2020. jún 13.

2020.06.13

írta: Netarzenál
2020.06.13

Eladta az Aero Vodochody Aerospace repülőgépgyárat a Penta Group. A közép-európai befektetői csoport az elmúlt 13 évben tulajdonolta a patinás céget. A vevők Tombor András üzletember vezette AERO Investment Partners Zrt. és a cseh Omnipol védelmi vállalat lett. Az újonnan aláírt megállapodás értelmében az AERO Investment Partners Zrt. a közös vállalkozás 51% -át, míg az Omnipol a fennmaradó 49% -át fogja birtokolni és felügyeli az Aero Vodochody napi tevékenységeit. Az új tulajdonosok a társaság jelenlegi tevékenységeinek mindhárom oszlopát fejleszteni tervezik. Ezek a repülőgépgyártás, a már legyártott repülőgépek élethosszon keresztüli támogatása és együttműködés a világ nagy repülőgépgyártóival.

Szerbiában bemutatták az M-84-es harckocsi eddigi legkorszerűbb változatát.  A T-72-es leszármazottjának tekinthető M-84 AS1 mellső oldalsó, valamint felső páncélvédelmét is megerősítették. A motortér környékére már csak rácsos előtétpáncélzat került felszerelésre, súlycsökkentés okán. A páncélos védelmét a torony tetejére szerelt lézeres besugárzás-jelző tovább növeli. A parancsnok számára egy szenzortorony került felszerelésre az irányzó búvónyílása mögé. A parancsnoki búvónyílás mögé, a torony oldalára egy konzolra lett elhelyezve a nehézgéppuskával ellátott távirányítású fegyverállvány. Ez külön szenzortoronnyal rendelkezik az állvány bal oldalán. Az irányzó hőképes célzórendszert kapott, valamint a pontosabb célba találást ballisztikai számítógép is segíti. Nyilvánosan bejelentették azt is, hogy Szerbiában az előző években különösen sok figyelmet fordítottak a légierőre és a légvédelemre, de most a hadsereg irányába fordul majd a modernizációt hozó tekintet. A szerb hadseregnél meglévő M-84-es harckocsik M-84 AS1-es változatra történő korszerűsítését még az év vége előtt el szeretnék kezdeni.

A Bolgár Légierő négy pilótája hamarosan az Egyesült Államokba indul, hogy megkezdjék a típusátképzésüket. A nyelvi felkészítés után a pilóták megismerkednek majd a T-6 Texan, illetve a T-38 Talon kiképzőgépekkel is, mielőtt az F-16V Viper vadászbombázókra indulna el a képzésük.

Több évvel később, mint az eredetileg tervezték, de június 4-én ténylegesen is megkapta a Német Haditengerészet az első NHIndustries NH90NTH (Naval Transport Helicopter) Sea Lion (Oroszlánfóka) helikopterét. A Nordholz bázison települő 5. haditengerészeti repülő század állományában található meg az új típus immáron három példánya is. Az első példányt még 2019 végén adta át az Airus Helicopters, amely már olyan felszereltséggel bírt, ami a haditengerészet igényei szerint lett összeállítva. Egyébként ez a német haditengerészet részére átadott példány lett a 400. legyártott NH90-es.  Ezek a változtatások leginkább csak a kommunikációs és a navigációs rendszereket érintik. A Sea Lion-t a Westland Mk.41 Sea King-ek utódjaként 2013 márciusában választották ki, és az erről szóló szerződést 2015 júniusában írták alá. Az 1,4 milliárd eurós értékben beszerzésre kerülő forgószárnyasok 2019 és 2022 között kerülnek a Nordholz haditengerészeti légibázisra.

Az NHIndustries gépek nem csak a Westland Mk.41 Sea King gépek utódjai lesznek, hanem kiterjedt tengeralattjárók és hajók elleni felszereltségüknek köszönhetően a Lynx helikoptereké is. Ez utóbbi két feladatkör lesz az, ami miatt további módosításokat is eszközölni kellett a helikoptereken.  Németország terveiben továbbra is 18 új NHIndustries NH90 helikopter beszerzése szerepel a haditengerészet számára. Berlin 4 évvel ezelőtt jelentette be, hogy jelentősen csökkenteni kényszerült a megvásárlásra kerülő forgószárnyasok mennyiségét, de ez a lépés csak a szárazföldi erőket érintette. Az NH90 NFH (NATO Fregatt Helikopter) különféle felszereltségű példányait eddig öt ország állította hadrendbe.

Mint már említve lett a német haditengerészet az 1981 óta üzemben lévő 22 Sea Lynx Mk.88A helikopterek utódjaként is az NH90-et választotta. Érdekes módon csak 2019 novemberének végén derült ki, hogy az Airbus Helicopters hiányos műszaki dokumentációt készített el a típushoz. Az ellenőrzés során több mint 150 helyen tártak fel hiányosságokat az üzemeltetést és karbantartást segítő számítógépen futó elektronikus műszaki dokumentációban, az IETD-ben. Több helyen is hiányoznak a kenéshez használt anyagok megnevezései, típusai, a kenési időintervallumok, egyéb karbantartási időközök gyakoriságai, illetve a munkát segítő fényképek és ábrák is. Az Airbus Helicopters természetesen elismerte a hibát és ígéretet tett a már a régóta ismert hiányosságok minél előbbi orvoslására. A haditengerészet közleménye szerint ez a jelenlegi késés nem befolyásolja a helikopter 2023-ra tervezett teljes bevethetőségének elérését, de talán oka lehet a november vége óta tartó egyhelyben járásnak.

Spanyolországban június 10-én kivonásra került egy tengeralattjáró. Az S-70-es osztályba tartozó MISTRAL (S-73) 35 évvel ezelőtt, 1985 júniusában lépett szolgálatba. Ezek a tengeralattjárók a francia AGOSTA-osztály helyben készült, minimális eltérést felmutatni tudó példányai. A MISTRAL még jó állapotban lévő alkatrészeit felhasználni tervezik a két, még továbbra is szolgálatban maradó S-70-es tengeralattjárón, a TRAMONTANA (S-74) és a GALERNA (S-71) nevet viselőkön. Az 1980-as évek első felében építeni kezdett testvérhajók közül a másodiknak elkészült SIROCO (S-72) 2012 közepén került kivonásra. 2019. december 20-én jelentették be, hogy elvetették a MISTRAL tengeralattjáró tervezett nagyjavítását. Az egység élettartama során az utolsó nagyobb hajógyári munkára azért nem volt szükség, mivel az S-80-as osztályba tartozó ISAAC PERAL (S-81) hadrendbe állítása ezt szükségtelenné teszi. Az 1985-ben szolgálatba állt MISTRAL esetében ez volna az ötödik ilyen nagyjavítás, amit 2015-ben hagytak jóvá. A TRAMONTANA esetében a pár évvel ezelőtti nagyjavítás és korszerűsítés során majd 60 millió dollárt költöttek el.

Görögországban az EODH egy továbbfejlesztett a Leonidas lövészpáncélost ajánl a hadsereg figyelmébe. A páncéltest tetejére egy távirányítású torony kerülne felszerelésre. Ebben egy 30 milliméteres Mauser Mk 30F gépágyú lenne elhelyezve egy párhuzamosított géppuskával, valamint két irányított páncéltörő rakétával.  A Mauser Mk 30F-et a nem régiben kivont 60 darab Artemis 30-as légvédelmi rendszerből nyernék ki. Így több mint 120 gépágyúhoz juthatnak hozzá, amelyek piaci ára 350000 euró körül mozog. A torony alapváltozata lőszerrel együtt, 950 kilogrammot nyom, további előnye, hogy a beltérből nem vesz el helyet, így a kétfős személyzet (vezető és a parancsnok/irányzó) mellett nyolc lövész számára lesz hely egy Leonidas lövészpáncélosban, az eddigi 4-6 helyett.

A torony lehetőséget biztosít más gépágyúk beépítésére is, ezek közül a 20 milliméteres Mk20-as és a 23 milliméteres 2A14-es került megemlítésre. A páncélvédelem is megerősítésre kerülne, így egy Leonidas lövészpáncélos 17-17,5 tonnát nyomna. Mozgékonyságának szinten tartásáról egy új Caterpillar C7-es dízelmotor gondoskodna, 360 lóerejével és 1245Nm-es nyomatékával, valamint az új 6 fokozatú automata sebességváltóval. Opcióként ezt a felszereltséget még légkondicionálóval, kamerarendszerrel, a fedélzeti rendszerek elektromos energiával történő ellátására képes külön erőforrásról üzemelő generátorral is ki lehetne egészíteni. Az EODH szerint a továbbfejlesztés előnye, hogy nagyrészt hazai forrásokra épülve kivitelezhető, így munkahelyeket lehet teremteni.

Az Israel Aerospace Industries 350 millió dolláros szerződés kötött egy európai országgal. Az érintett államot még nem nevezték meg, de azt lehet tudni, hogy a cégcsoport IAI ELTA Systems részlege fog egy különleges rendeltetésű repülőgépet elkészíteni a megrendelő számára. A cég kínálatában a már Izraelben is rendszeresített CAEW G550 Nachshon-Eitam légtérfelderítő, illetve Nahshon-Shavit elektronika felderítő repülőgép mellett megtalálható még egy tengeri járőrgép és egy speciálisan a felszíni célpontok felderítésére készített radargép is. Gyaníthatóan a most még nem ismert megrendelő ezek egyikét szerzi majd be.

Tajvanon végrehajtotta első felszállását az AIDC (Aerospace Industrial Development Corporation) T-5 Yung Ying (korábban Blue Magpie) AJT (Advanced Jet Trainer) sugárhajtású kiképzőgép. A június 10-én végrehajtott első repülésen a 11001-es oldal, valamint 08-9001-es gyártási számot viselő új gépet a légierő két AIDC F-CK-1D Ching-Kuo kétüléses vadászbombázója kísérte a körülbelül 20 percen át tartó szárnyalás alatt. A T-5 Yung Ying kialakítása az AIDC F-CK-1 Ching-Kuo kétüléses verzióján alapul, bár némileg nagyobb és több üzemanyag szállítására képes. A 80%-ban új alkatrészekből álló T-5-ös repülőgépet két Honeywell/ITEC F124-200TW utánégető nélküli sugárhajtóművel látták el az F-CK-1-ben használt Honeywell/ITEC F125-70-ek helyett. Az F-CK-1 Ching Kuo vadászbombázó kétüléses változatára hasonlító új gép fejlesztésére 2 milliárd dollárt szánnak, a szomszédos Kínától egyre jobban elszigetelődő szigetországban. A T-5 Yung Ying-ből 4 prototípust fog megépíteni a gyártó, ezek közül kettő repülőképes példány a légi, a másik kettő a földi tesztelésekre lesz felhasználva. A ROKAF számára 66 darab repülőgép gyártása várhatóan 2021 novemberében fog elkezdődni, és a várakozások szerint hat év alatt el is készítik ezt a mennyiséget.

Japánban a kelleténél kevesebb Kawasaki T-4 sugárhajtású kiképzőgép áll csak rendelkezésre. A típusban használt Ishikawajima-Harima F3-IHI-30 sugárhajtóművekben ugyanis nem várt alkatrészcserék váltak szükségessé. A több mint 200 erőforráson a halaszthatatlan munkák sokáig tartanak, így a légierő Blue Impulse műrepülő csapata is egy ideig csak négy gépből álló formációban tart bemutatókat, mivel az ide beosztott T-4-ek is rész vesznek a pilótaképzésben.

Baleset ért egy Lockheed Martin F-35A Lightning II repülőgépet hétfőn a Hill légibázison. A nemzetközi típusátképző egységnek is otthont adó repülőtéren az USAF 388. repülőezred 58. repülőszázadának egyik gépe járt szerencsétlenül. A gyakorlórepülésről visszatérő gép orrfutója eddig még ismeretlen okból a földet érést követően becsukódott. A pilóta saját lábán hagyta el a futópályát eltorlaszló gépét. Az esemény kivizsgálása alatt áll.

Sikerült felkelteni az amerikai hadsereg érdeklődését egy erősebb Boeing CH-47F Chinook helikopter képességeivel a Honeywell-nek. Az ajánlott T55-GA-714C jelzésű gázturbina 6000 lóerő (4 470 kW) előállítására képes, ami 25% -kal nagyobb teljesítmény, mint a jelenlegi. Mindez mellett a hajtómű 10%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, valamint könnyebb karbantartani, és a módosítások eredményeként alacsonyabb üzemeltetési költségek lennének jellemzőek a jövőben a típusra, mivel ez a gázturbina a jelenleg használt T55-ös verzióra épül. A hadsereg most megrendelte egy helikopter módosítását a T55-GA-714C gázturbinákkal, hogy a valóságban is megnézzék az ezzel felszerelt helikopter teljesítményét és értékeljék képességeit.

Befejeződtek a Sikorsky Aircraft CH-53K King Stallion nehéz szállító helikopter légi utántöltési tesztjei. Ezeket ez év április elején kezdték el és végig a Lockheed KC-130J Super Hercules tartálygépe volt a tesztek másik szereplője. 2020. április 6-án a 4,5 órás csatlakozási tesztet a Chesapeake-öböl felett repülő, Lockheed Martin KC-130J Super Hercules légi utántöltő repülőgép segítségével hajtották végre. Az egymást követő összekapcsolódások során üzemanyag átadására nem került sor, de folyamatosan emelték a repülési sebességet, így vizsgálva a helikopter irányíthatóságának változását a Hercules mögötti örvényekben repülve. Ezek során bebizonyosodott, az utántöltés megvalósítása nem lehetetlen feladat a helikoptert vezetők számára. A repülés közbeni utántöltés képességét a Bundeswehr új nehéz szállító helikopterének, vagyis az STH-nak az alapvető képességeként is meghatározták. A Bundeswehr jelenlegi ajánlati felhívására válaszul a Lockheed Martin Sikorsky leányvállalata és a Rheinmetall egyesítette erőit, hogy Németországnak felajánlja a CH-53K helikoptert.

Az Amerikai Légierő Különleges Műveleti Parancsnoksága számára egy újabb repülőgépet adtak át június 2-án. Ez egy Bell/Boeing CV-22B Osprey billenőrotoros gép volt. Így ebből a változatból már 53 darab található meg az USAF leltárában. Továbbá ez a példány volt a 400. átadásra került V-22-es is a típus gyártásának elindítása óta. Az első Osprey egy MV-22-es még 1999. május 24-én került átadásra a tengerészgyalogosok részére.

Rafael Advanced Defense Systems Ltd. Spike ER irányított rakétákkal tervezi felszerelni korszerűsítésen átesett AH-11B Super Lynx helikoptereit a Brazil Haditengerészet. A 10 kilométeres hatótávolságú rakéta rádiófrekvenciás irányítórendszeren továbbítja az orrába szerelt hőkamera képét a helikopterre, illetve ugyanezen a csatornán veszi a kormányparancsokat is. Nagy-Britanniában még 2017 szeptemberének utolsó hetében hajtotta végre első repülését az elsőnek modernizált brazil AH-11B Super Lynx helikopter. A brit jelölésrendszerben Super Lynx Mk.21B-ként emlegetett variáns egy 2014 júliusában megkötött, 160 millió dolláros (117 millió euró) értéket meghaladó szerződés keretében kerül modernizálásra az AH-11A Super Lynx (Super Lynx Mk.21A) változatból. Az Egyesült Királyságban található Yeovilban, egy átfogó korszerűsítési program során, mind a nyolc dél-amerikai Super Lynx LHTEC CTS 800-4N hajtóművekkel kerül ellátására (ezek találhatók meg a Lynx Mk.9A, a Super Lynx 300 és az AW159 változatokban is), új navigációs és elektronikai hadviselés támogató rendszerek kerülnek beépítésre, de színes kijelzők is megjelennek a pilótafülke műszerfalán és a pilóták már éjjellátó szemüveget is alkalmazhatnak feladataik lerepülése során. Az izraeli rakéták beszerzésére irányuló tárgyalások már folynak a felek között, várhatólag hamarosan bejelentik a szerződés megkötését is.

Nem is olyan régen jelent meg itt a NETARZENÁL-on egy rövidhír az Argentína által Franciaországból megvásárolt Dassault Super Étendard repülőgépekről. A francia típusból 2019. május 9-én Argentína földjére érkezett öt darab alaposan becsomagolt Super Étendard Modernisé (SEM) vadászbombázó a libériai zászló alatt hajózó LILY AUERBACH hajó fedélzetén. Ezek még április második felében indultak útnak Franciaországból szárazföldön, majd később hajón. A gépek vételárának átutalása később történt meg mint tervezték, így a gépek csak a 2019-es évben érkeztek meg a dél-amerikai államba. A gépek mellé egy szimulátor, az öt beépített mellé további tíz ATAR 8K50 sugárhajtómű és számos alkatrész került eladásra a dél-amerikai ország részére. Az 1978 és 1982 között gyártott, 1-es (1978), 31-es (1980), 41-es (1981), 44-es (1981) és 51-es (1982) oldalszámú példányok közül mindegyik a legutolsó modifikációba, a SEM 5-be tartozik.

Argentína a Falklandi-háborúban ismerté vált típusból összesen 14 példányt szerzett be, ezekből az évek folyamán 3 került balesetek miatt veszteséglistára. Az eltelt években a típus példányai leállításra kerültek, de nem dobták ki őket, hanem jobb napokra várva tartós tárolásban várták a szebb napokat. 6 évvel ezelőtt az argentinok már próbálkoztak a frissen kivonásra kerülő francia Étendard-ok közül párat, egészen pontosan 10-et megszerezni. Ezeket egyrészt alkatrészbázisul szerették volna felhasználni a 11 meglévő közül a 10 legkevesebbet repült argentin Super Étendard számára, másrészt a korszerűbb rendszereik is beépítésre kerültek volna az újra szolgálatba álló példányokba.

A munkálatokat az ARCE (Arsenal Aeronaval Comandante Espora) végezte volna el, az első példány esetében még francia felügyelettel és támogatással, majd a megszerzett tapasztalatok alapján már önállóan. A legfőbb előrelépést a Thales Democles és az ALTIS célmegjelölők, a lézerirányítású rakéták és bombák, a Thomson Agave fedélzeti rádiólokátornál kétszer nagyobb hatótávolságú Anemone radar beépítése, a Sherlock besugárzásjelző megjelenése és az UAT-90 központi számítógép, valamint az UNI 40M inerciális navigációs rendszer jelentenék az argentinok számára, hiszen az ő régebbi vadászbombázóik ezekkel nem rendelkeznek. A gépek pilótafülkéjébe mindössze egy új HUD jelentette volna a legszembeötlőbb változást.

A vadászbombázók önvédelmének növelésére tervezték a Matra Phimat infracsapda és dipólszóró berendezés integrációját is, továbbá két új felfüggesztési pontot is kialakítottak volna a Super Étendard–ok szárnyai alatt. A 2019-es évben megérkezett példányok közül kettő egészen biztosan alkatrészforrásul fog szolgálni az üzemképtelen argentin vadászbombázók számára, míg a másik három szolgálatba fog állni. 2020 májusában a világhálóra felkerült videón a 44-es oldalszámú példány volt látható hajtóművezés közben. Az ilyenkor szokásos és szükségszerűen hiányos burkolattal, de már argentin felségjellel ellátva. Ebben a hónapban kiderült, az argentin flotta vezetésének sikerült a Super Étendard–ok katapultüléseihez kivető patronokat is vásárolnia, így az ex- francia példányok várhatólag két éven belül mind szolgálatba állíthatókká fognak válni.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Hawker Siddeley Harrier GR.1

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Sud Aviation SE.3130 AH2

Panavia Tornado F.3

Douglas A-4N Skyhawk

Dassault Mirage 2000D

Alenia Aermacchi M-345

Eurofighter EF-2000 Typhoon

Vought F-8E(FN) Crusader

Saab J35J Draken

McDonnell Douglas C-15 Hornet

CASA C-101EB Aviojet

Airbus A310-304MRTT

Grumman F-14A Tomcat

MiG-29 Fulcrum

McDonnell Douglas KDC-10-30

Bombardier Sentinel R.1

Airbus A400M

Northrop F-5E Tiger II

Antonov An-12BP

Boeing P-8A Poseidon

Breguet 1150 Atlantic

Lockheed Martin F-22A Raptor

Kamov Ka-52K Katran

Szólj hozzá

Lockheed Martin Boeing NHIndustries F-35A Lightning II Israel Aerospace Industries T-72 F-CK-1 AIDC CH-47F Chinook Shavit Westland F-16V Viper Honeywell Aerospace Industrial Development Corporation Yung Ying MISTRAL (S-73) T-5 Aero Vodochody Aerospace Penta Group Tombor András AERO Investment Partners Zrt. Omnipol M-84 M-84 AS1 NH90NTH Naval Transport Helicopter Sea Lion Oroszlánfóka Mk.41 Sea King S-70-es osztály EODH Leonidas Mauser Mk 30F Artemis 30 IAI ELTA Systems CAEW G550 Eitam Honeywell/ITEC F124-200TW Honeywell/ITEC F125-70 Kawasaki T-4 Ishikawajima-Harima F3-IHI-30