Késik Argentína használtan vásárolt repülőgépeinek leszállítása
Argentína korábban repülőgépek vásárlásának kérelmével fordult Washington-hoz. Ebben az állt, hogy a dél-amerikai állam 10 darab Beechcraft TC-12B/UC-12B Huron gépet szerezne be, kicsit több mint 16,5 millió dollár ellenében, amely magában foglalja a repülőszemélyzet képzését is.
A gépen nem újak, ezeket az Amerikai Haditengerészet használta, majd leállításuk után lehetőség nyílt értékesítésükre. Ezek a polgári életben Super Air King néven kerülnek forgalomba, hosszuk 13 méter, szárnyaik fesztávolsága 16 méter, magasságuk 4,6 méter, legnagyobb sebességük 545 kilométer per óra, hatótávolságuk 2690 kilométer. A tíz gép az amerikai flotta által már leállított példányok közül fog kikerülni. A kilenc TC-12B és az egy UC-12B leszállítását 2024-re tervezték befejezni. Az első példány már június hónap közepén megérkezett volna a dél-amerikai országba, ez azonban nem történt meg.
Beechcraft C-12 Huron (Wikipedia)
Ezzel szemben az első kikonzervált példány július 2-án emelkedett újra a levegőbe első alkalommal. A repülés nem volt problémamentes, így az észlelt hiányosságok orvoslása további idő vesz igénybe. Az, hogy egy tárolt repülőgépen nem stimmel minden az első repülés során, nem jelent nagy újdonságot, a késés okát nem itt kell keresni. Már az első felszállás dátuma mutatja, itt más is lehet a háttérben. És van is, mégpedig helyi források szerint Buenos Aires késett a fizetéssel, így az elmaradás ennek tudható be. A Beechcraft TC-12B/UC-12B Huron gépeket Argentínában a szállítási és a futár feladatokon felül a pilótaképzésben, egészségügyi feladatokra és a tengerpart menti ellenőrző repülésekre is igénybe szeretnék majd venni.