2012. dec 20.

2012.12.20

írta: Netarzenál
2012.12.20

Jelentős mennyiségű, 252 darabos megrendelést adott le az amerikai haditengerészet a Tomahawk csapásmérő robotrepülőgép két változatára. A Raytheon 254,6 millió dollárért 132 darab, a hadihajók Mk.41-es vertikális indítóiból bevethető RGM-109-es és 120 a tengeralattjárók függőleges indítóiból útjára bocsátható UGM-109-es verziót fog legyártani 2015 augusztusáig.

A BAE Systems szerint már csak az ár az, ami miatt még nem került aláírásra további 72 Eurofighter Typhoon vadászbombázó eladása Szaúd-Arábia számára. Rijád a 2007-ben 7,3 milliárd dollárért megrendelt 72 gépből eddig már 24-et vehetett át, ám ezen kéttucatnyi gép Tranche 3-as szintre történő modernizálásának ellenértéke még szintén a tárgyalások részét képezi.

Ománban talán hamarabb célba érhetnek britek, hiszen a hírek szerint holnap került aláírásra a 12 Tranche 3-as Typhoon és meg nem nevezett mennyiségű Hawk kiképzőgép megvásárlásáról szóló szerződés. Előbbiek a Jaguar csapásmérők utódai lesznek az országban, míg az öt Mk.103-as Hawk mellé/helyett a korszerűbb változat is megérkezhet.

Eladás ügyben kampányol továbbra is Boeing Dél-Afrikában. A termék a C-17 Globemaster III-as, amit már több alkalommal is elvittek a távoli országba, hogy az érdeklődők élőben is láthassák. Az amerikai cég szinte minden marketingfogást bevet a megrendelés elnyerésére. Véleményük szerint az országnak minimálisan négy C-17-esre lehet igénye a szállítási feladatok ellátására. A magas beszerzési árra az a válaszuk, hogy a gép képességeit nézve bizony olcsóbb, mint a C-130-as, hiszen nagyobb terhet képes messzebbre, nagyobb sebességgel elszállítani.

A gyorsaság más szempontból is mérhető, hiszen például egy Denel M1 Oryx közepes helikopter C-17-essel történő szállítási előkészítéséhez elég csak a rotorlapátokat leszerelni, a rotoragy maradhat a helyén, így is befér a géptörzsbe. Ezt a C-130-assal, vagy az A400M-el nem lehet megtenni, a rotoragyat is le kell szerelni, mivel csak így fér el a raktérben. A szükséges alkatrészek mennyiségének csökkentésére a Boeing egy központi virtuális alkatrészbázist hozott létre, innen rendelhetik meg a külföldi üzemeltetők is a cserére szoruló darabokat, a gyártó felel a felhasználók által megrendelt alkatrészek beszerzésért és minél előbbi célba érésért is. A még javítható részegységeket a Boeing-hez szállítják vissza.

December 13-án Svédországban az F7-es ezrednél egy búcsúrepüléssel köszöntek el a JAS-39 Gripen A/B változatainak utolsó példányaitól. Ez az ezred volt az első, amely még 1996-ban megkapta az új vadászbombázókat, de 2010 óta már a JAS-39C/D verzió is megtalálható volt az egység gépállományában. Eme jeles alkalomra különleges festés is dukált, ami a Viggen kamuflázsára hasonlított.

Bulgáriában a védelmi minisztérium megkapta a felhatalmazást, hogy tárgyaljon 8-9 korszerű harci gép beszerzése ügyében. Az ország nem indít versenyt a gyártók között, mivel a lehető legolcsóbban szeretnék - nagyjából 400-470 millió dolláros kiadással - a nekik költségvetési és képesség oldalról is legjobban megfelelő típust kiválasztani, így a használt gépek beszerzése is lehetővé válik. A lehetőségek 2013. március 1-ig történő felmérése utána döntést a kormány hozza majd meg.

A Cassidian bejelentette, hogy kifejlesztett egy új védelmi rendszer, amely biztosítani fogja járművek, hajók és helikopterek védelmét a félaktív lézeres irányítást használó rakéták ellenében. A rendszer érzékeli a beérkező lézersugarakat és ezekből megállapítja sugárforrás elhelyezkedését. Ezt követően az emberi szemre nem káros, ám igencsak vakító lézersugarat bocsát ki, pontosan a sugárforrásra. Ezzel lehetetlenné téve az irányzást, így a rakéta célt tévesztve tovaszáguld.  A Cassidian védelmi rendszere már bebizonyította hatékonyságát a Bundeswehr technikai központjában eddig lefolytatott teszteken, de ezek még nem zárultak le, a következő évben folytatódnak.

Kész további 3-4 P-3C Orion tengeri járőrgépet eladni az Egyesült Államok Pakisztán számára. Az ország jelenleg négy P-3C-t tart hadrendben és amerikai források szerint a pakisztániak szívesen gyarapítanák flottájukat, így van esély az üzlet nyélbe ütésére. Washington továbbá egy újabb, a US. Navy kötelékéből már kivont OLIVER HAZARD PERRY-osztályú fregatt eladását is kilátásba helyzet Pakisztán számára.

Sikerrel zárult a NASA üzemanyag-fogyasztást csökkentő kísérleti repülésekből álló sorozata. A tesztekhez egy F/A-18-as Hornet kormányvezérlő rendszerének számítógépes szoftvereit módosították. Ez a pilóta által kívánt repülési helyzetekben mindig a legkisebb légellenállást okozó helyzetbe állította a gép irányítófelületeit, így lehető vált az előre számított 3-5%-al alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás elérése. A jövő nyáron a NASA F/A-18-assal egy újabb tesztet fog elkezdeni, ez szintén a üzemanyag-fogyasztást fogja csökkenteni a remények szerint.

NETARZENÁL GALÉRIA

Izraeli Merkava 4-esek: 1., 2.

PZL-Swidnik SW-4 Puszczyk.

Mil helikopterek Németországból: Mi-2-es és Mi-24-es.

Dassault-Dornier Alpha Jet A.

Xian JH-7A.

Vought F-8E(FN) Crusader.

Szólj hozzá

Orion Gripen C-17 Globemaster Eurofighter Typhoon P-3C RGM-109 UGM-109 JAS-39A/B Cassidian