2021. máj 25.

Repült az első görög Rafale

írta: Netarzenál
Repült az első görög Rafale

Repülés közben fényképeztek le egy görög felségjelzéssel ellátott Dassault Rafale vadászbombázót Franciaországban.

A kétüléses B változat minden valószínűség szerint egy használt francia példány volt. Várhatólag a görögök júliusban vehetik majd át első gépüket, amit 2021 decemberének végéig havonta további egy-egy fog követni. Ez év márciusában már arról cikkeztek, hogy négy görög pilóta már meg is kezdte a Dassault Rafale típusátképzését. Közülük hárman már ismerősek a francia cég típusain, hiszen évek óta a Dassault Mirage 2000-et repülték, míg a negyedik társuk esetében eddig a Lockheed Martin F-16-os volt a repült típus. Ez a négy pilóta az oktatói képesítést is megszerzi majd a Rafale-ra, így a következő nyolc görög pilóta képzésében már tevékenyen részt fognak venni. Természetesen a műszakiak első csoportja is elkezdte a megismerkedést az új francia géppel. A Rafale-t a 332. Geraki (magyarul: Sólyom) század fogja repülni, otthonuk Tanagrában lesz. Itt 1975-től üzemeltették a Mirage F1CG, majd 2003-tól a Mirage 2000-5 típusukat.

(Fotó: A.Gonzalès)

A görög parlament védelmi beszerzéssel foglalkozó albizottsága 2020 decemberében jóváhagyta tizennyolc Dassault Rafale többfeladatú harci repülőgép Franciaországból történő megvásárlását. A megállapodást minden politikai párt jóváhagyta. A repülőgépek teljes beszerzési költsége 1,92 milliárd euró lesz. További 400 millió eurót különítenek el a Meteor nagy hatótávolságú légiharc-rakéták megvásárlására és a görög arzenálban már meglévő fegyverek (MICA, SCALP és Exocet) időszakos karbantartási munkáinak finanszírozására. Jelenleg ezeket a fegyvereket a Mirage 2000 és a Mirage 2000-5 harci gépek hordozzák, de a Rafale-ok is bevethetik majd őket. A megrendelt tizennyolc repülőgépből tizenkettő a Francia Légierő állományából származik majd. Ezekből tíz együléses és kettő kétüléses lesz. Az első hat használt Rafale leszállítását a szerződés aláírásától számított hat hónapon belül meg kell kezdeni.

(Fotó: A.Gonzalès)

A vadonatúj gyártású példányok szállítása húsz hónappal az első használt repülőgép-tétel megérkezése után megkezdődik, szintén havonta egy repülőgéppel. Végül, huszonhat hónappal a szerződés aláírása után, a másik hat használt vadászbombázót is leszállítják. Az új és használt repülőgépek keverékét Athén a költségek csökkentése miatt választotta. A franciák nyolc új és tíz használt gépet ajánlottak, de Görögország hat újat és tizenkettő használtat igényelt. A használt példányokat 2012–2018-ban szállították le a Francia Légierőhöz, F3-O4T változatban. Ezek AESA RBE2 radarral vannak felszerelve, és képesek SCALP EG csapásmérő robotrepülőgépek bevetésére, de nem képesek hordozni a Meteor nagy hatótávolságú légiharc-rakétákat.

(Fotó: A.Gonzalès)

Várható azonban, hogy a szállítást megelőzően a jelenlegi F3-R szintre történik majd meg a korszerűsítésük. Az F3-R szabvány nemrégiben érte el teljes körű bevethetőségét. Ez számos frissítést tartalmaz, amelyek magukban foglalják az RBE2 AESA radarrendszert, a METEOR nagy hatótávolságú levegő-levegő rakétát, a TALIOS célzókonténert és a SPECTRA elektronikus hadviselési rendszer frissítését is. Gyaníthatóan a Rafale-ok a korszerűsítésre nem került görög Mirage 2000-ek pótlására kerültek megvásárlásra. Párizs az eladott egykori saját Rafale-ok helyett új, korszerűbb példányokat rendelt meg. Ezeket 2025-től adja majd át a gyártó.

 

Szólj hozzá

Dassault Rafale F3-O4T F3-R