2018. jan 27.

2018.01.27

írta: Netarzenál
2018.01.27

A Luftwaffe a január 12-én kapta meg a 15. Airbus A400M Atlas teherszállító repülőgépét. Ez a példány egyébként már az 56. amelyik lekerül a szerelősorról.

Ebben a hónapban az Israel Aerospace Industries (IAI) a második Gulfstream G550-es üzleti repülőgépen alapuló CAEW G550 légtérfelderítő repülőgépet is leszállította az olasz légierőnek. Az Israel Aerospace Industries leányvállalata, az ELTA Systems által 12 éve kifejlesztett típus beszerzését Rómában 2012-ben határozták el. A NATO-kompatibilis kommunikációs rendszerrel (amelyet az Elta és az olasz Leonardo Communications közösen fejlesztett ki) ellátott gépekből az első példány még tavaly került leszállításra és az eddigi megszerzett tapasztalatok igen kedvezőek vele. Olaszország és Izrael közötti 750 millió dolláros megállapodás szerint Izrael 30 Leonardo M346-os sugárhajtású kiképzőgépet kapott az egyezség szerint, valamint az olaszok a két CAEW G550 légtérfelderítő repülőgépen felül egy IAI/MBT Space Division által épített OpSat-3000-es felderítő műholdhoz is hozzájutottak.

Spanyolországban szeretné értékesíteni KT-1 Woong-Bee turbólégcsavaros kiképzőgépeit a dél-koreai Koreai Aerospace Industries (KAI). Az ipari együttműködési lehetőséggel megspékelt ajánlat nem hagyta hidegen a maradisággal nem vádolható madridi döntéshozókat, így a két ország védelmi miniszterei már el is kezdték a tárgyalásokat ebben az ügyben.

A BAE Systems ezen a héten bemutatta a CV90 gyalogsági harcjármű legújabb variánsát, amely számos frissítést és módosítást tartalmaz. A CV90MkIV jelzést viselő páncélos új, aktív  felfüggesztést, egy 1000 lóerős Scania motort és egy X300-as erőátviteli rendszert kapott, így terepen történő mozgékonysága a tömegnövekedést jelentő módosítások ellenére sem csökkent. Olyannyira nem, hogy a céges ismertető szerint a 35 tonnáról 37 tonnára növekedett harci súly ellenére a CV90MkIV az elődökkel összevetve a terepen végzett mozgékonysági mutatói akár 40%-al is javulhatnak. Az igencsak virgonc páncéltestre a megrendelő igényeit könnyedén kielégítő torony szerelhető fel. Ez a D-sorozatú moduláris torony, amelybe igény szerint 25, 30, 35, 40, 50 mm-es kaliberű fő fegyverzet is beszerelhető, de a gépágyúk helyett egy 120 milliméteressel is ellátható a CV90MkIV.

A célfelderítésre és célzásra használatos optikai rendszerek szintén igény szerint választhatók ki, akárcsak a főfegyverzettel párhuzamosított, ám mégis a torony bal oldalára felszerelésre kerülő másodlagos fegyverzet. Szintén többféle távirányítású fegyverállvány szerlehető fel a D-sorozatú moduláris toronyra. Az új jármű a legújabb NATO szabványú elektronikus architektúrát is tartalmazza, így a jövőbeli fejlesztések előtt is nyitva áll az ajtó. Az egyik legújabb ilyen a BAE Systems iFighting rendszere, mely többek között a személyzet sisakjaira szerelhető kijelzőjét (Q-Sight) és a teljes körű lefedettséget biztosító Battleview360-as kamerarendszert tartalmazza, amivel könnyedebben szemmel tartható a páncélozott jármű környezete a jármű belsejéből. Természetesen a védelem erősítésébe az aktív páncélzat is részt fog vállalni a CV90MkIV esetében. A CV90-esből eddig hét állam (ezek közül négy NATO tag) rendelt 15 változatban 1280 darabot.

Oroszországból évek óta érkeznek hírek a különféle új és modernizált repülőeszközök beszerzési terveiről, vagy konkrét megrendelésekről is. Az átadások, hadrendbe állítások egy kicsit ritkábban kerülnek az újságok, weboldalak címlapjaira. Most egy kis összefoglaló következik a 2012-től átadott darabszámokról, típusokra és éves mennyiségre lebontva.

A Szuhoj Szu-34-es bombázókból 2012 előtt 15 darabot adtak át, ezt követte 2012-ben 10, 2013-ban 14, 2014-ben 18, 2015-ben szintén 18, 2016-ban 16 és 2017-ben ugyancsak 16. Eddig 107 példány került legyártásra.  A Szuhoj Szu-35Sz típusból 2012-ben 2, 2013-ban 8, 2014-ben már 24, 2015-ben 12, 2016-ban ugyancsak 12 és 2017-ben 10 példány került átadásra. Vagyis eddig 68 példányra került orosz felségjel.  A Szuhoj Sz-27SzM3-as típusból 2012 előtt 12 darabot adtak át, ez idáig újabbak nem kerültek átadásra. Messze szaporább volt a kétüléses Szuhoj Szu-30SzM variáns. Ebből 2012-ben 2, 2013-ban 14, 2014-ben 21, 2015-ben 27, 2016-ban 19 és 2017-ben 17 került a repülőcsapatok állományába. Eddig kerek 100 példány került legyártásra. A Szuhoj Szu-30M2-ekből 2012 előtt 4 darabot adtak át, 2013-ban 3, 2014-ben 8, 2015-ben szintén 3, 2016-ban 2 példány. Eddig mindössze 20 példány került legyártásra.

A MiG tervezőiroda termékei nem voltak olyan kapósak, mint a Szuhoj-ok. A MiG-29SzMT/UBT változatokból 2012 előtt 28/6 darabot kaptak meg, ezeket követte 2015-ben 3/2, majd 2016-ban 11 SzMT változat kézbesítése. Eddig 42 együléses és 8 kétüléses feltuningolt Fulcrum került átadásra. A flotta számára az áttervezett MiG-29KR/KUBR variánsok kerültek átadásra 2013-ban 2/2, 2014-ben 8/2, 2015-ben viszont már csak az együlésesből volt átadás, méghozzá 10 darabos. A haditengerészet így 24 darab újgyártású, repülőgép-hordozóról is bevethető vadászbombázóval lett gazdagabb az évek folyamán. Belföldön is sikeresnek tekinthető a Jakovlev Jak-130-as sugárhajtású felfegyverezhető kiképzőgép is, amiből 2012 előtt 12 darabot adtak át, ezt követte 2012-ben 15, 2013-ban 18, 2014-ben 20, 2015-ben szintén 14, 2016-ban 10 és 2017-ben csak 6. Eddig hazai felhasználásra 95 példány került legyártásra.

A legnagyobb létszámnövekedést 2014-ben könyvelhették el a repülőcsapatok, ez évben összesen 101 darab repülőgép került átadásra, míg 2012-ben a legkevesebb, csak 29. Mindent összevetve ez 560 darab korszerű repülőgépet jelent, ezekből csak 77 példány 2012 előtti gyártású. Ezeket egészíti ki a hadrendben álló 100 Szu-27-es, 150-170 MiG-29-es, 150 MiG-31-es és több mint 200 Szu-24-es és Szu-25-ös. Ezek túlnyomó részét az elkövetkező 10 évben kivonják a szolgálatból, vagy modernizálják, így legalább 700 taktikai repülőgép (ezek közül nagyjából 450 darab Szuhoj gyártmányú) fogja alkotni egy évtized múlva az orosz légierőt. A Szu-25-ös csatarepülőkből jó eséllyel 120-140 darab fog korszerűsítésre kerülni. A Szuhoj Szu-34-es bombázókból a Szu-24-ek kivonásával további 90-100 darab kerülhet még rendszeresítésre.

Ezen a héten újra jelezte a jelenben gyökeredző jövőjét az orosz légierő, ugyanis első repülését hajtotta végre az Iljusin Il-78M-90A légi utántöltő repülőgép prototípusa. Az PS-90А-76 új generációjú, magas kétáramúságú sugárhajtóművel ellátott típus zaj-és károsanyag kibocsátása is csökkent, de ugyanilyen fontos, hogy a takarékosabb üzemnek köszönhetően a fogyasztás is csökkent 12-14%-al, így növelve a lerepülhető távolságot, vagy az átadható üzemanyag mennyiségét.

Megerősítést nyert, hogy Egyiptomba is kerültek az Egyesült Arab Emírségek által megvásárolt AT-802-es csatarepülőgépekből. A közel-keleten 2010 novemberétől összesen 24 darab AT-802U csatarepülőgépet adtak át az emírségek részére, két egymástól némileg eltérő gyártási szériában. Néhány AT-802U ezek közül már felbukkant Jordániában és Jemenben és egy ideje rebesgették, hogy Egyiptomba is került a típusból. A közelmúltban már műholdképek alapján volt megállapítható, hogy 12 turbólégcsavaros csatarepülőgép erősíti az ország légierejét. A 394 kilométer per órás sebesség elérésére képes, 3400 kilogrammig terhelhető, 11 felfüggesztési ponttal rendelkező AT-802U fegyverzetét Mk 82-es bombák, Hellfire rakéták, M260 rakétaindítók és a GAU-19 Gatling-rendszerű géppuskát alkothatják.

Jordániába január 17-én megérkezett az első Mil Mi-26T2-es óráshelikopter. A 20 tonnás terhelhetőségű típusból 4-et rendeltek meg. A modernizált elektronikájú, nappal vagy éjszaka, jó és rossz időjárási körülmények között is repülhető Mi-26T2 teher helyett 82 fő szállítására képes. Sorozatgyártása 2015. május 22-én kezdődött meg, eddig exportra csak Algériába került.

Kósza hírek után most már biztosra vehető, hogy Kínában dolgoznak egy hordozófedélzeti légtérfelderítő repülőgépen. A hivatalos forrás szerint a KJ-600-as jelzésű típus első példányát már el is kezdték építeni a Xian Aircraft Corporation üzemében. Az amerikai Northrop Grumman E-2 Hawkeye légtérfelderítőre külső megjelenésében és elrendezésében igencsak hasonlító, 25-30 tonnás felszállótömegű KJ-600-as AESA antennájú rádiólokátorral lesz ellátva. Az üzemeltetése természetesen csak a katapulttal rendelkező hordozóról lesz megvalósítható, így a harmadiknak hadrendbe álló és már a Sanghajban épülőfélben lévő kínai egységen debütálhat majd a KJ-600-as.

Újabb biztos megrendelés érkezett a Boeing repülőgépgyártó vállalathoz a P-8A Poseidon tengeri járőrgépek tekintetében. A 9. rendelési állomány 10 példányt foglal magába, a rendelés értéke 1,2 milliárd dolláros. A megrendelt darabok közül három az Egyesült Királyság felségjelével fog majd hadrendbe állni.

Bár jelenleg még nagyjából háromszor annyiba kerül mint legfőbb riválisa, az Amerikai Tengerészgyalogság mégis az M27-es gépkarabélynak szavaz bizalmat. Darabonkénti 3000 dolláros árával jóval felülmúlja az 1000 dolláros amerikai M4-et, azonban a Heckler&Koch HK416-on alapuló, 5,56 milliméteres lőszert kilövő M27-es a próbák és a harci felhasználás során is egyaránt bizonyította, hogy megéri az árát. A 2010 óta tartó amerikai siker sztori a jövőben igazi happy end-be is átcsaphat, ugyanis a tengerészgyalogság szeretné minél több katonáját ellátni ezzel a fegyverrel. A havi szinten 300-1500 M27-et legyártani képes Heckler&Koch a közelmúltban számos megrendelést elnyert, például a francia hadsereg is a HK416-ost rendszeresíteni 100000 darabos mennyiségben. Tavaly május 3-án Franciaországban már át is átadták az első 400 darab Heckler&Koch HK416F gépkarabélyt a Direction Générale pour I´ Armement (DGA) védelmi beszerzési ügynökségnek. A német fegyver az 1979-ben rendszeresített bullpup kialakítású FAMAS gépkarabélyt váltja le.

Kétfajta csőhosszal, összesen 102000 darab lőfegyver kerül majd a francia haderőhöz, ezek mellé 10767 HK2969F (44 mm x 46 mm) cső alá szerelhető gránátvető is beszerzésre kerül. Éppen ez az ami a tengerészgyalogság malmára hajthatja a vizet, ugyanis bíznak egy kedvezőbb beszerzési ár kialkudásában. Ugyanis tavaly kiderült, új gépkarabélyt kapnak a német különleges erők katonái is. A G36-ot váltó G95-ös (Gewehr 95) nem más, mint a Heckler&Koch HK416A7, melynek csőhossza 368 milliméter, tömege 3,7 kilogramm. A fegyverből összesen 1745-öt vásárolnak meg, ezekből 40 darab még a múlt év végéig átadásra került. A fennmaradó 1705 darab 2019 januárjától 2019 végéig fog leszállításra kerülni. A pontos és megbízható M27 további „személyre szabásán” is gondolkodnak az Atlanti-óceán túloldalán, ugyanis nagyobb tárkapacitással és rövidebb csőhosszal még jobban megfelelne igényeiknek a fegyver, amennyiben a felár nem lesz túl borsos.

A tavaly októberi hivatalos átadása után január 24-én megérkezett az első 5 Agusta Bell 206B1 helikopter az argentin hadsereg Campo de Mayo repülőterére. Az olasz csendőrségtől megvásárolt 20 Augusta-Bell AB-206B1 elsősorban kiképzésre fog szolgálni a dél-amerikai országban, de a felderítés is a betöltendő szerepkört képviseli és ezt is ellátják majd. Ez utóbbira Argentínában M134 típusú Gatling géppuskákkal, valamint 70 milliméteres nem irányított rakétákkal lesznek ellátva. A vásárlással kapcsolatos tárgyalások 2009-ben kezdődtek, és a végleges szerződéskötésig a 2017-es év második feléig kellett várni. A többi 15 forgószárnyas várhatóan február vége előtt érkezik új hazájába.

 

NETARZNÁL GALÉRIA

 

Kawasaki C-1

Szuhoj Szu-30SzM

Eurocopter EC-665 Tiger HAP

Lockheed F-117A Nighthawk

Korea Aerospace FA-50 Golden Eagle

McDonnell Douglas F-15J Eagle

Airbus A400M Atlas

Lockheed P-3C Orion

Dassault Rafale C

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon

T-129A ATAK

Boeing 737-7ES Peace Eagle

Mitsubishi F-2B

McDonnell Douglas EF-18A(M) Hornet

Sepecat Jaguar A

McDonnell Douglas F-4F Phantom II

Mil Mi-35M

LTV A-7D Corsair II

Dassault Mirage F1CR

Panavia Tornado GR.4

Kawasaki T-4

Szólj hozzá

Airbus Iljusin Jakovlev Jak-130 Israel Aerospace Industries BAE Systems Gulfstream G550 MiG-29KR MiG-29SzMT Szuhoj Leonardo Mil IAI M346 KAI A400M Atlas CAEW G550 OpSat-3000 IAI/MBT Space Division KT-1 Woong-Bee Koreai Aerospace Industries CV90 CV90MkIV Scania X300 iFighting Q-Sight Szu-34 Szu-35Sz Sz-27SzM3 Szu-30SzM Szu-30M2 MiG-29UBT MiG-29KUBR Il-78M-90A AT-802U Mi-26T2 KJ-600