2016.12.24

2016.12.24. 06:29

Szerbiába a következő év első felébe fog megérkezni hat darab MiG-29 Fulcrum harci repülőgép Oroszországból. Moszkva igen kedvező feltételekkel adott el fél tucat (egy MiG-29A /9.12A/, valamint három MiG-29S /9.13/ együléses vadászgépet, plusz egy pár kétüléses MiG-29UB /9.51/ oktatót) használt, de nagyjavításon és/vagy modernizáláson átesett gépet Belgrád részére. A Fulcrum-ok beszerzését Szerbia saját erőből valósítja meg, orosz, vagy más forrásból származó kölcsönt nem használ fel. Déli szomszédunk szintén orosz segítséggel jut hozzá 30 T-72 harckocsihoz és 30 BRDM-2 páncélozott felderítő járműhöz.

Ukrajnában a szovjet eredetű BMP-1-es gyalogsági harcjármű egy újabb, modernizált változatát mutatták be. A BMP-1UMD mozgatásáról egy 330 lóerős Deutz TCD2013 L64V dízelmotor gondoskodik. A régi torony helyére a korszerű digitális tűzvezető rendszerrel ellátott, távirányítású Stilet torony került, egy 30 milliméteres ZTM-2 (2A42) gépágyúval, egy szintén 30 milliméteres AGS-30-as gránátvetővel, egy 7,62 milliméteres géppuskával és két Barrier irányított rakétával felszerelve. A páncélvédelmet is erősítették, a BMP-1UMD személyzete továbbra is 3 fő és 8 lövész szállítására képes.

Olaszországban december 16. óta, a Taranto-Grottaglie repülőtéren folyik a Leonardo Finmeccanica SW-4 Solo forgószárnyas pilóta nélküli rendszerének további tesztelése. A 2013-ben elkezdődött fejlesztés mostani fázisában az olasz polgári légiközlekedési hatóság (Ente Nazionale aviazione Civile: ENAC) ellenőrzi a pilóta nélküli helikopter repülési jellemzőit és a repülések során alkalmazott eljárásokat mind normál, mind vészhelyzeti módokban. Az ellenőrzési folyamatba a Distretto Tecnologico Aerospaziale Pugliese is bekapcsolódott, mely szervezet 2009 óta kutatja az űr és egyéb technológiák más irányú felhasználhatóságát. Az önálló repülésre, valamint fel-és leszállásra képessé vált PZL-Swidnik SW-4-es helikopter felszereltsége lehetővé teszi a hírszerzési, megfigyelési és felderítési feladatok mellett az utánpótlás szállítását, mind a szárazföldi és tengeri környezetben egyaránt. A pilótás repülésre is képes SW-4 Solo fedélzetére a SAGE besugárzásjelző mellett az Leonardo Osprey AESA antennájú rádiólokátora került felszerelésre.

Hollandia öt Krauss-Maffei Wegmann (KMW) Leguan hídvető harckocsit szerez be. A 2019 és 2020 között megérkező Leopard 2-es harckocsi alvázán alapuló új járművek a kisebb teherbírású hídkészlettel (80 tonna a 60 tonnával szemben) rendelkező Leopard 1-es harckocsi alvázára szerelt Biber hídvető harckocsikat váltják fel.

Két évvel a francia után, a spanyol hadsereg is megkapta az első Block 2-es EC 665 Tiger HAD/E harci helikopterét. A december 13-án átadott forgószárnyas mellé december 31-ig további három fog még megérkezni. A Block 2es variáns már képessé vált a szárnycsonkok alatt póttartályok hordozására, ezáltal megnövelve a repülési idejét. Továbbá a hadihajók fedélzetéről is bevetésre indulhat, de Spike rakéták alkotta fő fegyverzetének alkalmazhatóságát is kibővítették, továbbá új szoftververzió fut a fedélzeti számítógépein és magas frekvenciás adatkapcsolat is beépítésre került.

Norvégia számára az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta öt Boeing P-8A Poseidon tengeri járőrgép eladását. Az 1,75 milliárd dolláros beszerzés teljesítésére 2021 és 2022 között kerül majd sor. A tengeri járőrgépekhez már most, első körben 2000 darab AN/SSQ-125 szonárbóját rendelt meg Oslo.

A szállításban használatos 6 méteres konténer méreteinek megfelelő konténerbe szerte be a 120 milliméteres Nemo automata aknavetőjét a finn Patria. Természetesen a konténerbe az automata aknavető mellé az önálló működéshez szükséges összes rendszer beépítésre került, így teherautóval könnyedén új helyre szállítható és ott rögtön alkalmazható. A konténer szerkezete ellenáll a lövések okozta hátrarúgások erejének és 3 fős kezelőszemélyzet mellett még 100 darab aknagránát számára is helyet biztosít. A majdani megrendelő igénye szerint a konténerre további acél, vagy kerámia páncélzat is felszerelhető lesz a védelem fokozására, de atom, biológiai és vegyi szűrővel is ellátható lesz a légkondicionáló rendszer.

December 9-én befejeződött a finn légierő F-18C/D gépein a MLU 2 frissítési program. A patria által végzett, a földi csapásmérési képesség megteremtését célzó módosítás 2012-ben vette kezdetét és mind a 62 gépet érintette.

Oroszországban már folyik az ejtőernyős csapatok számára a következő generációt jelentő deszant-harcjármű tervezése. A BMD-5-ön jelentős változás lesz az, hogy az eddig hátul elhelyezett motortér a páncéltest elejébe fog kerülni. A páncélos 2A70 100 milliméteres lövegből, 2A72 30 milliméteres gépágyúból és 7,62 milliméteres PKTM koaxiális géppuskából álló fegyverzetét egy távirányítású toronyba szerelik majd.

Oroszország és India között véglegesítésre került az a megállapodás, melyben a BrahMos csapásmérő robotrepülőgépet hatótávolságának megnöveléséről volt szó. A majdan 600, de most még csak 300 kilométeres hatótávolságú fegyver összetevőinek 65 százaléka még Oroszországból származik, többek között a radar és a hajtómű is.

Indában a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) 80 darab AESA antennával ellátott rádiólokátort és ugyanennyi darab repülőgép fedélzeti elektronikai zavarórendszert vásárolna a Tejas Mk 1A verziója számára. Több mint egy éve még csak 40-60 darabos megrendelést rebesgettek az indiai HAL Tejas Mk 1A jelölést viselő variánsára. Ez év novemberében azonban az India kormánya egy 83 darabra szóló megrendelést hagyott jóvá. A továbbfejlesztett Tejas Mk 2-es változat 2020 utáni megjelenésig eltelő időt egy új, átmenetinek tekinthető változat létrehozásával tervezik áthidalni. Ez a Tejas Mk 1A, aminek meghajtásáról az Mk 1-ben is használt General Electric F404-GE-IN20 hajtómű gondoskodik, orrába hosszú ideig egy Elta AESA antennájú rádiólokátort terveztek beépíteni.

Fegyverterhelése, manőverező képessége növekedik, mivel üres tömegét legalább 1000 kilogrammal csökkentik. Ennek jelentős részét az egyszerűbb, kevésbé robusztus futómű megalkotásával szeretnék el érni. Mivel a vásárlási szándék előtt az ajánlatkérést ejtik meg, így az eddig biztosnak tűnő izraeli megrendelés veszélybe került. A radarokból 24 darabot készen fognak átvenni, 8-at helyben építenek majd össze, míg a fennmaradó mennyiséget a HAL építené meg a gyártási technológiák átadása után.

Dél-Koreában befejeződött a Lockheed Martin F-16 Block 32-es vadászbombázók korszerűsítési programja. A modernizációt 2009-ben határozták el és a konkrét munkát 2013 októberében kezdték meg a 35 gép közül az elsőn. A 250 millió dolláros modernizáció után bevethetővé váltnak az egyik legújabb, 105 kilométeres hatótávolságú AIM-120C-7-es légiharc-rakéta is, a műholdas vezérlésű GBU-31 JDAM (Joint Direct Attack Munition) bombák mellett.

Ausztráliában a C-27J Spartan szállítógépek elérték a korlátozottan bevethető szintet december 16-án. A 10 megrendelt példányból eddig 4 került a távoli kontinensre, a RAAF Richmond repülőterén állomásozó 35. repülőszázad állományába. Az egység egyébként 2019-ben átköltözik majd az Amberley légi támaszpontra.

Az augusztusban végzett tesztek során még mindig túl erősnek bizonyult az F-35C és az F-35B pilóták számára éjszakai körülmények között a sisakkijelző megjelenítésében alkalmazott fényerősség. A darabonként 400000 dollárt kóstáló sisakkijelző problémájának orvoslása szoftveres beavatkozást igényel.

Vontatójárművel ütközött össze a Japánban található Kadena légibázison a 168.763 gyártási számú Boeing P-8A Poseidon tengeri járőrgép december 18-án. A VP-10-es század állományába tartozó példány az orrfutóján és a törzs elülső részén szenvedett sérüléseket, amelyek javítási költsége 2 millió dollár felett lesz.

December 19-én az Airbus Helicopter leszállította a chilei hadsereg a tizedik és egyben utolsó H125M Cougar helikopterét. A típust még 2008-ban rendelte meg a dél-amerikai ország, nyolc példányban. Ezek mellé további egy-egy forgószárnyasról született megállapodás 2013-ban és 2014-ben. Az átadott példányok a kiképzési, az egészségügyi evakuálási, a tűzoltási és a katasztrófavédelem egyéb területén végzett repüléseik során már túllépték a 10000 repült órát.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

MiG-21bis.

Cessna T-37C Tweety Bird.

Chengdu J-10SY.

General Dynamics F-111E Aardvark.

Kawasaki T-4.

Lockheed Martin F-22A Raptor.

Airbus A400M Atlas.

McDonnell Douglas F-4C Phantom II.

Mitsubishi F-2A.

Boeing F/A-18F Super Hornet.

Szuhoj Szu-25K.

McDonnell Douglas AV-8B Harrier II+.

Dassault Mirage IIIRS.

Szuhoj Szu-30SzM.

McDonnell Douglas T-45C Goshawk.

Kawasaki XP-1.

 

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!