2012. sze 27.

2012.09.27

írta: Netarzenál
2012.09.27

Szeptember 21-én került átadásra a 218-nak legyártott C-17 Globemaster III szállítógép. A gép a tartalékosok 446. Légiszállító Ezredéhez került, akik a McChord támaszpontról felszállva hajtják végre repüléseiket. A típusból eddig az USAF 224 példányt rendelt meg.

Legalább 6-12 hónapos haladékot kapott négy kivonásra ítélt TICONDEROGA-osztályú légvédelmi cirkáló. A USS COWPENS (CG 63), a USS ANZIO (CG 68), a USS VICKSBURG (CG 69) és a USS PORT ROYAL (CG 73) nyugdíjazása így az elkövetkező fél évben biztosan nem kerül majd szóba és a haditengerészet ígérete szerint a 2013-as üzemeltetésükhöz szükséges anyagi fedezet is előteremtésre fog kerülni. A döntést meghozó kongresszusi védelmi bizottság dátum szerint nem döntött a cirkálók szolgálati idejének végéről, azonban meg kell jegyezni, hogy bár a PORT ROYAL 2009 elején egy zátony okozta sérülései javításra kerültek, nem teljes harcértékű egységként szerepel a nyilvántartásokban és őrjáratokon is ritkábban vesz részt.

Mexikó kormánya két Lockheed Martin C-130J-30 Super Hercules katonai szállítógép, 10 AE2100D3 hajtómű, valamint tartalék alkatrészek megvásárlási szándékával fordult Washingtonhoz. A technikai és logisztikai támogató szolgáltatásokkal és a képzéssel együtt a beszerzés becsült összértéke 412 millió dollár.

Ausztráliában két elemzés született az ország harci gépeinek jövőjével kapcsolatban. Az egyik 160 oldalas dokumentum a jelenleg is szolgálatban álló 71 F/A-18 A/B és 24 F/A-18F Super Hornet jövőjét taglalja, míg a másik 192 oldalas a jövőbeli F-35A géppel foglalkozik. Ezekből kiderül, hogy ez utóbbi szolgálatba lépése jelentősen kési fog, így Canberra kénytelen lesz a régebbi Hornet-ek további üzemeltetését megoldani. Ezekre a gépekre 2001 és 2012 között 1,5 milliárd dollárt költöttek el és a 2013 és 2021 közötti években egy hasonló nagyságú kiadással fog járni a hadrendben tartásuk.

Ez persze csak becsült érték, hiszen a hordozófedélzeti üzemre tervezett gépek szerkezete igen erős, de a 71 példányból eddig kilencnek a szerkezetében jelentkeztek anyagfáradásos hibák. Ezért az elkövetkező években egy alapos szerkezeti átvizsgálásra is sort kell majd keríteni, mely a korrózió elleni védelem megerősítését is tartalmazza, valamint nem zárható ki ezek után a gépekre valamilyen repülési korlátozás(ok) bevezetése sem, hogy kihúzzák a 2020 után időkig.

Hétfőn befejezte utolsó Falkland-szigetek körül végzett őrjáratát az utolsóként szolgálatban maradt brit Type 42-es romboló a HMS EDINBURGH (D 97).  A 30 éves szolgálati időt a háta mögött tudható romboló most Portsmounth és a kivonás felé hajózik.

Indiai sajtóértesülések szerint a légierő két Mirage 2000-es beszerzését fontolgatja az idén veszteséglistára került gépek pótlásaként. 2012-ben februárban és márciusban zuhantak le a francia gépek, ezért az 51 példányos, korszerűsítésen átesett flotta nem valósulhat meg újabb Mirage 2000-esek megvásárlása nélkül. India helyzetét némileg nehezíti, hogy a 10 nap eltéréssel lezuhant gépek mind a kétüléses változatok voltak, amik jól jönnek a pilóták átképzésében, repülés közbeni ellenőrzésében. Mivel a típus gyártása már évekkel ezelőtt befejeződött, csak a használt gépek közül válogathatnak a légierő képviselői, ha a Védelmi Minisztérium jóváhagyja az ötlet megvalósítását.

Brazíliában az elsőkként átadott négy EC725-ös helikopter összesítve túllépte a 1000. repült órát.

Japánból érkező meg nem erősített információk szerint az ausztrálok közel állnak ahhoz, hogy a szigetországból szerezzenek be technológiákat az új tengeralattjáróik megalkotásához. Az ausztrálok ez évben már meglátogatták a japán haditengerészet legfejlettebb felszín alatti egységeit és igencsak elnyerte tetszésüket az amit ott láttak és tapasztaltak. Mi több, nemrégiben még tovább bővítették ismereteiket a japán tengeralattjárók terén, hiszen egy közös tengeralattjáró elleni hadgyakorlatot is rendeztek.

Hajtóműtűz okozta ez év május 3-án egy F-15E Strike Eagle vadászbombázó vesztét. A gép előre tervezett repülési idejének nagyjából a felénél járt, amikor emelkedés közben a személyzet erős rázkódásra lett figyelmes. Ezt követően a teljes utánégetéssel üzemelő jobb oldali hajtóműben a műszerek a hőmérséklet rohamos emelkedésére figyelmeztették a pilótákat. A túlmelegedés elkerülése érdekében a pilóta visszahúzta a gázkart, majd le is állította a hajtóművet, de a tűz nem aludt ki. Pár pillanat múlva a Strike Eagle fedélzetén teljes áramszünet következett be, majd a vadászbombázó menthetetlenségét megállapítva a személyzet biztonságosan katapultált, gépük lakatlan területre zuhant.

NETARZENÁL GALÉRIA

SM-2-es légvédelmi rakéta startja a USS COWPENS (CG 63) TICONDEROGA-osztályú cirkálóról.

Sikorsky H-34 Choctaw harcra készen: 1., 2., 3.

AV-8B és AV-8B+ Harrier II-es géppár.

Török T129-esek: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.

Egy újabb díszfestésű Mirage 2000-es Franciaországból: 1., 2.

MiG-29UB (9-51).

Szólj hozzá

2000 Mirage C-17 Globemaster HMS EC725 F-15E Strike Eagle C-130J-30 TICONDEROGA-osztály COWPENS ANZIO VICKSBURG PORT ROYAL F/A-18A/B EDINBURGH