2012.08.30
Átvette utolsó kilenc M1A1 Abrams harckocsiját is az újjászervezett iraki hadsereg augusztus 27-én. Bagdad a 2009 márciusában megrendelt 140 amerikai harckocsiból az első példányokat 2010 augusztusában kapta meg.
Immáron teljes kapacitással üzemel az ATK AGM-88E AARGM rakétákat gyártó sora. Ennek köszönhetően még ebben az évben 72 rakéta az amerikai haditengerészet, míg kilenc az olasz légierőnek kerül leszállításra. A felmerült problémák orvoslása után megkezdett tesztrepülések alatt újabb csúszást jelentettek be, így a próbák csak idén tavasszal értek véget. Ezek során az AARGM összesen 633 órát töltött a levegőben F/A-18C/D/E/F és EA-18G gépekre függesztve, valamint 12 éleslövészetet is végrehajtottak. A fegyver elsőként egy tengerészgyalogos századnál fog hadrendbe állni.
Svájcban a kormány nyilvánosságra hozta a JAS-39E/F Gripen beszerzés részleteit. Ezek 22 példánya 3,126 milliárd svájci frank értékben kerül megvásárlásra, szállításuk 2018 és 2021 között valósul meg. 2016-tól kezdődően azonban már megjelenik a JAS-39C és D változata, előbbiből 8, utóbbiból 3 gép, egy ötéves bérleti konstrukció keretében.
Ezek a gépek az öt év alatt 44 millió svájci frank elköltése árán fognak repülni, ami 10 millióval magasabb összeg, mint amibe a lecserélésre érett Northrop F-5E/F gépek kerülnek. Ha az országban népszavazást fognak tartani a Gripenek megvásárlásával kapcsolatban és ez a beszerezést támogatók sikerét hozza, akkor 2014 közepén kerülhet véglegesítésre a szerződés, amennyiben a népszavazás nem valósul meg, úgy a szerződés véglegesítésére már 2013 őszén sor kerülhet.
A Japán Önvédelmi Erők 4 AAV-7, vagy LVTP-7 kétéltű járművet kíván beszerezni az Egyesült Államoktól 37,5 millió dollárért.
Kínában a hadseregnél is rendszeresítették, az eddig csak a rendőrségi mesterlövész által használt JS-2-es 5,8 mm-es lőszert használó mesterlövész puskát. A 4 kg-os fegyver forgó-tolózáras kialakítású, a tárba öt lőszer fér. A hadseregnél 1989-től kezdődően a szintén az 5,8 x 42 mm-es lőszert használó, ám félautomata rendszerű Type 88-as mesterlövész puska került rendszeresítésre.
A JS-2-es rendszeresítését valószínűleg az indokolja, hogy az Irakban és Afganisztánban szerzett tapasztalatok alapján a kisebb lőtávval rendelkező mesterlövész puskáknak is van létjogosultsága. Ugyanis a koalíciós erők harcait a kínaiak kielemezték és úgy találták, hogy az 5,8 x 42 mm-es lőszer teljesítménye a legtöbb feladathoz elég lehet.
Indiában egy gyakorlórepülés során összeütközött, majd lezuhant a légierő két orosz gyártmányú Mil Mi-17-es helikoptere a mai napon. Az ország nyugati részén, a Jamnagar-i légibázis közelében elzuhant két forgószárnyas fedélzetén egyes hírek szerint nyolc, mások szerint kilenc fő tartózkodott, a balesetben elhunytak számában szintén eltérés tapasztalható, van, ahol nyolc halálos áldozatról tesznek említés, míg máshol hat halottat és három sérültet említenek.
NETARZENÁL GALÉRIA