2019.03.09

2019.03.09. 06:28

Ukrajna közös vállalat alapításáról írt alá megállapodást Mianmarral, a korábbi Burmával. Ennek, a páncélozott járműveket gyártó üzemnek az ázsiai országból érkező jelentés szerint 2020 második felében meg kell kezdenie a termelést. A gyár létesítéséhez szükséges felszerelés szállítását Ukrajna már meg is kezdete, így a BTR-4 exportverziója a BTR-4E előállítása a tervezett időpontban el is kezdődhet. A típus nem teljesen ismeretlen az országban, hiszen majd 5 évvel ezelőtt kezdődött el Mianmarban az Ukrajnából érkező alkatrészekből a BTR-3U gyalogsági harcjárművek helyi összeszereléséhez. A 8x8-as kerékképletű járművek beszerezéséről 2003-ban állapodtak meg a felek, az első 10 páncélos egy év múlva került átadásra. Az üzlet pontos méretéről eddig még nem érkezett megbízható információ, egyes hírek szerint Mianmar 1000 darab gyalogsági harcjármű ukrán segítséggel történő előállítását szeretné megvalósítani. A közös gyártás létrehozásában az ukránoknak nagy tapasztalatuk van, ugyanis 2012-ben született az a megállapodás, melynek értelmében Ukrajna és Kazahsztán közösen fogja gyártani az ukrán BTR-4-es gyalogsági harcjárművek 100 példányát.

A 2000-es évek elején a szovjet BTR-80-as alapján kifejlesztett páncélosból Kazahsztán 150 millió dollárértékben vásárolt. Az első 10 BTR-4-es még abban az évben el is készült, a további 90 pedig a következő évben. Irak még 2009-ben rendelt meg 420 darab BTR-4E-t. A BTR-4E előtt a fejlesztők szerint még hosszú és sikeres jövő állhat, hiszen számos fegyverfajta integrációja még várat magára. A BTR-4 fegyverzete az első időkben a Luch irányított páncéltörő rakétákból, 30 milliméteres ZTM-1 gépágyúból, 7,62 milliméteres géppuskából, valamint egy 30 milliméteres KBA-117 gránátvetőből áll. Pár évvel ezelőtt vált elérhetővé a BM-7 Parus távirányítású torony kétféle változata. Az egyikben csak egy 7,62 milliméteres géppuska található meg, míg a másikban egy ZTM-1 30 milliméteres gépágyú és egy AGS-17 30 milliméteres automata gránátvető alkotja a fő fegyverzetet.

Új irányított páncéltörő rakétát keres a lengyel hadsereg. A 9K14P Maljutka-P utódjára az ajánlatokat a gyártók március 1-ig tehetik meg. Ezután veszi kezdetét a technikai értékelés, mely április és június között fog lezajlani.

Hiába az egyre terebélyesedő vita, Németország hajthatatlan a Szaúd-Arábia ellen bevezetett embargó tekintetében. A szankció első bejelentési idején még március 9-ét jelölték meg a fegyvereladások korlátozásának végeként, azonban Berlinben már e hét első felében bejelentették a hónap végégi meghosszabbítják az embargó időtartamát.

Hollandia két héten át, február 25-től, március 8-ig, a RAF Spadeadam bázisára telepítette át nyolc darab helikopterét. A kiképzési repülések végrehajtására „szakosodott” bázis a Gilze-Rijen-ből érkezett két AS-532U2 Cougar, három AH-64D Apache és három CH-47 Chinook, valamint az őket elkísérő 250 fő számára az alacsonyan végrehajtott repülések végrehajtása közbeni időben szolgált átmeneti otthonként, míg a környezete a repülési feladatokban kapott szerepet.

Zajlanak a csapatpróbák Svédországban az ez februárjában átvett első 4 darab GRKPBV90-es Mjølner önjáró aknavetővel, mely a skandináv mitológiában szereplő Thor isten kalapácsáról kapta a nevét. A BAE Systems a 2016-os év végén Svédországból kapott egy 68 millió dolláros megrendelést, 40 darab CV90-es gyalogsági harcjármű felszerelésére 120 milliméteres aknavetővel. Stockholm elképzelése szerint a Szlovákiából beszerzésre kerülő simacsövű aknavetőkből minden CV9040-es gyalogsági harcjárművel felszerelt zászlóalj kap majd 8 darabot, hiszen a GRKPBV90-es (Granatkastarpansarbandvagn 90) is a CV90-es alvázán valósult meg. Már az is régen bizonyossá vált, hogy a bőséges lőszerellátásról a Bv 206 lánctalpas, csuklós terepjáró járművek fognak gondoskodni.

A terveknek megfelelően az idén átadott első négy páncélost kiképzésre, próbák elvégzésére, módszertani tesztekre, harceljárások kialakítására és rendszerellenőrzésre fogják használni. Ez év augusztusában viszont már a sorozatgyártott példányok átadása fog elkezdődni, ami 2020 végéig fog tartani. A POS2-es navigációs rendszerrel ellátott GRKPBV90-es Mjølner önjáró aknavető menetből 2 perc alatt lesz tűzkész, szemben a vontatott aknavetők 10 perces idejével. A tűzfeladat végrehajtása után 1 perc múlva már el is tudja hagyni a helyszínt. A hadsereg harckiképző központjában folyó próbák során a GRKPBV90-es Mjølner önjáró aknavető eddig jól szerepelt, a személyzet kiképzése könnyebben ment, mint remélték. A katonák elégedettek a járművek mozgékonyságával, a tüzelőállás elfoglalására és elhagyására fordítandó idő rövidségével. Bár az előbbihez nagyjából 5 perc kell még jelenleg, a katonák szerint ezt a szintidőt a kellő rutin megszerzése után le lehet majd faragni a gyártó által hirdetett 2 percre.

Norvégiában jelenleg még kérdéses a hadsereg páncélos erőinek jövője. Jelenleg készül a tanulmány, melyben megfogalmazzák az elkövetkező évek, évtizedek veszélyeit és az arra adandó választ. Jelenlegi haderőstruktúrában a norvég hadsereg három gépesített zászlóaljat tart fenn, amelyek mindegyike rendelkezik harckocsikkal. Éppenséggel a Leopard 2A4NO alváltozata található meg állományukban, ezekből 52 darabbal rendelkezik az ország. Még nincs eldöntve, hogy az ország éves hadi kiadásainak 21%-a felett rendelkező szárazföldi haderő a meglévő harckocsik modernizálására, vagy éppen újak beszerzésére fogja-e fordítani a jövőbeli büdzséjének nagyobb hányadát. Jelenleg még a Lockheed F-35 Lightning II vadászbombázók, tengeralattjárók és tengeri járőrgépek beszerzése bír kiemelt fontossággal.

Nagyjából egy évtizedre biztosított a Dassault Rafale gyártósorának életben tartása, a francia gyártó véleménye szerint. Jelenleg még 101 példány elkészítésére lesz módja a cégnek, ezekből 70 darab határon túlra fog kerülni Egyiptom, India és Katar légierejébe. Franciaország számára 30 darab fog még biztosan elkészülni. Ebben az évben 26 Rafale átadása van beütemezve, valamint reménykednek még további megrendelések beérkezésében is Finnország, India és Svájc részéről is.

Kuvait hadserege késlelteti az orosz T-90MSz harckocsik beszerzését. A megrendelést eddig még nem mondták vissza, de a leszállítások sem kezdődtek el a 2011-ben bemutatott harckocsit illetőleg.

Kínai médiában volt látható, egy még láthatóan gyártás alatt álló K-8 Karakorum sugárhajtású kiképzőgép Angola felségjelét viselve. Eddig még nem jelentették be, hogy az afrikai állam megvásárolta volna a típust, mely a földrész több országában is (Zambia, Zimbabwe, Tanzánia, Szudán, Ghána, Egyiptom és Namíbia) talált már megrendelőre. A fegyverzet (23 milliméteres gépágyú és PL-5E / PL-7 légiharc-rakéták) szállítására is képes 4475 kilogrammos legnagyobb felszállótömegű K-8 csúcssebessége 800 kilométer per óra, és a leggyakrabban egy ukrán AI-25TLK kétáramú sugárhajtómű, vagy ennek kínai WS-11 jelzést viselő másolata hajtja 1680 kilogrammnyi tolóerőt szolgáltatva. Néhány exportra került példányba a TFE731-2A jelzésű erőforrás került, némileg csekélyebb 1600 kilogrammos tolóerővel. A K-8-t Kínában a China Nanchang Aircraft Manufacturing Corporation tervezte, de a gyártást a Hongdu Aviation Industry Corporation végzi, illetve Pakisztánban a Pakistan Aeronautical Complex is gyártja. Angola eddigi fő fegyverbeszállítója Oroszország volt, azonban az utóbbi pár évben sorra jelennek meg a kínai gyártású hadfelszerelések (Norinco WZ551 páncélozott szállító harcjárművek és 105 milliméteres löveggel felszerelt WMA301-es páncélvadászok) az országban, így ezt figyelembe véve nem is lenne meglepő az igen olcsó K-8-as beszerzése sem.

Indiában a Pakisztánnal kiújult Kasmír tartomány körüli fegyveres összecsapás okán szeretnék a lehető leggyorsabban megnövelni a légierő legpotensebb típusának, a helyben is gyártott orosz Szuhoj Szu-30MKI csapásmérő erejét. Ezt az izraeli eredetű izraeli Spice-2000-es, műholdas/infravörös kombinált irányítású precíziós bombákkal fogják megtenni. Az első leoldási és eltávolodási teszteken felül állítólag már az éles dobáson és sikeres célmegsemmisítésen is túl vannak az indiaiak. Néhány évvel ezelőtt Új-Delhi több mint 200 bombát vásárolt az izraeli Rafael-től. Az egyetlen olyan repülőgép, amely jelenleg az izraeli bombákkal kompatibilis, a francia eredetű Dassault Mirage-2000.

Talán 2024 lesz az az év, amikor az utolsó MiG-21-es és MiG-27-es is kivonásra fog kerülni Indiában. A korszerűsítésen és élettartam-hosszabbításon is átesett két típus naptári üzemideje addig még kitart, azonban minden korszerűsítés ellenére még mindig igen gyakran repülnek, vagyis kerülnek címlapokra a fent említett típusok balesetek, katasztrófák okán, így népszerűségük a légierő vezetésében is egyre csak csökken.

Tajvan hivatalosan is benyújtotta Washington felé 66 darab Lockheed Martin F-16V vadászbombázó megvásárlásáról szóló tervét. A gépekért és fegyvereikért előreláthatóan 13 milliárd dollárt fog fizetni a szigetország, amennyiben jóváhagyják a beszerzésüket. Bahrein számára 19 F-16V eladására került áldás nemrégiben, akkor gépenként 70 millió dolláros árról lehetett hallani. Meg kell jegyezni, hogy az újabb F-16-ok a kivonásra kerülő F-5E/F Tiger II-es vadászgépek helyét vennék át, így a haderő erősödése leginkább minőségi oldalon lenne tetten érhető a jelenlegi legkorszerűbb felszereltségű Fighting Falcon segítségével, míg a darabszám alig változna. Hosszabb távon azonban Tajvan számára az F-35-ös jelenti a vágyálmot, egyrészt korszerűsége miatt, másrészt az A változat mellett a rövid távon fel-és leszállni képes B-ből is vásárolnának. Így egy esetleges kínai támadás következtében a rombolt futópályák ellenére is képesek lennének levegőbe emelni és bevetés után fogadni gépeiket.

Japánban március 1-től újra repülhetnek a Kawasaki Heavy Industries által gyártott OH-1 Ninja helikopterek. A típusból egy gép még 2015 februárjában járt szerencsétlenül. Ezután felszállási tilalmat rendeltek el és megkezdték a kivizsgálást. Amennyiben a jó munkához idő kell, gyaníthatóan igazi remekmű kerekedett a felkelő nap országában, hiszen a megmaradt 37 darab OH-1 Ninja 4 év elteltével kapott újra felszállási engedélyt. A hírek szerint a probléma a hajtómű környékén volt. Az OH-6D helikopterek utódjaként, elsősorban megfigyelési és felderítési feladatra kifejlesztett típus harciasított változatával a Kawasaki szeretné elérni, hogy a Bell AH-1 Cobra harci helikopterek pótlására rendszeresítésre kerüljön.

Átadásra került a japán haditengerészet részére a második ASAHI-osztályú romboló is, bár más országokban az ilyen vízkiszorítással rendelkező hajókat fregattként szokták emlegetni. A JS SHIRANUI (DD 120) 2017 októberében került vízre és átadását is késedelem nélkül hajtotta végre a Mitsubishi Heavy Industries Nagaszakiban lévő hajógyára. Az 5100 tonnás vízkiszorítású, 151 méter hosszú testvérhajók az AKIZUKI-osztály módosításai, tengeralattjárók elleni hadviselés helyett a légvédelmi képességet előtérbe helyezve. A General Electric LM2500-as gázturbinák és villanymotorok által 30 csomós sebesség elérésre képes hajók fegyverzetét egy 127 milliméteres hajóágyú, kettő Phalanx 20 milliméteres közelkörzeti légvédelmi rendszer, 150 kilométeres hatótávolságú Type 90-es hajók elleni robotrepülőgépek és Mark 41 függőleges indítórendszerben elhelyezett RIM-162 Evolved SeaSparrow Missile (ESSM) légvédelmi rakéták alkotják. A 230 fős legénységű rombolókon egy Mitsubishi által épített SH-60J/K helikopter elhelyezésére is lehetőség nyílik.

Kénytelen a Boeing KC-46A Pegasus gépek késedelmes átadása miatt 28 darab legöregebb KC-135 Stratotanker-ét tovább üzemben tartani az USAF. Az öreg tankerek üzemeltetése egyre nagyobb terhet ró a földi személyzetre, akik 2017-ben nem voltak képesek garantálni az elvárt 85%-os hadrafoghatósági arányt. Az öreg gépek a megfeszített munka ellenére is csak 74%-os mutatóval rendelkeztek az említett évben.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

MiG-35 Fulcrum F

Lockheed Martin F-16E Fighting Falcon

Dassault Rafale M

LTV Aerospace A-7D Corsair II

Eurofighter C-16 Typhoon

McDonnell Douglas F-4E Phantom II

AMX International AMX

McDonnell Douglas F/A-18C Hornet

Aerospatiale AS-532UL Cougar

Boeing KC-135A Stratotanker

Panavia Tornado GR.4

Canadair NF-5A

Bell/Boeing MV-22B Osprey

Dassault/Dornier Alpha Jet A

Lockheed RF-104G Starfighter

IAI Kfir C10

Boeing 737-7ES Wedgetail

Szuhoj Szu-25

Northrop RF-5A Freedom Fighter

Kawasaki C-2