2014.02.22

2014.02.22. 10:59

Elkészültek a négy francia E-3F AWACS radargép korszerűsítése közül az elsővel a Boeing és az Air France Industries KLM Engineering & Maintenance szakemberei. Az elektromos, mechanikai, szoftveres és szerkezeti munkálatokat egyaránt magába foglaló, nyolc hónapon át tartó…

2014.02.08

2014.02.08. 08:47

Franciaországban a hadsereg átvette az első három korszerűsített M270 MLRS rakéta-sorozatvetőjét. A 227 mm-es M31-es jelzésű rakétákat műholdas irányítórendszerrel és egy 90 kg-os nagy rombolóerejű harci résszel látták el, mivel az eddig használt kazettás harci rész…

2013.10.31

2013.10.31. 15:28

Az amerikai haditengerészet azt fontolgatja, hogy további megrendelést ad majd a Boeing F/A-18E/F Super Hornet és E/A-18G Growler változatú repülőgépekre. A jelenlegi érvényben lévő szerződés szerint az eddig megrendelt gépek közül az utolsókat a 2014-es költségvetési évben…

2013.10.04

2013.10.04. 14:53

Olaszországban a korszerű turbólégcsavaros kiképzőgépek helyett egy sugárhajtóművest fog rendszeresíteni a légierő a haladó szintű pilóták képzésére. Ez nem lesz más, mint az Alenia Aermacchi által kifejlesztett M-345 HET, ami a jelenleg is használt MB-339-ek feladatait fogja…

2013.09.18

2013.09.18. 14:26

Az MBDA SAMP/T, vagy ASTER-30-as néven is ismert légvédelmi rendszerének megvásárlása mellett döntött a Szingapúri Köztársaság. Az európai eredetű fegyverrel az amerikai Raytheon MIM-23 I-Hawk légvédelmi rakétákat fogják leváltani. A légierő kötelékébe kerülő…

2013.09.10

2013.09.10. 14:33

Bevett gyakorlatnak tekinthető a Brit Királyi Haditengerészetnél, hogy számos feloszlatott repülőszázadot évek, évtizedek után újra felállítanak. Most is egy ilyen történt, ugyanis a légierő 617. repülőszázada után a flotta is kijelölte a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es…

2013.09.04

2013.09.04. 14:27

Norfolk-ban szeptember 7-én, szombaton fogják átadni a US. Navy számára a 10. VIRGINIA-osztályú tengeralattjárót. A USS MINNESOTA (SSN 783) építését 2008 márciusában kezdték el és 11 hónappal a kitűzött idő előtt készült el. A gyors munka jó is volt, hiszen a próbajáratok…

2013.08.29

2013.08.29. 15:34

Befejeződött a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es tengeri próbáinak második szakasza. Most Maryland partjaitól 48 km-re folytak a tesztek 19 napon át. Ezek során 90 felszállást és 92 függőleges leszállást hajtottak végre a USS WASP (LHD 1) partraszállást támogató…

2013.08.22

2013.08.22. 14:52

Szaúd-Arábia jelentős, 1300 darabos kazettás bombára szóló megrendelést kötött. Az intelligens résztöltetekkel ellátott, szélkompenzációval rendelkező CBU-105 kazettás bombák a páncélozott járművek ellen hatásos BLU-108/B résztöltetekkel lesznek felszerelve. A CBU-105…

2013.08.16

2013.08.16. 15:08

Augusztus 14-én, szerdán végrehajtotta első repülését a Koreai Köztársaság részére gyártott első Lockheed Martin C-130J Super Hercules teherszállítógép.  Az ázsiai ország a hosszabb törzzsel készülő változatból négyet szerez be, a 2010. február 12-én aláírt…

2013.08.07

2013.08.07. 15:21

Lengyelországban átadásra került az első modernizált MiG-29 Fulcrum vadászgép. A 32 darab hadrendben tartott MiG-29-es körül 13 együléses és 3 kétüléses UB-t modernizálnak 2014-ig 44, 5 millió dollár értékben. A munkálatokat a Bydgoszczban lévő WZL 2 (Wojskowe Zaklady…

2013.07.18

2013.07.18. 14:38

Az eddig feltárt nyomozás szerint 2011 novembere és 2012 februárja között három alkalommal kerültek kínai, vagy hong-kongi eredetű, de hamis alkatrészek az amerikai tengeralattjárók javításával is foglalkozó Groton-i bázisra. A Kínából érkező hamisítványok már okoztak…

2013.07.12

2013.07.12. 14:24

Új szubszonikus célgépet keres az amerikai haditengerészet. A flotta vezetése a kínai hajók elleni rakéták és robotrepülőgépek szimulálására szeretné felhasználni az eszközt. A célgépnek 900 km/h-s sebesség mellet 1 méterrel a vízfelszín felett kell tudnia repülni,…

2013.07.08

2013.07.08. 14:47

A brit Polgári Légiközlekedési Hatóság engedélyezte a Royal Air Force (RAF) A330 Voyager szállító/tanker repülőgépeinek a 180 perces ETOPS-ot, vagyis a gépek repüléseik során három órányi távolságra repülhetnek el a legközelebbi kitérő reptértől. Nagy-Britannia…

2013.06.27

2013.06.27. 14:48

Elkészültek a Lockheed Martin Marietta-i üzemében az első izraeli megrendelése épített C-130J Sámson repülőgéppel. A Super Hercules ezen változatából eddig 3-ra írtak alá megrendelést, az első gép a következő év tavaszán fog megérkezni a 103. repülőszázadhoz. A gép…

2013.06.19

2013.06.19. 14:15

Tegnap a Saint-Nazaire-i hajógyárban kezdetét vette a második orosz megrendelésre készülő partraszállást támogató helikopterhordozó, a SZEVASZTOPOL építése. A 2012 februárjában építeni kezdett testvérhajóját, a VLAGYIVOSZTOK nevű egységet várhatólag 2014-ben fejezi be a…

2013.06.04

2013.06.04. 14:16

Május 30-án megérkezett az USAF utolsó előtti, szám szerint 222. Boeing C-17 Globemaster III-as szállítógépe, a 315. Légiszállító Ezred Charleston-i bázisára.  A 221. C-17-es szintén erre a repülőtérre került még április 25-én. Az eddig megrendelt 223 teherszállító…

2013.02.06

2013.02.06. 16:09

Nagyjából 157 millió dollár plusz kiadással járt Nagy-Britannia számára az, hogy 18 hónapig az F-35B változat helyett az F-35C variánst kívánta beszerezni, majd visszatért eredeti elképzeléséhez. 2010 szeptemberében úgy vélték, hogy a rövid távol fel- és leszálló B…

2013.02.01

2013.02.01. 15:04

A US. Navy vezetése Szingapúrból bérelt úszódaruk segítségével próbálja majd meg eltávolítani a zátonyon rekedt USS GUARDIAN (MCM 5) aknamentesítőjét. Terveik szerint a daruk pár napon belül megérkeznek majd a helyszínre. Nagy-Britanniában a Honvédelmi Minisztérium a mai…

2013.01.29

2013.01.29. 15:12

Tegnap került legutoljára említésre Argentína légtérfelderítő repülőgép beszerzési lehetősége, de a földrészen egy másik országban is hasonló képesség megteremtésén dolgoznak. Peruban a terv megvalósítására már hozzá is kezdtek a szükséges anyagi források…

2012.11.27

2012.11.27. 14:46

A floridai Eglin légitámaszponton újabb két brit pilóta, valamint 14 földi személyzeti tag átképzését kezdték meg a Lockheed Martin F-35B Lightning II-re. Amint befejeződik az átképzésük, a britek az Edwards támaszpontra kerülnek, ahol az F-35B tesztprogramjában fognak…

2012.11.21

2012.11.21. 14:37

Tegnap az amerikai tengerészgyalogság egy ünnepség keretén belül hivatalosan is megalakította első F-35B gépekkel felszerelt századát. A Marine All Weather Fighter Attack Squadron 121, vagyis a VMFA(AW)-121, mely korábban az egyik F/A-18D század volt, jelenleg még csak nevében, de egy…

2012.09.05

2012.09.05. 15:18

Július 14-én jött el az a pillanat, amikor a kommunikációs átjátszóállomás szerepkörben alkalmazott három E-11A teljesítette a 3000. repülést. A Bombardier Global Express BD-700-as gép átalakításával létrejött E-11A-k, most már három, hasonló feladatkört betöltő EQ-4B…

2012.07.24

2012.07.24. 15:02

A tavaly októberi első hat Raytheon APG-82(V)1-es radar után most újabb példányokat rendelt meg az Amerikai Légierő. Az AESA antennával készülő berendezések az F-15E Strike Eagle vadászbombázókba kerülnek majd beépítésre. A tegnap bejelentett megrendelés 10 APG-82(V)1-es radarra…

2012.07.19

2012.07.19. 15:20

Július 18-án a Sikorsky Aircraft Corp. elkészült az 500. M változatú UH/HH-60-as Black Hawk helikopterrel. A két változat gyártási mennyisége közötti eloszlás 400 UH-60M és 100 HH-60M, ez utóbbit elsősorban a MEDEVAC, vagyis a légi sebesültszállító feladatokra használják.…