2012.04.25
Április 21-én a Lockheed Martin F-35A Lightning II AF-04-es jelzésű példánya külső fegyverzettel is felszerelve sikeresen vételezett üzemanyagot egy KC-10-es Extender tankerből. Ezen a repülésen a szárnyak végi függesztési pontokon két AIM-9X Sidewinder lett felfüggesztve, míg a belső fegyverterekben két AIM-120 AMRAAM és két JDAM nyert elhelyezést. A két órás repülési feladat abból állt, hogy ellenőrizzék a fegyverzettel felszerelt gép viselkedését az utántöltő körüli légáramlatban. A típussal végrehajtott első légi fegyverleoldási tesztekre még az idén sort kerítenek.
Franciaországban április 20-án a DGA átvette a harmadik EDA-R-t (Engin de débarquement amphibie Rapide gyors partraszállító hajó). A negyedik EDA-R ez év második felében kerül átadásra.
Kolumbia tárgyalásokat folytat az olasz Iveco képviselőivel gyalogsági harcjárművek esetleges megvásárlásával kapcsolatban. A kolumbiai hadseregnél a Brazíliában gyártott EE-9 Cascavel és az EE-11 Urutu járművek váltótípusát keresik. Az elképzelésekben egy 8x8-as kerékképletű típus szerepel, így már vizsgálták az amerikai Stryker esetleges rendszeresítésének lehetőségét is. Olaszországban az eddig exportsikert még felmutatni nem tudó VBM (Veicolo Blindato Medio közepes páncélozott jármű) Freccia (Nyíl) gyalogsági harcjármű iránt érdeklődnek a kolumbiaiak.
Róma eddig 249 darabot rendelt belőle és a gyártó egyértelműen megpróbálja külföldön is eladhatóvá tenni a Freccia-t. A jármű fegyverzete egy 25 mm-es Oerlikon KBA gépágyú és két 7,62 mm-es géppuska. Az OTO Melara Hifist Plus torony helyett ellátható a szintén olasz Dardo lánctalpas gyalogsági harcjármű tornyával is. Fegyverzete igény szerint kiegészíthető TOW, vagy Rafael Spike irányított páncéltörő rakétákkal is. A gyalogsági harcjármű mellett létezik páncélozott szállító harcjármű, rakétás páncélvadász, 120 mm-es aknavetős, parancsnoki, egészségügyi, valamint műszaki-mentő változatban is. A 26 tonnás Freccia mozgatásáról egy 550 lóerős Iveco 6V motor gondoskodik.
Olaszország 249 darabos megrendelésében 172 OTO Melara Hifist Plus toronnyal ellátott gyalogsági harcjármű, 36 Rafael Spike irányított páncéltörő rakétákkal ellátott páncélvadász, 20 parancsnoki jármű és 21 120 mm aknavetővel felszerelt változat található meg. A Freccia gyalogsági harcjármű háromfős személyzetén kívül még további nyolcfőnyi lövészraj szállítására képes.
A RAF Panavia Tornado GR.4-esei közül eddig kilenc lett alkalmassá téve a BAE Systems által kifejlesztett sisakkijelző használatára. A tervek szerint ezt a módosítást összesen 25 példány fogja megkapni, de egyidejűleg csak 12 gépen lesz megtalálható a rendszer.
Pakisztánban ünnepélyes keretek között átadásra került a haditengerészet első kínai gyártmányú rakétás gyorsnaszádja. A PNS AZMAT-ot a Kínai Állami Hajóépítő Vállalat Xingang Hajógyárában kezdték el megépíteni, egy 2010-ben elnyert szerződés alapján. Gerincének fektetésére 2011 márciusában került sor, vízre bocsátását tavaly szeptemberben hajtották végre. (Két kép az épülő naszádról: 1., 2.) A hírek szerint testvérhajója nem Kínában, hanem Pakisztánban fog elkészülni jelentős kínai segítséggel. A gyorsnaszádok fedélzetére mindössze 12-14 főnyi legénység szükségeltetik, ez kevesebb, mint a fele, a hasonló kategóriájú hajóknak. Darabonkénti áruk 50 millió dollár körül alakul.
Az 500-600 tonnás gyorsnaszádok 63 méter hosszúak, szélességük 8,8 méter, várt legnagyobb sebességük 55 km/h, hatótávolságuk 900 km. Fegyverzetüket 8 C-802A (Yingji-82 vagy YJ-82) 120 km-es hatótávolságú robotrepülőgép, valamint két 25 mm-es gépágyú és két 12,7 mm-es géppuska alkotja. A C-802A robotrepülőgép nem ismeretlen a pakisztániak számára, hiszen a szintén kínai eredetű F-22P ZULFIQUAR-osztályú fregattok és a 200 tonnás JALALAT II osztályú gyorsnaszádok fegyverzetében is megtalálható. Az AZMAT a hosszú hazaúton megállt Hong Kong, Vietnam, Malajzia, Indonézia és Srí Lanka kikötőiben is. Testvérhajóját még ebben az évben szintén átadják.
NETARZENÁL GALÉRIA
A Lockheed Martin F-35A Lightning II AF-04-es jelzésű példánya külső fegyverzettel is felszerelve sikeresen vételezett üzemanyagot egy KC-10-es Extender tankerből: 1., 2., 3.