2020.10.17.
A Rheinmetall egy 150 millió dollárt meghaladó exportmegrendelést jelentett be Ausztráliából a Magyar Honvédség által megrendelt KF41 Lynx gyalogsági harcjárművekhez kapcsolódóan. Így biztossá vált, hogy a hazánkban rendszeresítésre kerülő Lynx-ek a lövészpáncélos bemutatásakor már megismert Lance távirányítású toronnyal lesznek ellátva. A 46 darab most megrendelt toronyból 30-at egészen biztosan Ausztráliában fognak elkészíteni. A magyar export várhatólag az elkövetkező hónapokban kibővül, és további 127 Lance torony kerül majd megrendelésre a Rheinmetall Defense Australia cégtől. A tornyokba egy 30 milliméteres MK30-2/ABM gépágyú fog beépítésre kerülni, mint főfegyverzet. Lőszerkészlete kétszer 200 darab lövedék, ezek elfogytával az utántöltés a páncélos belteréből elvégezhető. A torony bal oldalára felszerelhető két irányított rakéta mellett kiegészítő fegyverzetként egy Rheinmetall 7,62 milliméteres koaxiális géppuska kerülhet jobbra a fő fegyverzettől. A Lance torony fegyverzetének alkalmazását nagyban segíti a páncélosok körében évek óta terjedő vadász-gyilkos célzórendszer alkalmazása, ami azt jelenti, hogy a parancsnok által felderített és megsemmisítésre kijelölt célpont járműhöz viszonyított pozíciója megjegyzésre kerül, majd az irányzó gombnyomására – ami annyi jelent az automatika számára, hogy kéri a következő célt – a torony és a fegyverzet csöve rááll a parancsnok által megjelölt koordinátára.
Egy másik kamerarendszer is felszerelhető a toronyra, ez 360 fokos körkörös lefedettséget képes biztosítani. Az igény szerint erősíthető moduláris páncélzat kiegészíthető lesz aktív páncélzattal is, tovább növelve a Lynx védelmét. Továbbá a Lance távirányítású tornyokra felszerelhető a lézer besugárzás érzékelő és mesterlövészek felderítésére is alkalmazható akusztikus lövésdetektor is. Valójában a Lance technikai variálhatósága szinte korlátlan. A torony és fegyvere szinte bármilyen páncélozott kerekes vagy lánctalpas járműre integrálható a gyártó elmondása szerint. A Lynx gyalogsági harcjármű egy moduláris járműcsalád tagja, ami erős védelmet és korszerű technológiák alkalmazását jelenteni a megrendelőknek. A járműcsalád tagjai a KF31 és KF41. A KF jelentése "Kettenfahrzeug", vagyis lánctalpas jármű német nyelven. A 38, illetve 44 tonnás járművek személyzete egyaránt 3 fő, de a rövidebb KF31-es hat, míg a hosszabb KF41-es nyolc főnyi lövész szállítására képes. A Lynx mozgékonyságát a 851-938 lóerős Liebherr dízelmotorral összekapcsolt Allison automataváltó biztosítja. Kialakításának köszönhetően a hosszirányban 60 fokos dőlésszög, míg keresztirányban 30 fokos dőlésszög sem jelent majd akadályt a Lynx számára.
Romániában a Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy október 5-én megkapta az első harminchat Piranha V kerekes gyalogsági harcjárművet. A szárazföldi erők számára 2018. január 12-én írták alá a 227 darab lövészpáncélos beszerzéséről szóló szerződést 896 millió euró értékben. Ezeket hat különféle feladatra fogja alkalmassá tenni az eltérő kialakításuk. A 8x8-as kerékképletű Piranha V-ös gyalogsági harcjármű fegyverzetét az izraeli Elbit UT30 Mk.2-es távirányítású torony rejti. Ebben egy 30 milliméteres Orbital ATK Armament Systems MK44-es gépágyú mellett megtalálható egy párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuska, valamint két irányított páncéltörő rakéta is. A General Dynamics European Land Systems (GDELS) és az Uzina Mecanică București (UMB) közötti stratégiai együttműködés és technológia transzfer keretében az utóbbi üzemében készítik el a Piranha V-ök túlnyomó részét. Egészen pontosan 191 készül majd el Romániában. A román Piranha V-ös program jelenleg húsz hónapos késében van. Ennek okai az UT30MK2 távirányítású torony elhúzódó tesztjei, a helyi kommunikációs rendszer járművekbe történő integrálásával és a technológia átadással kapcsolatos problémák voltak. A General Dynamics European Land Systems amerikai cégcsoportot 8,5 millió eurós, a szerződésben szereplő kötbérrel is sújtották már eddig a szállítások késése miatt. A gyári teszteken sikerrel túljutott Piranha V-ök most a hadsereg próbáin mutathatják meg mennyire is felelnek meg az elvárásoknak. Amennyiben itt is jelesre vizsgáznak, átadásra fognak kerülni a délkelet-romániai Krajovában állomásozó 26. Lövészzászlóaljhoz.
A The Jakarta Post egy újabb levet szerzett meg, amely az Eurofighter Typhoon vadászgépek iránti érdeklődésről szól. Pár hónappal ezelőtt Indonézia érdeklődését fejezte ki az ausztriai Eurofighter Typhoon vadászgépek iránt, amely a délkelet-ázsiai ország újabb meglepetésszerű védelmi beszerzési tervének tűnt akkor. A 2020. szeptember 4-én kelt levélben, amelynek másolatát a The Jakarta Post szerezte meg, Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter tudtával konkrét értékesítési tárgyalások elindításáról van szó indonéz kollégájával, Prabowo Subianto-val a Eurofighter-ek eladásával kapcsolatban. Maga az eladás nem valósulhatna meg egykönnyen, hiszen ehhez a Eurofighter Typhoon-t gyártó négy nemzet mellett az Egyesült Államok jóváhagyására is szükség van, a tengerentúlon gyártott fedélzeti rendszerek miatt. Most a The Jakarta Post által nyilvánosságra hozott újabb levélből azt lehetett megtudni, hogy Indonézia védelmi minisztere, Prabowo Subianto európai körútján október 20-án Ausztriában fog tartózkodik, és azt kérte, hogy találkozhasson osztrák kollégájával, Klaudia Tannerrel, hogy megvitassák 15 Eurofighter eladását. Tény, a már legyártott gépeket 12-24 hónapon belül le lehet szállítani a vásárlónak, míg az újonnan gyártottakra nagyjából 36 hónapot kell várni.
Németország és Franciaország azt tervezi, hogy 2021-ben kétszáz millió eurót költenek majd el a MGCS (Main Ground Combat System) programra. Az MGCS, mint a jövő európai harckocsija a Leopard-2 és Leclerc helyét fogja átvenni. Ez az összeg lehetővé tenné, hogy a három fővállalkozó, a francia Nexter, valamint a német KMW és a Rheinmetall megkezdjék a majdani páncélos technológiai demonstrátorának elkészítését. Ez a munkafázis 2025-ben zárulna le és a következő lépést 2028-ig a prototípusok elkészítése jelentené. Amennyiben sikerül tartani az ütemtervet, úgy az új harckocsik 2035-ben már átadásra is kerülhetnének. 2012-ben Franciaország és Németország úgy döntött, hogy elindít egy közös programot, amely keretén belül egy új harckocsi megtervezése és kifejlesztése történne meg az 1970-es és 80-as években tervezett és fejlesztett német Leopard-2 és a francia Leclerc harckocsik cseréje érdekében. Négy évvel ezelőtt ezzel párhuzamosan Németországban a Rheinmetall mérnökei már dolgoztak az új orosz harckocsi, az Armata páncélos ellenfelének megalkotásán. Akkor még háromféle elképzelést vizsgáltak meg.
Az első a Leopard 2-es harckocsi további fejlesztése volt, melyben a fő hangsúlyt egy úgy, magasabb kezdősebességű 120 milliméteres löveg képviselte. Ez a jelenlegieknél nagyjából 20%-al magasabb páncélátütési képességet jelentett volna. További fejlesztések elsősorban az elektronikát érintették volna, de természetesen az aktív páncélzat is a felszerelés részét képezte volna. A második elgondolás még mindig a Leopard 2-en alapul, de itt már egy teljesen új 130 milliméteres löveg játszotta volna a főszerepet. Ettől 50%-al magasabb páncélátütési képességet várnak a fejlesztők. A harmadik volt az franciákkal közös MGCS program. Ezt az új fejlesztéseket és technológiákat felvonultató páncélost aktív páncélzattal, 130 milliméteres űrméretű Rheinmetall L/51-es löveggel, törzsben elhelyezett kezelőkkel, és távirányítású toronnyal látnák el. Így remélhetőleg jobb képességekkel fog rendelkezni, mint az orosz T-14 Armata harckocsi.
Hollandiában újabb információt tett közzé a hadügyminisztérium az ország C-130H Hercules teherszállító repülőgépeinek cseréjéről. Eredetileg nagyjavítással egybekötött modernizáció várt volna a két USAF-tól használtan megvásárolt és így 2005 óta használt H és két hosszabb törzsű, újként 1992 óta szolgáló H-30-as variánsra. Az élet azonban többször is bebizonyította, hogy a kvartett által ellátható feladatok a vártnál gyakrabban válnak lehetetlen küldetéssé, ha egy, vagy két repülőgép meghibásodik. A Holland Királyi Légierő (Koninklijke Luchtmacht) még repülőképes Hercules-i ebben az esetben nem tudják teljesíteni a szükséges feladatokat. A holland hadügyminisztérium arra a következtetésre jutott, hogy a kis flotta élettartamának meghosszabbítására irányuló munkák összessége már nem lesz hatékony. Továbbá és ha ezeket elkezdik, akkor a repülőgépek egy része évekig el fog tűnni a nagyjavítás/átalakítás időtartamára, ami még inkább veszélybe sodorja a tervezett feladatok ellátását egy meghibásodás esetén. Egy szó, mint száz a Hercules flotta mielőbbi cseréje pénzügyileg előnyös és javítja a bevethetőségi rátát is. Így aztán 2030 helyett 2025-től kezdődik majd el a típusváltás a holland szállítórepülőknél.
Az új szállító repülőgépeknek képesnek kell lenniük az egész világon való alkalmazhatóságra, természetesen minden körülmények között, például háborús időben, burkolatlan és rövid kifutópályákon, nappal és éjszaka egyaránt. A repülőgépnek képesnek kell lennie sebesültek szállítására, és ezen szállítási feladat során a magas szintű orvosi ellátást is biztosítani kell a fedélzeten. Az új repülőgépekkel évi 2400 repült órát terveznek, és a szokásos logisztikai támogató küldetések mellett képesnek kell lenniük lőszer, járművek, raklapok szállítására is. Természetesen a repülőgépnek képesnek kell lenniük arra, hogy minimum hatvan ejtőernyőst el tudjanak szállítani és deszantolni. Bármelyik feladatot is látja el a gép, elvárás a 3200 kilométeres hatótávolság, valamint az önvédelmi és átfogó kommunikációs rendszerekkel való ellátottság, továbbá a nemzetközi műveletekben való részvételi képesség is.
Magától értetődik, hogy csak kiforrott típus jöhet szóba 1 milliárd euró (1,17 milliárd dollár) összeghatárig. A rendszeresíteni kívánt mennyiség 5 darab lesz. Megbízható források szerint valószínűleg a holland kormány öt új Lockheed Martin C-130J Super Hercules-t szerez be. A hollandok küldöttsége a jelentések szerint már meglátogatta Lockheed Martint a gépek beszerzése ügyében. Vannak arra utaló jelek is, hogy egy, vagy két repülőgépet felszerelnek a holland különleges erők műveleteinek támogatásához szükséges rendszerekkel is. Arról is tudni lehet, hogy az Airbus A400M Atlas túl nagy a holland igényekhez. A nagyobb méretű szállítási képességet kielégítik a NATO közös Boeing C-17A Globemaster III-as gépei. A brazil Embraer KC-390 esélyei nem túl nagyok, hiszen egyrészt nem tekinthető kellően kiforrottnak, másrészt az elvárt hatótávolsággal, a 3200 kilométeressel szemben csak 2800 kilométerre tud elrepülni. Igaz ezt 870 kilométer per órás sebességgel képes megtenni, míg a C-130-as 460 kilométer per órás sebességgel haladhat.
Nem ennyire egyértelmű még Hollandia következő generációs tengeralattjáróinak sorsa. A holland Számvevőszék úgy ítéli meg, hogy a haditengerészet négy WALRUS-osztályú dízel-elektromos tengeralattjárójának pótlására szánt költségvetés 730 millió euróval kisebb, mint kellene. A nemrégiben elkészült jelentése megmutatja, hogy 2016 óta már 1,14 milliárd euróval növelték meg a költségvetést ehhez a nagy projekthez, de a jövőben ez is kevésnek bizonyulhat. Mivel az új tengeralattjárók és azok üzemeltetésének összes előre látható költségét nem vették figyelembe eddig, de például az új fegyverzet beszerzési költségeit sem tárta fel még senki sem teljes egészében. Olyan országok tapasztalatai, mint Kanada és Ausztrália, azt mutatják, hogy a modern tengeralattjárók használata drágább, mint az idősebb generációké volt. Nem világos, hogy a nemzetközi együttműködés költség megtakarítást okoz-e, vagy éppenséggel növelni fogja a kiadásokat. Továbbá az előre nem látható kockázatokat még nem vették figyelembe ebben a projektben.
Pedig 2019 decemberében már a következő szakaszába lépett Hollandia következő generációs tengeralattjáróinak kiválasztási folyamata. A megrendelés elnyerésére már csak a Naval Group, a Saab Kockums és a ThyssenKrupp Marine Systems maradt versenyben. A spanyol Navantia ajánlata, a bioetanolt és üzemanyagcellát is alkalmazó levegőtől független meghajtórendszerrel rendelkező S-80 Plus-al, már az első körben kihullott a rostán. A spanyolok esélyeit nagyban növelte, hogy az S-80-as osztályhoz beszállítóként már több helyi cég is csatlakozott, így a hazai ipar bevonása zökkenőmentesen megoldható lett volna. A hollandok következő szakaszban meghatározzák a követelményeket, a megrendelés elnyeréséhez fontos kritériumokat és a súlyozási tényezőket. Teszik mindezt olyan tényezők alapján, mint például a legjobb hajó a legjobb árért, a kockázatkezelés, valamint a nemzetbiztonsági érdekek és a stratégiai autonómia. A tervezés, az építés és a későbbi karbantartás szempontjából Hollandia nagy jelentőséget tulajdonít a helyi ipar bevonásával megvalósuló elképzelésekre. Ráadásul a hazai cégekre számítanak az ellátási lánc esetében a minél fontosabb helyek betöltésének lehetőségére is. Az 1990-es évek óta szolgáló WALRUS-osztály négy egységének pótlására négy másikat terveznek beszerezni Amszterdamban. A kiválasztási folyamatot 2021-ben tervezik lezárni, míg a szerződés megkötésére 2022-ben kerülne sor. Az utolsó WALRUS 2031-be kerülne kivonásra.
A dél-koreai Samsung Techwin által kifejlesztett K9 Thunder 155 milliméteres önjáró tarack egyre inkább elfogadott lesz Európában. Észtország volt az egyik első megrendelője eme tüzérségi eszköznek a kontinensünkön Finnországgal és Norvégiával együtt. Tallinn 2018. június 26-án vetett végett a találgatásoknak, ugyanis ekkor megállapodást írt alá Dél-Koreával, 12 darab K9 önjáró tarack megvásárlására, bejelentett opcióval 12 további ilyen páncélosra. Ezek a 45 éves szolgálati időre tervezett páncélosok már legyártásra kerültek, sőt tíz éve már szolgálnak a dél-koreai haderőben. Európai vásárlóhoz történő megérkezésük előtt természetesen nagyjavításon és korszerűsítésen fognak átesni. Immáron ezen a kontinensen kapják meg az új álcázó festésüket, valamint kommunikációs berendezéseiket és egyéb az észtek által igényelt eszközöket. Ezeknek a 40 kilométeres lőtávolsággal rendelkező fegyvereknek a szállítása 2020-ban kezdődött el, szolgálatba 2021-ben állnak majd. A 46 millió eurót kitevő beszerzés, amely magában foglalta a kiképzést, a karbantartást és a tartalék alkatrészeket, 2020 augusztusában kibővült. Ugyanis további 20 millió euró ellenében az eddigi opció felének végleges megrendelése mellett döntöttek az észt Védelmi Minisztériumban, így fél tucattal több K9 Thunder 155 milliméteres önjáró tarackkal fog rendelkezni a balti állam. Az első két K9 Thunder 155 milliméteres önjáró tarack 2020 augusztusában érkezett meg Észtországba. Szállításuk késik a COVID-19 járvány miatt, de a dél-koreai Hanwha Defense kijelentette, hogy ez nem befolyásolja a 2023-ig tervezett kézbesítési időpontokat.
Finnország részére az Egyesült Államok Külügyminisztériuma két szerződést is jóváhagyott. Így választhatnak majd a két lehetőség közül, melyik lenne számukra kedvezőbb, amennyiben amerikai típussal korszerűsítenék légierejüket. A nagyobb, 14,7 milliárd dolláros kiadással a Boeing által gyártott F/A-18E/F Super Hornet és az EA-18G Growler repülőgépek, és a hozzájuk kapcsolódó felszerelések, fegyverek kerülnének a birtokukba. Egészen pontosan 50 darab F/A-18E Super Hornet, 8 F/A-18F Super Hornet, 14 EA-18G Growler, 166 F414-GE-400 hajtómű (144 beépített és 22 tartalék), 500 darab GBU-53/B kis átmérőjű SDB II-es bomba, 150 Raytheon AIM-9X Block II Sidewinder légiharc-rakéta, 160 AGM-154C-1 JSOW, 200 Lockheed AGM-158B-2B JASSM-ER, 120 darab 1 tonnás JDAM bomba, 32 ATFLIR, valamint ugyanennyi Sniper célzókonténer, 89 darab JHMCS siskakijelző, 360 fokos lefedettséget biztosító AN/ALR-67(V)3 besugárzásjelző rendszer és ugyanennyi AN/ALQ-214 integrált aktív elektronikai zavaró rendszer, 25 darab IRST infravörös rendszer, és 8 NGJ-MB zavarókonténer található meg a csomagban, sok kiképzést segítő eszköz mellett. A gépek mindegyike rendelkezne AN/APG-79 AESA radarral és AN/ALE-55 vontatott csalival is. A kisebb, 12,5 milliárd dolláros beszerzéssel 64 darab Lockheed Martin F-35A Lightning II-re kerülhetne fel a finn felségjel. Ezekhez hatvanhat Pratt&Whitney F-135 hajtómű (64 beépített és 2 tartalék), 500 darab GBU-53/B kis átmérőjű SDB II-es bomba, 150 Raytheon AIM-9X Block II + Sidewinder légiharc-rakéta, 100 AGM-154C-1 JSOW, 200 Lockheed AGM-158B-2B JASSM-ER, 120 darab 1 tonnás JDAM bomba, 150 GBU-38/54 JDAM bomba férne bele a csomagba.
Norvég sajtóértesülések szerint hamarosan amerikai atom-tengeralattjárók lelhetnek állandó bázisra az országban. Az északi-sarki régióban járőröző amerikai egységek számára ideális támaszpontot a médiahírek szerint már sikerült is megtalálni. Ez pedig nem más, mint a Tromsö városából kivezető E8-as autópálya közelében lévő Olavsvern támaszpont. Ennek érdekessége, hogy a területén lévő hegy alatt egy kisebb hadihajók és tengeralattjárók számára kikötőként használható alagút került kifúrásra. A 25000 négyzetméteres mesterséges barlanghoz több száraz folyosó és terem is tartozik. A 275 méter mélyen fekvő 900 méter hosszú alagútban található még szárazdokk is. Csúcsidőszakban hat tengeralattjáró elrejtésére, javítására, valamint készleteinek feltöltésére volt képes az Olavsvern támaszpont. A földfelszín alatti bázis létrehozásához fél évszázaddal ezelőtt több százmillió dollárt költöttek el, majd a norvég tengeralattjárósok távoztával, illetve a 2009-ben történt bezárása után eladták.
A civil időszak alatt a bázist az orosz állami tulajdonú Gazpromhoz kapcsolható oroszországi cégek bérelték. Nagy esély mutatkozik rá, hogy Moszkva alaposan megvizsgálta a NATO hidegháború idején kiépített tengeralattjáró bázisát. A területén hivatalosan kutatóhajók működtek, amelyeknek szeizmikus kutatásokat kellett folytatniuk a környéken és nyersanyag-lelőhelyeket kellett kutatniuk. Továbbá ezen kutatóegységek nem hivatalos tevékenysége az orosz haditengerészet tengeralattjáróinak norvég fjordokban való mozgási lehetőségének ellenőrzésére is kiterjedhetett. Mindenesetre a krími konfliktus hatására az oroszoknak menniük kellett és megtörtént a terület visszavásárlása is. Nemrég már egy amerikai delegáció kereste fel a helyszínt, és tárgyalt a norvégokkal a bérlési lehetőségekről, és megismerte az ingatlan előnyeit. A nagyobb méretű amerikai rakétahordozó és vadász tengeralattjárók kiszolgálásra a bázis szabadban lévő mólói egészen biztosan képesek.
Október 14-én megérkezett a brit RAF harmadik Boeing Poseidon MRA Mk.1-es (Maritime, Reconnaissance, Attack) tengeri járőrgépe. A ZP803-as lajstromot viselő gép és társai majdani otthona Lossiemouth-ba van, és ez a gép ide érkezet meg 7 órányi repülőút után. Az első RAF Poseidon, a ZP801-es Pride of Moray nevet viselő gép 2020. február 4-én érkezett meg. Az új létesítményeken Lossiemouth-ban akkor még javában folyt a munka, így került az első két Poseidon Kinloss repülőterére, amit egyébként régebben a Nimrod MR.2 tengeri járőrgépek tudhattak otthonuknak. A RAF a 2020-as év végére már három Poseidon MRA Mk.1-el rendelkezik, ahogy azt tervezték. A Boeing P-8A Poseidon repülőgépeket elsőként a 120. század fogja üzemeltetni a szigetországban, a másik alegység, amelyik repülni fogja a típust a 201. század lesz. London 9 darabos Poseidon beszerzését 2016-ban sikerült tető alá hozni, az utolsó gép 2021 novemberéig került majd átadásra.
A megrendelésből brit cégek is alaposan részesültek. A brit gyártók speciális alrendszereket, összetevőket biztosítanak a P-8A számára, például Marshall Aerospace & Defense Group készíti a kiegészítő üzemanyagtartályokat, a Martin Baker a személyzet üléseit állítja elő, a GE készíti a fegyverfelfüggesztőket és a GKN Aerospace szállítja a pilótafülke szélvédőit. A brit megrendelésre elkészült első példány, a ZP801-es lajstromjelt kapta és 2019. október 29-én adták át a megrendelőnek a gyártó Seattle-ben lévő üzemében, nagyjából három és fél hónappal első repülése után. Első alkalommal 2019. július 12-én repült, amikor felszállt a Boeing Renton-i gyárból, és átrepült a Seattle-i Boeing Fieldre.
Az NHIndustries átadta az első olyan NH90-est a Spanyol Légierőnek, amely harci kutató-mentő feladatokra lett megrendelve. A Spanyol Légierő 12 darab ilyen NH90-et kap, amelyek az öregedő AS332 Super Puma helikoptereket kívánják pótolni. Támaszpontjuk a Madrid melletti Cuatro Vientosban lesz. Spanyolország a TTH taktikai szállító változatból összesen 45 darabot rendelt meg, ezekből 13-at már átadtak. Az első 22 forgószárnyasból 16 kerül majd a hadsereghez, míg a fennmaradó hat a légierőnél lesz megtalálható. Az ezt követő 23 NH90-ből a hadsereg 10-et, a haditengerészet 7-et, a légierő 6-ot kap. A spanyol gépek General Electric CT7 8F5-ös gázturbinákkal, egyedi kommunikációs rendszerrel és az Indra Sistemas által tervezett elektronikai hadviselési rendszerrel rendelkeznek. A harci kutató-mentő feladatokra Goodrich csörlő és L3 Mx-15 szenzortorony is rendelkezésre áll.
Veszélybe kerülhet a görög Hellenic Aerospace Industry részvétele a Lockheed Martin F-16-os és C-130-asok globális gyártási projektjeiben, ha nem hoznak azonnali intézkedéseket a görög vállalat képességeit veszélyeztető problémák megoldására. A szakképzett munkások hiánya, illetve a még meglévők gyakori sztrájkja a csökkent juttatások miatt nehéz helyzetbe hozták a vállalatot. Azt a vállalatot, melynek jelenleg nincs még ügyvezető igazgatója sem. Persze szeretnének az év végig megoldást találni a problémákra, de ehhez 350-ről 600-ra kellene növelni a munkások létszámát, így lenne esély arra, hogy a Lockheed Martin továbbra is igényt tartson a cél által előállított részegységekre, valamint arra is, hogy bevételhez jussanak a helyi légierő 84 darab F-16-osának új generációs V változatra történő korszerűsítéséből is.
A Netarzenál 2020. 10. 10. hírösszefoglalójának egyik híre némi pontosításra szorul. Az eddig megrendelteken felül ugyanis nem vásárolnak meg további 10 NHIndustries NH90-es helikoptert a hadsereg különleges erőit támogató helikopterflotta korszerűsítése címén a franciák. Mivel ezek a már megrendelt TTH (Tactical Troop Helicopter) mennyiségből kerülnek majd átépítésre, NH90FS (Forces Spéciales) változattá a TFRA Standard 2 konfigurációnak megfelelően. Az NHIndustries mellett a Thales és a Safran vesznek még részt az átalakításban. Öt helikoptert szállítanak le 2025-ig, az ezt követő ötöt pedig 2026-ban. A módosítások a franciaországi Airbus Helicopters Marignane telephelyén történnek majd.
Itt egy NH90FS tizennyolc hónap alatt készülhet el. A helikopterek a szükséges elektromos módosítások után a Safran új generációs elektrooptikai rendszerét, a EuroFLIR 410-et, a pilóták által alkalmazható EuroflEye kamerarendszert, a hátsó rámpáról alkalmazható gyorsköteles rendszert, a teherkabin oldalsó ajtónyílásaiba, valamint a rámpára M3M géppuskák felfogatási pontjait, a törzs két oldalára külső üzemanyagtartályokat, míg a pilóták Thales TopOwl sisakkijelzőt fognak kapni. A EuroflEye esetén meg kell említeni, ez egy széles látószögű kamerarendszer, amelyik több kamera képét felhasználva biztonságosabbá teszi az éjjeli és rossz látási körülmények közötti repüléseket. Továbbá a beszerelésre kerülő új pilótafülke műszerek és fedélzeti rendszerek soha nem látott szintű pilóta támogatást nyújtanak majd rossz látási viszonyok között is. A mai napig a Francia Haditengerészet 27 darab megrendelt NH90-ből 24-et szállítottak le, míg a Francia Hadsereg 45-öt vett már át a hadrendbe állítani tervezett 74-ből.
Bemutatta a Thales az AirMaster C ultrakompakt rádiólokátorát. A repülőgépek, helikopterek, valamint személyzet nélküli légi járművek számára egyaránt megfelelő berendezés AESA antennával készült. Itt az adó-vevő modulok alkotóeleme a szilícium-germánium (SiGe) ami sokkal energiahatékonyabb, mint az AESA radaroknál alkalmazott egyéb technológiák, és lehetővé teszi a radar hűtési igényének további csökkentését. A 20 kilogrammnál kisebb súlyú és egyetlen egységben elhelyezett radar mérete, súlya és teljesítménye egyaránt 30%-kal alacsonyabb, mint az ebbe az osztályba tartozó többi rádiólokátoré. A légi, vízfelszíni és földi célok felderítésére és követésére egyaránt képes AirMaster C-t a sikeres Master radarcsaláddal szerzett tapasztalataira támaszkodva fejlesztette ki a Thales.
Várhatólag az alacsony integrációs és üzemeltetési költségeivel, valamint magas megbízhatóságával és teljesítményével az AirMaster C új mércét állíthat fel a légi radarok világában a gyártó reményei szerint. Valamint abban is bizakodnak, hogy ez a magas szintű teljesítmény összehasonlítható áron lesz elérhető a jelenlegi rendszerekhez viszonyítva. A gyártó által végzett piackutatás során kiderült, hogy az üzemeltetők kompakt radarra vágynak, amely megbízhatóságot és könnyű kezelhetőséget kínál. Igény szerint akár több antennamodullal is szerelhető lesz az AirMaster C, ami így akár 120°-os látószöggel is bírhat. Az, hogy a való életben mire is lesz képes ez a berendezés hamarosan eldől, hiszen a légi tesztek hamarosan elkezdődnek majd. Várhatólag az AirMaster C-k már megtalálhatók lesznek a 2026-ban a francia haderőnek átadásra kerülő 6 tonnás tömegű Airbus Helicopters H160M Guepard forgószárnyasokon.
Törökországban elkészült az első helyben korszerűsített ACV-15-ös lövészpáncélos. A török haderőben 2280 darabos mennyiségben hadrendben álló páncélosból 50 műszaki mentő, míg 180 aknavető hordozóként szolgál. A többi egyszemélyes DAF-toronnyal, vagy francia eredetű GIAT-Dragar toronnyal van ellátva. Mindkettőbe egy 25 milliméteres gépágyút és egy párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuskát helyzetek el. A lőfegyverek stabilizátorral csak az utóbbi esetében rendelkeznek. Az ACV-15-ök korszerűsítéséről szóló szerződést 2019 decemberében írták alá. Ennek értéke 151,3 millió dollár és az FNSS Savunma Sistemleri mellett az Aselsan is érdekelt benne. Az első szakaszban a török szárazföldi erők 133 járművének korszerűsítéséről döntöttek. A következő szakaszokban még sok páncélos lehet érintett. Ami feltűnik az elsőként bemutatott ACV-15 esetében az az Aselsan által gyártott NEFER távírányítású torony felszerelése. Ebben egy 25 milliméteres gépágyút és egy párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuskát helyzetek el, vagyis a fegyverzet nem változott.
Viszont a kétsíkú stablilzátor és az éjjel-nappal alkalmazható célzórendszer jelentős előrelépést jelent. A torony STANAG 4569 2. szintű ballisztika védelmet nyújt. Ezen a tornyon nyertek elhelyezést a TLUS lézeres besugárzás jelző érzékelői is. A modernizáció során felszerelték a 360°-os látószöggel bíró Yamgöz kamerarendszert is. A lövésdetektor mellett a modernizáció érintette a légkondicionáló rendszert, új komminkációs rendszerek is megjelentek, de megerősítésre került a páncélzat, az aknák elleni védelemmel együtt. Tervként még létezett a rácsos előtét páncélzat alkalmazása is, de ez eddig nem volt látható az elkészült ACV-15-ön. Az új és a régi tornyok súlya összehasonlítható, míg az erősített páncélzat és a többi rendszer hozzáadása, ami egyértelműen a beépített területen történő alkalmazást helyezi előtérbe, elkerülhetetlenül a súly jelentős növekedését eredményezheti. Mivel a mobilitás terén bekövetkezett javulásokról eddig nem adtak információt, feltételezhető, hogy a nagyobb tömeg befolyásolhatja a mozgékonyságot. Az egyetlen dolog, amit eddig ismertettek, az a maximális közúti sebesség, ami 60 kilométer per óra.
Csaknem egy hónappal azután, hogy a sajtó arról számolt be, hogy az Egyesült Arab Emírségek úgy döntött, 80 darab AMX-56 Leclerc harckocsit ad át Jordánia részére, a hírt hivatalosan is megerősítették. Igaz itt már csak 70 páncélos került megemlítésre. A francia AMX-56 Leclerc harckocsikat az Egyesült Arab Emírségek 1993-ban választotta ki beszerzésre, amely 1994-től el is kezdődött. Ezekből az évek folyamán 388 darabot szereztek be, 48 műszaki harckocsival együtt, amelyek szintén a Leclerc alvázán lettek kialakítva. Az Egyesült Arab Emírségek számára készült Leclerc változat az MTU MT 883 Ka 500 tizenkét hengeres dízelmotorját kapta meg, nagyobb hengerűrtartalommal, viszont ugyanolyan teljesítménnyel, mint a franciák által használt páncélosok, de nagyobb, 2800 Nm-es nyomatékkal. A motor német Renk HSWL 295 TM sebességváltóval van összekapcsolva, a sebességváltó öt előre és három hátrameneti fokozattal rendelkezik. Ez a EuroPowerPack beépítése magával hozta a motortér újjáépítését is, ami nagyon jól felismerhetővé teszi az Egyesült Arab Emírségek számára gyártott AMX-56 Leclerc verziót. Ezenfelül a harckocsikon még számos más módosítást is végrehajtottak, hogy megkönnyítsék a meleg éghajlaton történő használatot.
Mindenesetre ez a 70 páncélos Jordánia számára lehetővé fogja tennie a 3. páncéloshadosztályhoz tartozó négy harckocsizó zászlóalj közül kettő átfegyverzését. Ezek az egységek olyan régebbi harckocsikkal vannak felszerelve, mint a Tariq (Centurion), az M60A1, az Al Khalid (Chieftain), vagy az Al Hussein (Challenger1). Az Egyesült Arab Emírségek 2011-ben döntött az AMX-56 Leclerc harckocsik korszerűsítéséről. Ekkor az AZUR (Action en Zone Urbaine) városi hadviselési készleteket vásárolták meg mind a 388 AMX-56 Leclerc harckocsi részére. A 2006-ban, az amerikai M1 Abrams-hez kifejlesztett hasonló célú TUSK (Tank Urban Survival Kit) után a világon másodikként megjelent AZUR az 55 tonnás páncélos oldalsó és hátsó része számára biztosít erősebb páncélvédettséget, valamint kamerák segítségével válik szemmel tarthatóvá a harckocsi környezete. Továbbá a toronyra egy távirányítású fegyverállvány is felszerelésre kerül egy 7,62 milliméteres géppuskával, valamint plusz ködgránátvetők is részét képezik az AZUR-nak, melyek oldalra és hátra képesek az álcázó füstfüggöny létrehozására. Becslések szerint az Egyesült Arab Emírségek 70 Leclerc harckocsit telepített Jemenbe, közülük 15-öt az AZUR-al is elláttak.
Nigéria a hírek szerint tárgyalásokat kezdett Pakisztánnal, további pakisztáni-kínai fejlesztésű PAC/CAC JF-17 Thunder/FC-1 Xiaolong vadászbombázók beszerzéséről. Az elmúlt években többször is szóba hozták Nigériát, mint lehetséges JF-17 Thunder megrendelőt. 2018 októberében aztán megszületett a megállapodás három darab kínai/pakisztáni fejlesztésű vadászbombázó beszerzéséről. A gépekért 184,3 millió dollárt fizetnek majd ki a gyártónak. A hírek szerint a gépvásárlás anyagi fedezete banki kölcsönből került előteremtésre. A sugárhajtású gépek 2022 novemberében érkeznek majd meg az afrikai államba. Az első, festése alapján Nigériának szánt JF-17 Thunder-ről 2020 januárjában jelentek meg fotók a világhálón. A nem hivatalos források jelenleg igencsak eltérőek, van ahol újabb 7, de máshol már 40 darab JF-17-es megvásárlásáról tudnak. Amennyiben Pakisztánnak sikerül eladni ezt a nagy darabszámot, akkor az történelmi lesz, és hatalmas profitot fog hozni az ország számára. Emellett ez az üzlet növelheti más potenciális vásárlók bizalmát. A gépekhez Nigéria SD-10-es légiharc-rakétákat, célzókonténereket és lézerirányítású bombákat is be kíván szerezni.
Kudarccal végződött október 12-én Indiában egy repülési teszt. Ennek során a hazai fejlesztésű Nirbhay csapásmérő robotrepülőgép indítására került sor. Az eszköz azonban az indítástól számított 8 percen belül lezuhant. A hangsebesség alatti típus hasonló kialakítású, mint az amerikai Tomahawk, hatótávolsága 1000 kilométer körüli. A terepkövető repülésre képes Nirbhay egyaránt megjelenik majd a szárazföldi haderő, a haditengerészet és a légierő fegyverzetében, kiegészítve a 300 kilométeres hatótávolságú BrahMos hangsebesség feletti robotrepülőgépet. A Nirbhay csapásmérő robotrepülőgép első repülési próbájára még 2012 márciusában kerítettek sort. Az 1500 kilogramm súlyú, 6 méteres fesztávolságú és 0,7 Mach-os sebességű Nirbhay 300 kilogrammos hagyományos, vagy nukleáris robbanófejjel is ellátható. Az indításhoz használt szilárd rakétamotor leválását követően meghajtásáról az orosz Szaturn 50MT gázturbina gondoskodik. A legutóbbi próba során állítólag a hajtóműben következett be meghibásodás, ez okozhatta a lezuhanást. Belföldön gyártott lézergyűrűs giroszkópos inerciális navigációs rendszerrel, valamint műholdas navigációs rendszerrel egyaránt rendelkező Nirbhay-ból mindhárom haderőnem számára Új-Delhi már megrendelt 300 darabot ez év júliusában. A fegyvert az állami tulajdonban lévő Bharat Dynamics Limited cég gyártja, és minden Nirbhay körülbelül 1,5 millió dollárba kerül. Hadrendbe állításuk előtt, ami 3-5 évet is igénybe vehet még, nagyjából 20 sikeres tesztre lenne szükség.
Hét Hongdu Aircraft Industries Corporation (HAIC) K-8W Karakorum sugárhajtású kiképzőgépet szállítottak Kínából Bangladesbe október 15-én. A sugárhajtású gépek a Zahurul Haq bázison landoltak. A Kínából induló gépek egy mianmari tankolással jutottak el megrendelőjükhöz. Banglades 2014-től alkalmazásba vett 9 K-8W-jéből 2018. július 1-én és 2019. augusztus 18-án zuhant le egy-egy példány. De még ezek megtörténte előtt újabb K-8W-ket rendeltek meg. Ezek mennyisége máig nem publikus, egyes források szerint 23 darabról lehet szó. További szállítások a 2021-es évben is várhatók.
India helyi lapértesülések szerint egy KILO-osztályú tengeralattjárót készül átadni Mianmar számára. Az ehhez szükséges orosz hozzájárulást már a zsebükben tudhatják Új-Delhiben, így az egység átadása hamarosan megtörténhet. Úgy hírlik az Indiában SINDHUGHOSH-osztályként ismert, 10 tengeralattjáróból álló flottillából az INS SINDHUVIR (S 58) lett kiválasztva arra, hogy Mianmar első tengeralattjárója legyen. A hajóosztály minden egységén a 2010-es évek elejétől végrehajtottak egy korszerűsítési folyamatot. Ennek eredményeképpen többek között az indiai fejlesztésű USHUS szonár, a CCS-MK távközlési rendszer és Porpoise radar beépítését is elvégezték, valamint a tengeralattjárók képessé váltak a 3M-54 Klub-S (SS-N-27) hajók elleni rakéták bevetésére is. Most egy újabb korszerűsítést végeznek a SINDHUVIR-on, még több indiai berendezés beépítésével. Mianmar az egységet elsősorban kiképzésre tervezi felhasználni.
Hiába a felgyorsított munkatempó, Dél-Koreában csak 2030 után fognak elkészülni a saját tervezésű és építésű könnyű repülőgép-hordozójukkal. Egy évvel ezelőtt még két tervezetet vizsgáltnak meg. A nagyobb vízkiszorítása 71400 tonna, hossza 298 méter, szélessége 75 méter. A hajón 1340 fős személyzet és 40 repülőeszköz fér el, ezek közül 32 merevszárnyú és 8 forgószárnyas. A becsült beszerzési költsége összesen 4,5 milliárd dollárt tenne ki. A kisebb hordozó 41500 tonna vízkiszorítású, 238 méter hosszú és 62 méter széles lenne. Legénysége 720 fő, és 20 repülőeszközt lenne képes szállítani, ebből 12 merevszárnyú és 8 forgószárnyas. A becsült beszerzési költsége messze alacsonyabb, 2,6 milliárd dollár. Ez év augusztusára eldőlt, méretileg az Amerikai Haditengerészet AMERICA-osztályú könnyű repülőgép-hordozóinak méretivel vetekedő egység kerül megépítésre. Ez üresen 30000 tonnás vízkiszorítással rendelkezik majd.
Felépítménye némileg hosszabb lesz a tengeren túli társainál és ez két kéménynek is helyet fog biztosítani. A katapultokat és szögfedélzetet egyaránt nélkülöző hajót egyértelműen a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es gép üzemeltetésére tervezik felhasználni. Az eddigi kiállításokon LPX-II-ként ismertetett hajót elárasztható dokkfedélzettel mutatták be, de 2020 augusztusára kiderült, ez mégsem lesz rajta megtalálható, mivel nem egy partraszállást támogató helikopter hordozót fognak megépíteni a Koreai Köztársaságban a Hyunadi Heavy Industries hajógyáránál. A részletekbe menő tervezés és az építés így is összesen 10 évet fog igénybe venni, így az első hajó 2031-ben kerülhet majd a flotta kötelékébe, míg hadrendbe állítására további 1-2 évet kell majd várni. Éppen ezért az F-35B-k beszerzése sem létfontosságú most még. Ennek köszönhetően Szöulban csak a 2021-es évben kezdenek majd el komolyabban foglalkozni eme Lightning II-es variáns megvásárlásával.
Nem számít a kevesebb szállítható személy és a kisebb hatótávolság sem, Dél-Koreában a Korea Aerospace Industries (KAI) és a Eurocopter által kifejlesztett Surion KUH-1 többfeladatú helikopter lehet az amerikai Sikorsky UH-60P Black Hawk helikopterek utódja. Ezekből 103 darab cseréje válik majd pár éven belül időszerűvé. Az ázsiai ország kormánya hajlik arra, hogy elhalassza ezen forgószárnyasok korszerűsítését és több mint ötször nagyobb összeget költsön a Surion KUH-1-ek beszerzésére, még úgy is, hogy két fővel kevesebb katona szállítására képesek, valamint a lerepülhető távolságuk is kisebb.
További, a hazai védelmi ipart támogató elgondolás az, hogy a Samsung Techwin által kifejlesztett K9 Thunder önjáró tarackokban alkalmazott 1000 lóerős, német gyártmányú MTU 881 Ka-500 V8 dízelmotort egy hazai fejlesztésűre cserélnék le. Az érem másik oldalán az a tény leledzik, hogy Berlin 2018 októbere óta szigorú embargót vezetett be a hadiipari termékeire. Ennek köszönhetően a K9-es is hátrányba került a nemzetközi piacon a dél-koreaiak szerint. Az új motor fejlesztésére öt évet és 65 millió dollárt szánnak a koreaiak.
Hamarosan megállapodás születhet Vietnam esetében arról, hogy használt tengeri járőrgépeket fog vásárolni. Állítólag a Japánban már kivonásra került Lockheed P-3C Orion-ok kerülnek majd át Vietnamba. A használt P-3C-k Japánból történő beszerzése olcsóbb alternatívát jelenthet a vietnami haditengerészeti repülés számára, mintsem közvetlenül az Egyesült Államokból vásárolni új, igaz messze korszerűbb repülőgépeket.
A Fülöp-szigeteki Légierő számára is átadásra került hat Embraer A-29 Super Tucano felfegyverezhető turbólégcsavaros repülőgép október 14-én, a Clark légibázison. Ezek közül az első négy gép még szeptemberben érkezett meg a Fülöp-szigetekre. Ezeket az A-29 Super Tucano-kat közeli légitámogatás céljára szerezték be. Manila 2017 novemberében rendelte meg ezt a hat repülőgépet. Júniusban kellett volna megérkezniük, de a koronavírus miatti járvány ezt késleltette. Az átadáson célzás hangzott el további példányok majdani beszerzéséről is.
Japánban június óta folyik a 2011-ben építeni kezdett, 2013 augusztusában vízre bocsátott 27000 tonnás IZUMO-osztály első, névadó egységének a nagyjavítással egybekötött átépítése. Az 1970-es években épített SHIRANE-osztályú rombolók leváltására hivatott 22DDH-ként is emlegetett osztályt, mint helikopterhordozót, vagyis mint helikoptereket hordozó rombolót mutatták be terveinek 2009-es elkészültét követően, de tény hogy a 7 tengeralattjárók elleni hadviselésre és 2 kutató-mentő feladatok ellátására képes helikopter mellett, a 248 méter hosszú, 38,3 méter széles hajó képes további 400 fő és 50 3,5 tonnás jármű szállítására is. A repülőfedélzeten egyidejűleg 5 helikopter végezhet fel- és leszállásokat, de a repülő- és hangárfedélzet teljes kihasználtsága mellett akár 14 forgószárnyas is (Sikorsky/Mitsubishi SH-60 Seahawk és AgustaWestland/Kawasaki MCH-101) elhelyezhető rajta. Fegyverzetét mindössze két Phalanx közelkörzeti gépágyú és két RIM-116 SeaRAM rakétaindító alkotja. A JS IZUMO (DDH-183) és a 2015 augusztusában vízre tett JS KAGA (DDH 184) meghajtásáról négy GE LM2500 gázturbina gondoskodik, ezekkel akár a 30 csomós sebesség elérésére is képesek.
2017 decembere óta köztudott, hogy Tokióban egy rövid átalakítás után szeretnék a testvérhajókat képessé tenni az amerikai Lockheed Martin F-35B Lightning II-es rövid távon fel-és függőlegesen leszálló vadászbombázók, valamint a Bell-Boeing V-22-es Osprey billenőrotoros gépek üzemeltetésére. A repülőfedélzet mérete a számítások alapján lehetővé tenné egyidejűleg 10 F-35B kiszolgálását is. Egy évvel később pedig a Japán Haditengerészet vezető köreiből kiszivárgott hír szerint, az IZUMO tervezésénél, vagyis 2006 és 2008 között már számoltak a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es rövid távon fel-és függőlegesen leszálló vadászbombázók eseteges üzemeltetésével. A hangár mellett a fedélzeti lift mérete is megfelelő (kb. 15 méter hosszú és 11 méter szélességű) az F-35B-hez, továbbá foglalkoztak a felszállások segítéséhez igencsak jól jövő síugrósánc lehetséges megvalósításával is. 2020 júliusában Japán számára az USA-ban jóváhagyták 63 darab Lockheed Martin F-35A, valamint 42 darab F-35B Lightning II-es vadászbombázó eladását. Ezek a gépek 2024-ben érkezhetnek meg, ami pont egybeesik az átépített, a hírek szerint síugrósánc nélkül elkészült IZUMO 2025-re, vagy 2026-ra várt újbóli szolgálatba állásával. A felszállást megkönnyítő szerkezet hiánya azonban nem könnyíti meg a hajógyári munkások dolgát, hiszen a repülőfedélzet mellső, trapéz alakú része el fog tűnni és helyette egy szögletes kerül majd kialakításra, aminek köszönhetően megnövekszik a területe. Cserébe csökken majd az F-35B Lightning II-es vadászbombázók felszállótömege, mivel kevesebb üzemanyaggal és/vagy fegyverzettel indulhatnak bevetésre.
A Mitsubishi Heavy Industries nagojai üzemében újabb Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázók észültek el. A hazai megrendelésre készült 19. (09-8719), a 20. (09-8720), a 21. (09-8721) és a 22. (09-8722) példány. A 09-8719-es 2020. október 12-én, míg a 09-8720-as és a 09-8722-es 2020. október 14-én hajtotta végre első repülését. Ezek során a Gifu támaszponton állomásozó tesztszázad F-15-ös gépei kísérték őket. Várhatólag ez a négy F-35A még ebben az évben átadásra fog kerülni a légierő számára.
Egy új tengeralattjáró osztály első egységét bocsátották vízre Japánban. A Mitsubishi Heavy Industries (MHI) október 14-én, Hyogo prefektúrában lévő, Kobe hajógyárában vízre tett JS TAIGEI (SS-513) tulajdonképpen a 12 egységből álló SZORJU-osztályú (KÉK SÁRKÁNY) tengeralattjárók továbbfejlesztéseként értelmezhető. Kívülről mindkét típus nagyon hasonlít egymásra, fő különbségek a hajók belsejében érhetők csak igazán tetten. A kék bálna, vagy óriás bálna tengeri emlősről elnevezett TAIGEI megépítése mintegy 720 millió dollárba került. Érdekes megjegyezni, hogy a 2017 januárjában építeni kezdett TORYU építési költsége 496 millió dollárra becsülhető. A TAIGEI tengeralattjáró hossza 84 méter, szélessége 9,1 méter, és vízkiszorítása 3000 tonna körül mozog, személyzete 70 fő, gerincfektetésére 2018. március 18-án kerítettek sort. A várhatólag 2022 márciusában szolgálatba álló TAIGEI a tavaly júniusban bemutatott 29SS osztály első egysége, aminek jelölése utal a tervezési munka befejezésének időpontjára, ami az jelenti, hogy Akihito császár uralkodásának huszonkilencedik évében végeztek vele. Akárcsak a két utolsó SZORJU-osztályú tengeralattjáró, az ORJU (SS-511) és a TORYU (SS-512), a TAIGEI fedélzetén is már a korszerű lítium-ion akkumulátorok található meg az eddigi ólomsavas akkumulátorok helyett. Japán jelenleg az egyetlen olyan ország, amelynek tengeralattjáróin lítium-ion akkumulátorokat használnak.
A 2018. október 4-én Kobe városában található Mitsubishi Heavy Industries hajógyárban vízre került 11. SZORJU-osztályú tengeralattjáró, az ORJU (SS-511) lett a katonai tengeralattjárók történelmében az első, melyet lítium-ion akkumulátorokkal láttak el. A hírek szerint a GS Yuasa által tervezett lítium-ion akkumulátorok a testvérhajókban eddig elraktározható elektromos energia mennyiségének kétszeresét képesek tárolni, így jelentősen megnövekedhetett a hajóosztály utolsó tagjainak víz alatti képessége. Ez természetesen igaz a 29SS-ekre is. Az új akkumulátorok szükségességét a haditengerészet azzal magyarázta, hogy a Kockums licenc által a Kawasaki Heavy Industries-nél készített Stirling motorok két héten át csak 5 csomós felszín alatti sebesség elérést teszik lehetővé, mivel ezeket a kisebb GOTLAND-osztály számára tervezték.
A nagyobb sebességű haladáshoz az akkumulátorokban tárolt energiát használják fel, ennek növelése a jövőben létfontosságú lehet a tengeralattjárók számára, az egyre növekvő kínai fegyverkezés miatt. A TAIGEI vízkiszorítása 100 tonnával több, mint a SZORJU-osztályú tengeralattjáróké volt, és korszerűbb szonárokkal, valamint harcirányítási rendszerekkel is rendelkezik. A 29SS hajók némítására még nagyobb hangsúlyt fektettek a tervezők, mint az elődök esetében. Érdemes itt hozzátenni, hogy a SZORJU-osztályú tengeralattjárókat a világ egyik legcsendesebb hagyományos tengeralattjáróinak tartják. Mindenesetre a TAIGEI-t prototípus jellege miatt részben kísérleti egységként kell kezelni és a szokottnál több időt kell a tesztelésére fordítani. További két 29SS tengeralattjáró áll most építés alatt, amelyek 2023–2024-ben állnak majd szolgálatba, és a Honvédelmi Minisztérium legutóbbi költségvetési kérelmében 654,1 millió dollárt kért még egy ilyen hajóra. A japán védelmi minisztérium még nem jelentette be, hogy hány 29SS típusú egységet építenek majd a jövőben.
Arizonában, az Amerikai Tengerészgyalogság Yuma-i bázisán szeptember 29-től használni kezdték az ODIN (Operatív Adatok Integrált Hálózata) rendszert. A Lockheed Martin által az F-35-ök számára az üzemeltetési háttér megkönnyítésére megalkotott ALIS (Autonomic Logistics Information System) szoftver utódjaként tekintenek az ODIN-ra, mivel az előbbi továbbra sem képes ellátni feladatait az elvártak szerint. Az ALIS nyomon követi az alkatrészek cseréjéig hátralévő időt, a karbantartási ütemtervet és magát a repülőgép karbantartását is. Továbbá felügyeli az ellátási lánc rendszerét és kezeli az alkatrészek leltárát is. A legutóbbi tavaszi Számvevőszéki jelentés azt tanácsolta a Védelmi Minisztériumnak, hogy szüntessék meg az ALIS rendszer alkalmazását. Az 58 oldalas jelentés készítése során öt F-35-öket üzemeltető légibázisra is ellátogattak a készítők, és a helyszínen gyűjtöttek információkat az ALIS-ről.
A 4700 darab hiányt felvonultató listában a legsúlyosabbak az 1., vagy a 2. kategóriába tartozók. Ezek veszélyeztethetik a biztonságot, illetve akadályozhatják, vagy korlátozhatják a harci bevetések sikeres végrehajtását. A jelentésben az is benne foglaltatik, hogy az ALIS általában jobb teljesítményt nyújt, mint 5 évvel ezelőtt. Konkrétan mind az öt repülőtéren a felhasználók kijelentették, hogy az adatfeldolgozás, az információk letöltése és a képernyőn történő navigálás általában gyorsabb, mint az előző években. De mindezek ellenére az F-35-ök napi üzemeltetése során továbbra is jelentős kihívásokkal jár, például az ALIS nem kellő mértékben segíti a munkát, mivel a pontatlan és/vagy hiányzó adatok időnként azt eredményezik, hogy a rendszer jelzést ad arról, hogy az adott F-35 repülőgéppel nem szabad repülni.
Továbbá a számítógépes rendszer is terjedelmesebb mint kellene, gyakran szakadozik az internetes kapcsolat, valamint az ALIS üzemeltetéséhez néha gyártói támogatásra van szükség. Az elvártnál nagyobb létszámú karbantartással és annak felügyeletével foglalkozó létszám nem torelható, akárcsak a lassú átfutási idők. Összefoglalva, az ALIS ambiciózus projekt volt, amely végül nem tudott megfelelni elvárásoknak. Hosszú távon azt tervezik, hogy leállítják az ALIS-t, és felváltják az ODIN-nal amely egy felhőalapú rendszer. A remények szerint ezzel nem lesznek problémák és 2022 decemberéig készen lesz a megerősített kibervédelemmel ellátott rendszer, amelynek első hardverei már az idén megérkeznek az üzemeltetőkhöz. Szeptember 29-én egy Yuma-i F-35B a VMFA-121-es századból már az ODIN segítségével hajtott végre repülést, majd másnap további négy repülési feladatnál használták az ODIN-t.
Az ODIN új hardvere számos fejlesztést tudott felmutatni az ALIS-hoz képest. Lecsökkent a mérete, míg az ALIS hardverei embermagasságú elektronikai állványban lettek elhelyezve, és további tápegységeket igényeltek a működéshez, addig az ODIN hardvere elfér két kézben szállítható, nagyjából kézipoggyász méretű dobozban. Ez a kisebb méret jelentős súlycsökkenést is eredményez az ALIS több mint 363 kilogrammjával szemben az ODIN kevesebb, mint 32 kilót nyom. Az ODIN csökkentette az adminisztratív munkával járó feladatokat és jelentősen csökkentette az adatok feldolgozási idejét.
További előnye, hogy az ALIS-hoz képest 50% -kal alacsonyabbá sikerült tenni a munkaterhelését. Az ALIS-el ellentétben az ODIN szellemi tulajdonjoga és komponensei kormányzati tulajdonúak lesznek, nem pedig egy vállalkozó tulajdonai, és az adatok szuverenitása nem lesz többé kérdés. Az új ODIN hardver sikeres validálási tesztje fontos lépés az F-35 üzemeltetőknek és karbantartóknak a szükséges modern karbantartási és logisztikai rendszer megvalósításában. Bár az új ODIN hardver validáló tesztje sikeres volt, a következő hónapokban sokat kell tenni a 20 éves ALIS-ről az új rendszerre való sikeres áttérés befejezéséért. A tényleges áttérés különösen nagy kihívást jelent, tekintettel arra, hogy továbbra is üzemben kell tartani a több mint 400 repülőgépet, amelyeket a jelenlegi ALIS rendszerrel már úgy-ahogy működtettek. Az ODIN várhatóan csak 2022 decemberében éri el teljes működési képességét.
Másik jó hír az F-35-sel kapcsolatban, hogy már a gyártósoron van az első olyan F-35A példány, amelyen módosították a repülőgép üzemanyagtartályait repülés közben, a gépbe épített OBIGGS (On Board Inert Gas Generating System) rendszer segítségével, nitrogénnel feltöltő rendszer csőtartóit. A megerősítéseknek köszönhetően az üzemanyagtartály belsejében lévő csövek biztonságosabban lettek rögzítve a helyükön, és így megakadályozták a sérüléshez vezető mozgást. Várhatólag ez az F-35-ös még ebben az évben átadásra fog kerülni. Míg a szükséges korrekciós intézkedést kidolgozták és végrehajtották az új F-35-ösök esetében, a Védelmi Minisztérium és a Lockheed még mindig arról tanácskozik, hogyan lehetne a legjobban megvalósítani a már átadott repülőgépek javítását. Az utólagos szerelés, vagyis a helyszíni módosítások elvégzése valószínűleg több évig fog tartani. A folyamatban lévő tárgyalások azt is meghatározzák, hogy a Lockheed vállal-e pénzügyi felelősséget a problémáért.
Még június első napjaiban a Utah államban lévő Hill Légibázison lévő Ogden Logisztikai Komplexumban, egy időszakos karbantartásra érkezett F-35A-n a nitrogén szállítását végző csőrendszeren sérülést fedeztek fel. A lehető leggyorsabban ellenőrzésnek vetettek hát még alá 24 gépet, ezekből 14-en fedeztek fel hasonló hibát. A BAE Systems által gyártott OBIGGS rendszer segítségével előállított nitrogén segít csökkenteni az akár villámcsapástól is bekövetkező felrobbanás veszélyét. Persze mivel egy harci repülőgépről van szó, a harci sérülések okozta veszélyek ellen került megalkotásra ez a rendszer, akárcsak elődjei, melyek még nitrogénpalackokból kapták a robbanásveszélyt csökkentő gázt. Vagyis az F-35-ök esetében nem kell annak utántöltésével foglalkozni a műszaki kiszolgálás során. Tehát volt gond, de csak az A változattal, ugyanis a rövid távon fel-és helyben leszálló B, valamint a hordozófedélzeti C változat esetében ez a rendszer némileg eltér a konstrukció kialakításából adódóan.
A gyártó ideiglenesen felfüggesztette az F-35-ök szállítását június 2-tól 23-ig, míg megerősítést nem nyert, hogy a gyártás során még minden rendben található a csőrendszert érintőleg. Úgy tűnik tehát, hogy a rendellenesség csak az átadást követően lép fel a típuson. Némelyik elképesztően gyorsan használódott el, volt olyan, amelyik mindössze 173 órát töltött repülőgépbe építve. Mivel nem lehetett garantálni, hogy az OBIGGS rendszer megfelelően működne ha az F-35-öt villámcsapás érné, az a döntés született, hogy repülési korlátozásokat vezetnek be. Így az F-35A-k kénytelenek lesznek a villámlással járó zivatartevékenységeket 40 kilométeres körzetben elkerülni, akárcsak a 2010-es évek elején tették 2014 végéig, az áttervezést követő módosításig. A Lockheed Martin azt tervezi, hogy 2020 végéig összesen 121 darab F-35-est fog leszállítani, vagyis 20 repülőgéppel elmarad az idén eredetileg előre jelzett 141-től. Ez a náluk, illetve a beszállítóknál is egyaránt a COVID-19 hatására életbe léptett korlátozásoknak köszönhető.
Új tervek alapján megépített rombolókra lenne szüksége az Amerikai Haditengerészetnek. A ZUMWALT-osztály 16000 tonnájánál kisebb, de a jelenleg is használt ARLEIGH BURKE-osztály 10000 tonnájánál nagyobb vízkiszorítású egységeket akár már 2025-től meg is rendelnék. A nem hivatalosan DDG Next-nek nevezett egységek nagyjából plusz 3000 tonnáját új fegyverek beépítésére használnák fel. Ezek között elsőbbséget élveznek majd a hiperszonikus sebességre képes rakéták. Mindezeken felül a jelenleg is alkalmazott fegyverzetből is nagyobb mennyiséget tudnának ezek az új hajótesten alapuló rombolók befogadni. Amiknek a létrehozáshoz már létező és bevált technológiák kerülnének felhasználásra és ezeket a későbbi korszerűsítések során cserélnék le mindig a kor színvonalának megfelelőkre.
Képességei alapján pár év múlva rá sem lehet majd ismerni a modernizált Boeing B-52H+, vagy B-52J jelzést viselő Stratofortress nehézbombázókra. Még 2013. június 16-án elkészültek a Tinker bázison az első CONECT rendszerrel ellátott B-52H Stratofortress nehézbombázóval. Ez egy igen jelentős továbbfejlesztése első lépcsőfoka volt és erre épülhet majd rá a jövőben a többi. A CONECT rendszerrel az első próbarepülésre 2011 augusztusában került sor. Akkor egy hat órás repülés során sikeresen tesztelték a Combat Network Communications Technology (CONECT) nevet viselő rendszert. Az öreg bombázók ezzel felszerelve teljesen kihasználhatják a harctéri internet nyújtotta összes előnyt. A CONECT-el ellátott B-52-es gépszemélyzet egyaránt tud kommunikálni a földön és levegőben lévő szövetségesekkel, adatokat kaphat tőlük és továbbíthat nekik, mindezt a műholdas adatátvitel segítségével. A földi és légi tesztek még az év októberében befejeződtek, de a CONECT gyártása nagyjából fél éves késést szenvedett el. Egy ideig a Stratofortress-ek fedélzetén az Evolutionary Data Link (EDL) adatátviteli rendszer volt megtalálható. Ez is egy hálózat-központú hadviselést lehetővé tevő rendszer, mellyel a BUFF személyzete jobban képessé válik a földi csapatok közvetlen légi támogatására.
De az EDL nem tévesztendő össze a hasonló, ám jóval összetettebb CONECT-el, hisz míg az EDL egy laptop a szükséges kábelezéssel és szoftverrel, addig a CONECT egy olyan rendszer, melynek képességei túlszárnyalják az EDL-ét és a személyzet műszerfalába beépített számítógépeket is tartalmaz. Éppen ezért az EDL csak mintegy ideiglenes megoldásként kerül a bombázók fedélzetére. A CONECT további szolgáltatást is nyújt a személyzet tagjai számára, ugyanis ők egy zajszűrővel ellátott headset segítségével tudnak kommunikálni egymással repülés közben. Míg a 2013-as költségvetési évben nyolc CONECT került megvásárlásra, addig 2014-ben már 30 beszerzésére volt elegendő pénz. 2020 augusztusára a 76 B-52-ből 69-en már befejezték a CONECT frissítést. Következő lépést az új hajtóművek jelentik majd. Ezekkel szemben elvárás a könnyebb és olcsóbb üzemeltethetőség és az alacsonyabb fogyasztás.
Ez utóbbinak köszönhetően mintegy 30%-al növekszik majd meg a B-52-ek eddig sem kicsi hatótávolsága. A Rolls-Royce (RB725), a GE Aviation (CF34-10) és a Pratt&Whitney (PW815) egyaránt kínálja a meglévő, eredetileg üzleti sugárhajtású repülőgépek számára kifejlesztett hajtóművek katonai változatát. 2018-ban még úgy becsülték a légierőnél, hogy az új hajtóművek mindennel együtt 22 milliárd dollárba kerülhetnek, de rövid időn belül 10 milliárd dollárt takaríthatnak majd meg a kevesebb üzemanyag, karbantartás és személyzeti kiadásokkal. A tényleges költségek csak akkor lesznek ismertek, ha a légierő kiválasztja a hajtóműveket, ami várhatólag 2021 tavaszán meg fog történni. Az USAF már mintegy 1,4 milliárd dollárt költött a B-52 korszerűsítésére, és további 3,8 milliárd dollárt fektet majd be a következő öt évben, és még jóval többet az ezt követő években. A részletek még nem állnak rendelkezésre.
Az orrba épített, több mint fél évszázaddal ezelőtt gyártott Northrop Grumman AN/APQ-166-os radarok napjainkra végképp megérettek a cserére, hiszen teljesítményük, felbontásuk mellett az üzembiztosan teljesített óráik száma is igen alacsony. Ez utóbbi tényezőről annyit tudni biztosan, hogy sok esetben csak egy, jobb esetben két számjegyű, ez pedig egy több mint 10 órán át a levegőben tartózkodni képes harci gép esetében nem elfogadható mutató. A cserére szolgáló berendezés egy 2019-es döntés értelmében a Raytheon által kifejlesztett APG-79/APG-82 radarcsaládból fog származni, természetesen AESA antennával lesz ellátva. Alkarészeinek túlnyomó többsége eme két berendezésből fog felhasználásra kerülni a költséghatékonyság okán. A megrendelésre pályázott a Northrop Grumman is az APG-83 SABR radarjával, az APQ-166-os pótlására. A B-52-ek új rádiólokátorának gyártása 2024-ben veszi majd kezdetét. Az új rádiólokátor és a korszerűbb fedélzeti rendszerek jelentette automatizáció azt lehetővé tenné, hogy a már évek ötfős személyzeti létszámot még tovább csökkentsék, immáron négyre.
Az új elektronikai zavarórendszer mellett a távolról indítható fegyverek is növelni fogják a továbbfejlesztett B-52-ek túlélési képességét. A 2020-as évek végére hadrendbe álló Raytheon AGM-181 LRSO a bombakamrába szerelhető forgódobon is elhelyezhető lesz a már meglévő kiépített adatkapcsolatnak köszönhetően. Jelenleg úgy tűnik, csak a szárnyak alatti 1-1 felfüggesztési pontokon lehet majd bevetni az AGM-183A ARRW-t, mely már egy hiperszonikus rakéta lesz. Ez az 1600 kilométerre lévő célpontját mindössze 10-12 perc alatt éri majd el. Persze az ilyen nagyléptékű korszerűsítés számos buktatót tartogathat, így jó eséllyel több B-52-est fognak majd használni a tesztrepülések során. A leglogikusabb az lenne, ha 2-2 B-52 lenne használva mind a hajtóművek, mind a rádiólokátor, valamint a fegyverek légi próbáihoz is. Így bárhol is jelentkezne megoldásra váró probléma, a többi teszt zavartalanul folyhatna tovább. Mire mindezek megvalósulnak, az új képességek miatt a 76 darab korszerűsített Stratofortress nehézbombázó akkora mértékű csapásmérő erőt fog képviselni, mintha további 22 gépet állítottak volna szolgálatba.
Megkapta huszadik és utolsó Lockheed Martin F-35A Lightning II vadászbombázóját a Vermonti Légi Nemzeti Gárda 134. vadászszázada 2020. október 14-én. Az új típus első példánya 2019. szeptember 19-én érkezett meg az alakulathoz.
Körülbelül egy éves késéssel az Amerikai Légierő megkezdte a Raytheon új gyártású GBU-53/B SDB II (Small Diameter Bomb II) StormBreaker kisméretű precíziós bombáinak szolgálatba állítását a Boeing F-15E Strike Eagle vadászbombázóin. A 93 kilogrammos, három üzemmódú vezérlőrendszerrel felszerelt SBD II-es orrában gömbcsuklón lett elhelyezve a milliméteres hullámhosszú radar, a hűtés nélküli infravörös képalkotó kamera és félaktív lézeres irányítófej, valamint rendelkezik műholdas és inerciális navigációs rendszerrel is. Az igazán biztos találatot a GBU-53/B és az irányítást végző gép között lévő kétsávos, kétirányú adatkapcsolat biztosítja. A maximum 74 kilométerre lévő célpont ellen is alkalmazható GBU-53/B SDB II igencsak összetett fegyver, így ez sem kerülte el a problémákat a fejlesztés és a tesztelés során, valamint később sem. A szoftveres változtatások mellett a gyártást 2019 júliusában le is kellett állítani, mivel kiderült, a kinyíló szárnyakat a helyükön tartó szerkezetek fáradásos törés miatt nem képesek ellátni a feladatukat. Ez akár a hordozó gépre is veszélyt jelenthetett, így a légierőnek és a flottának már átadott 598 bomba utólagos ellenőrzése és módosítása vált szükségessé. Ez a meghibásodás különösen veszélyes volt az F-35-ös számára, amely az SDB II-t a belső bombatérében szállítja. Itt a gép fegyverterébe a négy GBU-53/B SDB II-es mellé még egy AIM-120-as AMRAAM légiharc-rakétát is elhelyezhetnek. A GBU-53/B SDB II-es bevethetőségét a jövőben a Boeing F/A-18E/F Super Hornet és az F-35-ös típusokon fogják megvalósítani.
Brazíliában a légierő számára átadták az utolsó korszerűsített Northrop F-5FM Tiger II repülőgépet. Hét évvel ezelőtt, 2013-ban az EMBRAER befejezte 46 F-5E/F korszerűsítését és születtek tervek további gépek Grifo –F radarral, korszerű avionikával, multifunkcionális kijelzőkkel, elektronikai zavarórendszerrel, légi utántöltési képességgel, és modernebb fegyverzettel történő ellátásáról. Éppen ezért Jordániától vásároltak meg 11 darabot, ezek közül hét az együléses F-5E, négy pedig a kétüléses F-5F változat volt. A felmerült nehézségek okán végül is csak a három kétüléses F változat került modernizációra. Oldalszámaik: 4810, 4811, 4812. Ezek közül a 4811-es 2018. május 24-én balesetben elveszett. Majd két évvel előbb egy másik F-5FM, a 4806-os került veszteséglistára, így Brazíliában összesen 49 darab korszerűsített F-5-ös készült el és ezekből csak nyolc volt a kétüléses változat.
Argentínában a Fabrica Argentina de Aviones (FAdeA) IA-58 Pucara csatarepülőgépből még 25 darab van szolgálatban, azonban a típus hamarosan kivonásra fog kerülni. Az IA-58 Pucara repülőgép először 1969-ben repült, és 1974 és 1999 között 107 példát készítettek belőle, szolgálatba 1975-ben lépett. Lehet jövője viszont az IA-58 Phoenix variánsnak, amit 2019. október 4-én mutattak be. Az ISR (Intelligence Surveillance and Reconaissance - Hírszerzés, Megfigyelés és Felderítés) feladatkörre átalakított, hamvaiból feltámadt IA-58 Phoenix további 15-20 évig üzemelhet majd. Az igazi szárnyalást a Turbomeca Astazou XVIG helyett beépítésre került Pratt & Whitney Canada PT-6A-62 turbólégcsavaros hajtóművek biztosítják egy négyágú Hartzell légcsavarral együtt. Ezt a típusú erőforrást a KT-1, a PC-9, és a PZL-130TC Orlik kiképzőgépeken is alkalmazzák.
A régi hajtóművek miatt a típus nehezen üzemeltethetővé vált a 2010-es években, továbbá a FAdeA elkezdte a futómű áttervezését, hogy az még robusztusabb, ellenállóbb legyen. A földi próbák az első áthajtóművezett géppel 2015. augusztus végén kezdődtek meg. Az A-561-es lajstromú gépre már a négyágú légcsavarok is felszerelésre kerültek. A korszerűsítési munkálatok után IA-58H jelzést viselő változat színes kijelzőkkel és HOTAS rendszerrel ellátott pilótafülkét, a hajtóműveket és a pilótafülkét egyaránt védő új páncélzatot és korszerű kommunikációs rendszereket is kapott az Israel Aerospace Industries és az Elbit Systems segítségével. Ekkor a csatarepülő feladatkör további ellátásának célja lebegett a fejlesztést végzők előtt. Az IA-58 Phoenix esetében sok mindent átvettek a H-hoz kifejlesztett megoldások közül, de a törzse alatti felfüggesztési ponton az ISR feladatkör ellátásához nélkülözhetetlen szenzortorony található meg, míg a belső részben egy műholdas adatkapcsolatot lehetővé tevő rendszer bújt meg. A törzs alatti konténerben egy AESA antennával ellátott radar lesz, amit két helyi cég, a FixView S.R.L. és az Invap alkot meg. A felderítési adatokat a modernizált Pucara hátú műszerfalába épített 17 collos kijelzőjén felül a szélessávú adatátviteli rendszernek köszönhetően másutt is megtekinthetik majd.
NETARZENÁL GALÉRIA
McDonnell Douglas TAV-8B Harrier II
Fairchild A-10C Thunderbolt II
British Aerospace Harrier GR.7
McDonnell Douglas F-15E Strike Eagle
General Dynamics F-16C Fighting Falcon
