F-84F Thunderstreak.

Westland Puma HC.1.

Boeing B-52G Stratofortress.

Kawasaki C-1.

McDonnell Douglas F-4E AUP Phantom II.

Agusta Westland Merlin HM.1.

McDonnell Douglas F-15E Strike Eagle.

Dassault Mirage 2000C.

Northrop SF-5B Freedom Fighter.

Szuhoj Szu-22M4.

Denel AH-2A Rooivalk.

Dassault Mirage F1CR.