2013. feb 11.

2013.02.11

írta: Netarzenál
2013.02.11

A 2008 óta a 1,3 milliárd dollárért megrendelt 80 darab Mil Mi-17V5 helikopter mellé további 12-t szerez be India. Eddig 36 forgószárnyast adtak át az oroszok a 2011-ben kezdődött szállítások folyamán, akik remélik, hogy a már így is 160 különféle Mi-8/17-es helikoptert használó indiai haderők részére további 200 példányt tudnak majd eladni az elkövetkező években. A most megrendel MIl-ek közül 3 VIP szállításokat fog végrehajtani, míg kilenc a Parti Őrség állományát fogja erősíteni.

Hivatalosan majd ez év első felében áll szolgálatba Oroszországban az aknák elleni védelemmel megerősített Tigr-M GAZ-233114 gépjármű. A módosításokat az orosz hadsereg kérte, azonban a típus gyártása már folyik, ugyanis exportmegrendelés már befutott rá. Az 5300 kg-os legnagyobb tömegű, 1500 kg teher, illetve 10 főnyi lövész szállítására képes, 140 km/h legnagyobb sebességgel száguldó, ABV védelemmel ellátott járműből már rendelt Brazília, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Guinea és Uruguay is.

Botswanában teljessé vált a Pilatus PC-7-es gépek utódjaként kiválasztott PC-7 Mk-II-es gépekből álló ötpéldányos flotta. Idén az előd kivonásra került és a pilótaképzést már csak az új gépekkel fogják végezni. A PC-7-ből hét gépet még 1989-ben rendeltek meg és az első 1990-től állt szolgálatba. Az eltelt bő két évtizedben ezek a gépek 20000 órát töltöttek a levegőben és 70000 leszállást hajtottak végre. A váltótípus 2011-ben került kiválasztásra és mivel elégedettek voltak a Piltaus gépekkel így a korszerűsített változatból szerezték be az utódját. A svájci cég a tervezett szállítási határidő előtt négy hónappal korábban adta át az ötödik példányt.

Az eddigi próbák folyamán felmutatott eredményei alapján elégedettek a flotta VX-1 tesztszázadának emberei az új E-2D Advanced Hawkeye radargép képességeivel. A 2015-től szolgálatba álló típust több, egymástól eltérő környezetben vizsgálták meg, így például a Nellis légibázisról egy Red Flag hadgyakorlat során hegyvidéki terep felett repülve is képes volt az alacsonyan repülő célpontok felderítésére és nyomon követésére. A harci körülmények közötti megnövekedett hatékonyságot egyértelműen bizonyító típus gyártása januártól már teljes sebességgel folyik.

Február 6-án egy SH-60 Seahawk helikopter és személyzete hajtotta végre az utolsó felszállást a kivonásra került spanyol PRINCIPE DE ASTURIAS (R 11) könnyű repülőgép-hordozóról.

NETARZENÁL GALÉRIA

BMD-2 terepen.

McDonnell Douglas F-4D Phantom II.

MiG-25RBF.

Kawasaki CH-47JA Chinook.

Landolás előtt.

Ausztrál F/A-18A Hornet: 1., 2., 3.

Szólj hozzá

Advanced Mil Pilatus E-2D Hawkeye PC-7 Mi-17V5 Tigr-M GAZ-233114 Mk-II