2021. máj 25.

Nagyobb hatótávolságú légiharc-rakétákat kaphat majd az F-35-ös

írta: Netarzenál
Nagyobb hatótávolságú légiharc-rakétákat kaphat majd az F-35-ös

Ugyanis az amerikai Raytheon már elkezdte vizsgálni, lehetséges lenne-e, hogy a hazánk által is megrendelt NASAMS légvédelmi rendszernél alkalmazott, megnövelt hatótávolságú AMRAAM-ER légvédelmi rakétákat a Lockheed Martin F-35-ök a belső fegyvertérben hordozzák, majd el is indíthassák.

Az AIM-120-as eme változata a RIM-162 Evolved SeaSparrow légvédelmi rakétánál is használt nagyobb és hosszabb rakétamotornak köszönhetően 40,6 centiméterrel lett hosszabb, míg átmérője a 17,78 centiméterről 25,4 centiméterre változott.

Jól látható a méterbeli különbség a NASAMS földi indítójába helyezett AMRAAM, AMRAAM-ER, és AIM-9 rakéták között (fotó: Kongsberg)

Így az AMRAAM-ER csaknem dupla hatótávolsággal (40-50 kilométer) és 50%-kal nagyobb hatómagassággal bír mint elődje földi indítással számolva, ami légi indításnál messze túlszárnyalhatja a jelenlegi legnagyobb hatótávolságú AIM-120D 161 kilométerét. A Raytheon reményei szerint egy F-35-ös a belső fegyvertereiben két-két ilyen megnövelt hatótávolságú AIM-120-at is elbírnak majd helyezni. Természetesen ez a rakéta könnyebben lesz integrálható a fegyverzetet külső felfüggesztéssel szállító repülőgépeken (Boeing EA-18G, Boeing F/A-18E/F, Boeing F-15, Eurofighter Typhoon, Lockheed Martin F-16 és Saab JAS-39 Gripen). Amennyiben az F-35-ös esetében megrendelés érkezne az új fegyverre, az nagyjából 3-4 éven belül hadrendbe állhatna a szükséges tesztek befejezése után.

Szólj hozzá

Raytheon AIM-120 AMRAAM Lockheed Martin F-35 NASAMS AMRAAM-ER RIM-162 Evolved SeaSparrow