2012. már 06.

2012.03.06

írta: Netarzenál
2012.03.06

Egy brazil cég, az AEL Sistemas is részt vesz az F/A-18 Super Hornet és az F-15SE Silent Eagle pilótafülkéjébe szánt 11"x 19"-os (27,9 x 48,2 cm) kijelző tervezésében, fejlesztésében és gyártásában. Az amerikai Boeing Company és az izraeli Elbit Systems március 5-én írta alá az együttműködési megállapodást a brazil céggel. Az AEL Sistemas a közös munka eredményeit a polgári repülőgépek és helikopterek pilótafülkéiben végzett munkák során is tudja majd hasznosítani. A Boeing tervei szerint a nagyméretű kijelző a későbbiek folyamán beépítésre kerülne az USAF F-15C/D/E változatú gépeibe is.

Norvégia is kitart még az F-35-ös program mellett. Roger Ingebrigsten államtitkár ezt tegnap jelentette be, miután a múlt héten Kaliforniában találkozott a fejlesztésben részt vevő nyolc másik állam (Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Ausztrália, Törökország, Dánia, Olaszország és Hollandia) képviselőivel. Itt került bejelentésre, hogy Washington a még meglévő hibák, a gyártáslassítás mellett is még mindig kitart a típus mellett, nem tervezi a program felfüggesztését. Norvégia részről eddig 56 példány megvásárlásáról volt szó, ezekért 10,89 milliárd dollárt fizettek volna. Most a honvédelmi ügyekért felelős államtitkár igen érdekesen fogalmazott, ugyanis "körülbelül 50 vadászgép” beszerzéséről beszélt nem nagyon emelkedő költségek mellett.

Az orosz Kommerszant üzleti napilap értesülései szerint Moszkva és Peking hamarosan megállapodik a Szuhoj Szu-35BM Flanker-E repülőgépek eladásában. A kínaiak 48 gépek vásárolnának meg 4 milliárd dollárét, ha sikerül megállapodni. Az orosz védelmi iparból származó információk szerint már csak az áll a sikeres üzletkötés előtt, hogy Oroszország garanciákat kért arra, hogy a Szu-35-öst Kínában nem fogják lemásolni és gyártásba venni, mint elődjét a Szu-27-est. (Előzmény)

Ellenfélre találhat az F-16-osokat gyártó és korszerűsítő Lockheed Martin a Fighting Falconok modernizációs piacán. A kihívó a BAE Systems, mely a török légierő és az amerikai nemzeti gárda több száz gépén végzett munkák során nyert tapasztalatokat felhasználva jelentkezett a 134 dél-koreai KF-16-os és 146 tajvani F-16-os modernizálásának elvégzésére. A Lockheed Martin véleménye szerint a BAE Systems csak korlátozottan lenne képes a gépek modernizálására, mivel csak ők képesek a fedélzeti elektronikai, a sárkányszerkezet és a fegyverzet mindent részére kiterjedő korszerűsítésére.

A BAE Systems ezzel szemben azt hozta fel előnyeként, hogy rugalmasabb lenne képes a megrendelők igényei szerint modernizálni a gépeket, ezzel természetesen jelentős megtakarítás is elérhető lenne. Ezeken felül hajlandók az esetleges programmódosítások kulcsfontosságú részének, a forráskódoknak az átadására is ügyfeleik számára. A BAE Systems decemberben pályázott a dél-koreai Falconok modernizálására, mely ügyben a döntés júniusban hozzák meg az országban.

Caesar 155 mm-es önjáró tarack.

NETARZENÁL GALÉRIA

Chilei Leopard 1-esek.

Dassault Rafale M.

Bell OH-58D Kiowa Warriorok.

Spanyol F-4C-k: 1., 2., 3., 4., 5.

McDonnell Douglas YC-15A.

Szólj hozzá

eagle martin super szuhoj silent fighting systems lockheed hornet f 16 f/a 18 elbit bae ael f 15se szu 35bm sistemas flanker e falconok