2013. máj 13.

2013.05.13

írta: Netarzenál
2013.05.13

Uruguayban a légierő hat, kiképzésre is alkalmas felfegyverezhető sugárhajtású gépre kért ajánlatokat a világ több gyártójától. A légierő érdeklődősére a kínai K-8, és JF-17-es, a cseh L-159 ALCA és L-39ZO, az olasz M346 Master és az orosz Jak-130-as mellett Moszkvából 18 Szuhoj Szu-30-as vadászbombázóra szóló ajánlat is érkezett. Gyaníthatóan ez utóbbi a magas, 126000 dollár körüli, egy repült órára eső költsége miatt sem lesz esélyes a kiválasztás során.

Salvadorban bejelentették, hogy 10 darab Cessna A-37B Dragonfly könnyű harci gépet vásárolnak meg. A gépeket használtan szerzik be Chiléből, összesen 8,6 millió dollárért.

Indiában a közelmúltban egy éleslövészet alkalmával igencsak rosszul szerepelt az szovjet/orosz eredetű 9K33M2 Osa-AK (SA-8B Gecko) mobil légvédelmi rendszer. Egy lassan repülő célpont ellen három rakéta indítására volt szükség egy találat elérésére. A már több alkalommal is modernizált rendszer papíron 15km-es távolságig és 12 km-es magasságig képes a légi célok megsemmisítésére.

Módosításra került a Törökország és az Alenia Aermacchi között még 2005-ben létrejött szerződés. Akkor 10 ATR-72-500-on alapuló tengeri járőrgép beszerzéséről egyeztek meg a felek, 219 millió dollár értékben. Mivel azonban az 500-as variáns már kikerült a gyártásból, így most a korszerűbb műszerezettségű, nagyobb teljesítményű hajtóművekkel ellátott ATR-72-600-as fog a török gépek alapjául szolgálni. Ezekből viszont csak 8 fog átadásra kerülni. Kettő még ez év nyarán, júniusban és júliusban. Ezek az ATR 72-600TMUA (Turkish Maritime Utility Aircraft) jelzést viselik és személy, valamint teherszállításra lesznek alkalmasak. A tengeralattjárók felderítésére és megsemmisítésre is képes ATR 72-600TMPA (Turkish Maritime Patrol Aircraft) verzióból hat kerül majd beszerzésre. A szállító változatokat az Alenia Aermacchi Nápoly-Capodichino-i üzemében alakítják át, míg a TMPA átalakítást Törökországban hajtják végre a TAI (Turkish Aerospace Industry) üzemében. Az első ATR-72-600 még áprilisban érkezett meg ide és várhatólag 2017 februárjában kerül majd átadásra a haditengerészet részére. Másik öt társa a 2018-as évben kerül majd a flotta kötelékébe.

Törökországban várhatólag még júniusban elvégzi első repülését a TAI Hurkus turbólégcsavaros kiképzőgép első példánya. Az A modell mellett, mely leginkább a civil képzésben fog helytállni, tervbe van véve egy a katonai pilótaképzésben alkalmazható B változat létrehozása is, továbbá a fegyveres bevetések végrehajtására kifejlesztik a C változatot is. Ez utóbbi két variáns iránt a gyártó elmondása szerint már jelentős érdeklődés tapasztalható a Közel-Keleten és Afrikában is.

Nagy-Britanniában az Állami Számvevőszék újra az F-35B Lightning II-es vadászbombázók beszerzése körül vizsgálódik. Legújabb észrevételük szerint (mondjuk ezt már a géppel foglalkozók régebben is tudták és publikálták is) a gép nem lesz képes függőlegesen leszállni a 2020-tól elkészülő új hordozók fedélzetére, ha nagyobb tömegű fegyverzettel tér vissza egy bevetésről, magas környezeti hőmérsékleti viszonyok mellett.

A típushoz kapcsolódó két új hír: Az F-35B első alkalommal hajtott végre függőleges felszállást május 10-én a haditengerészet Patuxent River-i támaszpontján. Továbbá az Eglin támaszponton eddig szerzett tapasztalatok szerint a gép lopakodó képességét segítő burkolóanyag -a tervezők reményeit igazolva- kevesebb munkát ad a földi személyzetnek, mint az előző generációs lopakodó repülőgépek esetében.

NETARZENÁL GALÉRIA

M2 Bradley.

C-5M Super Galaxy.

Indiai Sea Harrier-ek.

Izraeli Apache.

Szu-30MK2.

Spanyol F-5-ös.

Szólj hozzá

Master Cessna Alenia Aermacchi Jak-130 JF-17 K-8 L-159 ALCA TAI Gecko A-37B Dragonfly M346 9K33M2 Osa-AK SA-8B ATR 72-600TMUA 72-600TMPA Hurkus L-39ZO