2021. júl 07.

Lengyelországban egy újabb sugárhajtású repülőgépet tervez repülőképessé tenni egy alapítvány

írta: Netarzenál
Lengyelországban egy újabb sugárhajtású repülőgépet tervez repülőképessé tenni egy alapítvány

A Fundacja Bialo-Czerwone Skrzydla (Fehér-Vörös Szárnyak Alapítvány) július 4-én jelentette be, hogy a lengyel repüléstörténelem egy újabb darabját tervezik repülőképes állapotba hozni.

PZL Mielec gyártmányú I-22 Iryda sugárhajtású kiképzőgépről van szó, melynek fejlesztése az 1970-es években vette kezdetét és a tervekben egy harci feladatokra is alkalmas repülőgép megalkotása szerepelt. Csak a hazai igényeket 400 darabosra becsülték akkor Varsóban, így a külföldi megrendelésekben is bízva belevágtak a költséges fejlesztésbe. Ez a mennyiség az akkor még szolgálatban álló, de kivonásra érett, földi célok elleni bevetésekre felkészített MiG-17-ek okán lett ilyen magas. Erre a feladatra az I-22 Iryda együléses változata mindenképpen megfelelt volna, hiszen szárnyai alatti belső felfüggesztési pontokon 500, míg a külsőkön 250 kilogrammnyi fegyverzet elhelyezésére nyílt lehetőség, míg a törzs alá egy ikercsövű 23 milliméteres GS-23-as gépágyút szereltek fel. Kiképzőgépként pedig a szintén hazai TS-11 Iskra utódját látták benne.

Az M-93-as változat kiállításon (Wikipedia)

A rendszeresítés idejét 1983-ra várták, míg két év elteltével már 200 darab lett volna megtalálható a hadrendben. A prototípus építése 1980-ban vette kezdetét, de ekkora az igények már csak 240 darabról szóltak, valamint a rendszeresítés időpontja is 1989-re változott. A földi tesztekre szolgáló példány 1984-ben készült el, míg az első repülésre 1985. március 5-én került sor. Ez a példány a fegyverzeti tesztek egyike során később lezuhant, pilótájának a halálát okozva. 1988-ban egy, míg 1989-ben két újabb I-22-es készült el. A kommunista rendszer bukását követően még megrendelés született egy 12 darabos mennyiségre, és 1991-ben az 5. prototípussal is elkezdték a berepülést. Eme példány után már az előszériában tartozó Iryda gépek készültek, az első kettőt 1992-ben vette át a légierő, rendszeresítendő mennyiség ekkorra 42 darabra esett vissza. Ugyanezen év decemberében egy M-93K jelzésű gép már az erősebb K-15-ös jelzésű gázturbinákkal repült.

 Rendszeresített M-95K variáns (Wikipedia)

1994-ben már két Rolls-Royce Viper 545-ös gázturbinával is repült egy I-22-es M-93V jelzéssel, majd elkészült egy nyugati avionikával ellátott M-93S példány is. 1996 végére már hat K-15-ös hajtóművekkel ellátott I-22-es volt a légierő állományában. A gyártás 1999-ben történő leállításáig - amiben szerepe volt a Németország által felajánlott olcsó használt Alpha Jet sugárhajtású kiképzőgépeknek is – összesen 25 darab különféle I-22-es készült el, vagy kezdték el a gyártását. A szét nem szerelt példányokból több múzeumokba és iskolákba került. Az alapítvány által repülőgépessé teendő példány a 002-02-es számú Iryda lesz.

Szólj hozzá

Lengyelország Fundacja Bialo-Czerwone Skrzydla PZL Mielec I-22 Iryda