2013. aug 16.

2013.08.16

írta: Netarzenál
2013.08.16

Augusztus 14-én, szerdán végrehajtotta első repülését a Koreai Köztársaság részére gyártott első Lockheed Martin C-130J Super Hercules teherszállítógép.  Az ázsiai ország a hosszabb törzzsel készülő változatból négyet szerez be, a 2010. február 12-én aláírt szerződés értelmében. Ez a példány várhatólag 2014-ben kerül majd átadásra, addig a most elkezdődő tesztrepüléseken lesz megtalálható.

Elérték a 2000. felszállását az Eglin támaszponton üzemelő F-35-ös átképzőezred gépei. A légierő, a tengerészgyalogság, a haditengerészet és a külföldi megrendelők pilótáit és földi személyzetét az új típus rejtelmeivel megismertető 33. Fighter Wing a 2000. repülést augusztus 13-én teljesítette.

A típushoz kapcsolódó hír, augusztus 12-től a USS WASP (LHD 1) fedélzetén folyik az F-35B Lightning II-es fedélzeti tesztjeinek második szakasza.  Ez 18 napon át tart és elsősorban a majdani harci alkalmazás lehetőségeire koncentrál. Ennek során 14-én végrehajtották az első fedélzetre történő éjszakai függőleges leszállást. Ezt a tengerészgyalogság tesztpilótája Clift alezredes hajtotta végre az este folyamán egészen pontosan nyolc egymást követő alkalommal.

Várhatólag 2014-ben fog hadrendbe állni és rendszeresítésre kerülni az amerikai csapatoknál az M25-ös gránátvető. A most már a kísérleti, egészen pontosan a 14 hónapja folyó harctéri csapatpróba befejező szakaszában tartózkodó XM25-ös 25 mm-es gránátvető a rendszeresítésig még változásokon fog átesni. Bár képességei vitathatatlanok, még nem nevezhető teljesen kiforrott fegyvernek. Legutóbb februárban következett be még a cső elhagyása előtt gránátrobbanás, akkor egy katona szenvedett kisebb sérüléseket. A harctéri próbák tapasztalatai alapján módosításra fog kerülni a külső kialakítás, megnövelik az akkumulátor élettartamát, de a fegyver egyik fontos része, a tűzvezető rendszer is továbbfejlesztésre fog kerülni. Továbbá megpróbálják tovább csökkenteni az XM-25-ös tömegét, ami jelenleg még 6,3 kg. Ezekkel a munkákkal várhatólak egy év múlva végeznek.

Kolumbia további M1117 ASV PSZH-kat fog beszerezni az Egyesült Államoktól. Az első M1117-ek 2009 decemberében kerültek megrendelésre, akkor 45,5 millió dollárért 39 járművet beszerzéséről írtak alá szerződést. Most további 28 megvásárlásáról állapodtak meg a Textron Marine & Land Systems-el 31,7 millió dollárért. Az első járművek ez év novemberében kerülnek majd átadásra.

Nem váltották be a hadsereg reményeit a Koreai-félszigetre telepített aknavédelemmel ellátott páncélozott szállító harcjárművek, az MRAP-ok. Az első darabok több mint egy év érkeztek meg a térségbe és több mint 80 MRAP került átszállításra a próbák idejére, de ezek nem nyerték meg a katonák tetszését, így visszaszállításra kerültek az Államokba. Viszont felbukkant helyettük az M1 Abrams bázisán létrehozott ABV (Assault Breacher Vehicle) átjáró nyitó harckocsi. A 72 tonnás páncélos fegyverzetét mindössze egy 12,7 mm-es nehézgéppuska alkotja, de 4,5 méter széles aknakifordító ekéjével és rakétás átjárónyitóinak segítségével biztosságos nyomsávok létesítésére képes az aknamezőn. 

Indiában a haditengerészet búvárai folyamatosan a szerencsétlenül járt (lásd az előző két nap bejegyzéseit) SINDHURAKSHAK (S 63) tengeralattjáró belső terében dolgoznak. A robbanástól és a magas hőtől csak akkora hely maradt a tengeralattjáró belső terében, hogy egyidejűleg csak egyikük képes ott dolgozni. Munkájukat tovább nehezíti, hogy a nagy fényerejű lámpák mellett is csak minimális a látótávolság. Mindezen nehézségek ellenére hamarosan elérik a tengeralattjáró irányítását végző híd mögötti vízzáró ajtó körüli területet. Ma reggelig négy, a felismerhetetlenségig torzult tengerész maradványait sikerült a felszínre hozniuk. Azonosításukat a haditengerészet kórházában fogják elvégezni.

NETARZENÁL GALÉRIA

Puma gyalogsági harcjármű.

Járó hajtómű mellett kap üzemanyagot egy F-35B.

Afganisztán hegyei felett.

Irány az ég.

Hajtóművet indít egy B-52H Stratofortress.

Kamov Ka-31.

Szólj hozzá

Martin M1 M1117 Lockheed Super F-35B Abrams C-130J Hercules MRAP SINDHURAKSHAK WASP ASV XM25 M25 ABV