2017.03.11

2017.03.11. 07:07

Március elsejétől már a német NH90TTH és EC665-ös helikopterek négy példánya segíti a Maliban tevékenykedő nemzetközi erőket. A szállítók két MEDEVAC felszereltségű gépe éles körülmények között került alkalmazásra. Március 2-án ugyanis két teherautósofőrt szállítottak kórházba az NH90-ek, akiket improvizált robbanószerkezet detonációja sebesített meg, járműveik vezetése közben.

Új Stirling motort kap egy svéd tengeralattjáró. A GOTLAND-osztályú HMS HALLAND korszerűsítéséről még 2014 végén állapodtak meg a felek. A 17,9 millió dolláros karbantartási és felújítási munka során a Saab Kockums a Stirling Mk3-as meghajtórendszert is beépíti a tengeralattjáróba. Ez, az elődjeihez képest nagyobb hatásfokkal üzemel, valamint a korszerű elektronikai ellenőrző és vezérlőrendszerek is megjelentek rajta. A svéd tengeralattjárókon 1988-ban jelent meg az első Stirling motor, az azóta megszerzett tapasztalatokat rendre felhasználják az erőforrások továbbfejlesztése során.

Portugália átvette az első négy AN/AAQ-28 (V) Litening AT Block II (Litening G4) célzókonténerét március elején. A portugál légierő (Força Aérea Portuguesa) 2015 augusztusában kötött szerződést a már 2008 óta szolgálatba állított 12 darab Litening modernizálására a Northrop Grumman-al 22,7 millió dollár ellenében. További három Litening hamarosan visszakerült Európába, míg a fennmaradó ötöt 2018 elején adják át.

Szudánban helyileg valósult meg az szovjet BRDM-2-es felderítő páncélosok korszerűsítése. Ennek az egyik legfontosabb eleme a 140 lóerős GAZ-41 V-8 vízhűtéses benzinmotor lecserélése. Az új motor az Isuzutól érkezik és a 6HH-1 jelzést viseli. A hathengeres dízel erőforrás 210 lóerejével 30 lóerő/tonnára elemi ez előd által nyújtott 20 lóerő/tonna értéket, így jelentősen növelve a BRDM-2-es mozgékonyságát. Az 50 éves páncélos a Military Industry Corporation által végzett munkálatok során némi tömegcsökkentést is elkönyvelhet, mivel a mankókerekek és az orra szerelt, vízi átkeléseknél használatos hullámtörő lemez egyaránt leszerelésre került, mivel ezeket az afrikai országban feleslegesnek vélték.

Egyiptom felkelők elleni harcra specializált repülőgépeket szeretne megvásárolni. Az AT-802L Longsword, melyet együtt fejlesztett ki az L-3 és az Air Tractor, alapját a korábbi AT-802U jelenti, de tartalmaz számos továbbfejlesztést. Az AT-802U-t 2009-ben mutatták be 3600 kilogrammnyi hasznos teher hordozására volt képes, összesen 11 felfüggesztőponton. Ezeken elhelyezhetők voltak Mk 82-es bombák, Hellfire rakéták, M260 70 milliméteres rakétákkal töltött indítóblokkok és GAU-19 Gatling rendszerű, 3 csövű 12,7 milliméteres géppuska. Az AT-802U pilótafülkéjét és a hajtóművét páncél védi, még a pilótakabin ablakai is lövésálló kivitelűek, de öntömítő az üzemanyagtartálya is a nagyobb túlélőképesség okán. Az AT-802U-t fel lehet szerelni a legkülönbözőbb érzékelőkkel, mint az L-3 Wescam MX-15Di, a szárazföldi csapatok számára videó megosztást lehetővé tevő ROVER rendszerrel, lehallgatásbiztos, műholdas kommunikációra képes rádió adó-vevőkkel. A Pratt & Whitney PT6A légcsavaros gázturbina 1600 lóereje 394 kilométer per órás maximális sebességet tesz lehetővé, fegyverterhelése 4000 kilogramm.

Egyes források tudni vélik, hogy Izrael a legmodernebb Boeing F-15-ös variánsból is be szeretne szerezni pár darabot. A Szaúd-Arábia számára a közelmúltba leszállítani kezdett F-15SA modifikációnak megfelelő felszereltségű gépekből egyszázadnyi mennyiséget vásárolna meg Tel-Aviv.

Iránban a múlt hétvégén újra próbákat hatottak végre a Fateh-110 rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával. A 300 kilométeres hatótávolságú, egylépcsős, szilárd hajtóanyagú rakéta az évekkel ezelőtt végrehajtott továbbfejlesztésnek köszönhetően egyaránt bevethetővé vált szárazföldi és vízi célpontok ellen is. Két évvel ezelőtt egy amerikai repülőgép-hordozóra külalakjában igencsak hasonító úszó célpontot találtak el vele. A szombaton indított Fateh-110-es nem ért el telitalálatot, de az indítási helytől 280 kilométeres távolságra lévő úszó céltárgy közelében csapódott a vízbe. A másnap indított példány már pontosan csapódott be a céltárgyba. A hírek szerint ezek a rakéták egy újfejlesztésű, Mod 3-as néven emlegetett aktív keresővel ellátott vezérlőrendszerrel lettek ellátva.

Hamarosan egy újabb hajógyárban is megvalósulhat a korszerű hajógyártás Indiában. Ugyanis az állami megrendelések teljesítése miatt a Mazagon, a Cochin, és a GRSE hajógyár már nem rendelkezik szabad kapacitással, így egy újabb üzemet kell alkalmassá tenni a a flotta számára készülő egységek építésére. Ez pedig a Goa Hajógyár lesz, ahol a TALWAR-osztály fregattjai készülhetnek majd a jövőben. Az orosz Jantar Hajógyár szakemberei megfelelőnek találták a Goa Hajógyárat az építés elvégzésére, így már csak kormányhatározat szükséges a 4 milliárd dolláros kiadással járó fregattok építési programjának elindításához.

Február 28-án első alkalommal indított a felszíni célpontok elleni moduláris rendszerének részét képező függőleges indítóállványból rakétát egy LCS-osztályú fregatt. A USS DETROIT-ról útjára indított Longbow Hellfire rakéta sikeresen elhagyta az indítókonténert. A felszíni célpontok elleni moduláris rendszer a legutóbbi információk szerint 2018-ra válik bevethetővé a hajóosztály egységein.

Új, precíziós aknavető-gránátot vásárolna az Amerikai Hadsereg. A HEGM program célja, hogy felváltsa a jelenlegi precíziós irányítású gránátokat egy olcsóbb és korszerűbb lőszerrel. A hadsereg azt tervezi, hogy több szerződést fog odaítélni a következő költségvetési évben, majd azok a vállalatok, amelyek megkapják szerződést, leszállítják a gránátok mintapéldányait a 2018-ben végzendő próbákra. Ezek során dől majd el, hogy melyik kerül majd megrendelésre.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Lockheed Martin F-22A Raptor.

Douglas EB-66E Destroyer.

Panavia Tornado IDS.

General Dynamics F-16C Fighting Falcon.

McDonnell Douglas C-15 Hornet.

Szuhoj Szu-25BM.

McDonnell Douglas F-15C Eagle.

Agusta A-109E LUH.

Lockheed Martin F-35A Lightning II.

Lockheed C-130BZ Hercules.

English Electric Canberra PR.7.

Grumman F-14A Tomcat.

Boeing F-15K Slam Eagle.