2012. máj 09.

2012.05.09

írta: Netarzenál
2012.05.09

Május 8-án a Kanadai Királyi Légierő átvette a 17. CC-130J Super Hercules szállítógépét.  A 17 új szállítógépet 2007 decemberében rendelték meg és az első példányt 2010 júniusában vették át.  A gyártást végző Lockheed Martin tartani tudta a szerződésben foglalt szállítási határidőt, ugyanis az utolsó 17. gépnek 2012 végéig kellett átadásra kerülnie.

Néhány hónapon belül véglegesítésre kerülhet az a szerződés, melyben Szaúd-Arábia BAE Hawk Advanced Jet sugárhajtású kiképzőgépeket vásárolna meg. A 30 gépért Rijád 808 millió dollár körüli összeget fog fizetni. Egyes vélemények szerint azonban ez az üzlet már túlkésőn jön ahhoz, hogy megmentse a Yorkshireben található Brough-i gyárat a bezárástól.

Ausztráliában az F-35-ös program két éves csúsztatása után most újabb kiadáscsökkentő lépéseket fontolgatnak. A Lightning II-esből az első két példány megvásárlása után csak 2014-15 körül kerül majd sor a következő 12 gép megvásárlására, ezzel a megoldással a remények szerint akár 1,3 milliárd dollárnyi megtakarítás is elérhetővé válik. A második rendelési tételben szereplő 58 F-35-ös is később kerülne kifizetésre, így további 700 millió dollárt spórolhatna meg Canberra.

Mindezeken felül a 12 meglévő, ám csak nyolc hadrafogható Lockheed Martin C-130H Hercules szállítógép is az idő előtti kivonás sorsára juthat. A Herculesek előrehozott nyugdíjazásával évente majd 250 millió dollárral csökkenne a katonai kiadásokra fordítandó összeg.  A másik négy, jelenleg repképtelen gépről nem hivatalosan olyan információk jelentek meg, hogy Jakarta elfogadta a felajánlást, és igényt tart a gépekre.

Újabb sikeres lövészeten van túl a Lockheed Martin által félaktív lézeres irányításúvá lett 70 mm-es DAGR (Direct Attack Guided Rocket) rakéta. A Yuma lőtéren végzett utóbbi négy indítás során az egyik esetben erős oldalszélben, egy forduló közben vette célba az AH-64D Apache harci helikopter személyzete a 3,5 km-re 40 km/h sebességgel haladó célpontot. Azonban a cél lézeres kijelölésére csak az indítás után került sor, ám mindez nem számított a DAGR pontosan célba talált. A további tesztek folyamán volt a maximális hatótávolságra, vagyis 5 km-re történő indítás is, 5 fokos eltéréssel végrehajtva.  A négy rakéta a mostani indítások alkalmával mindössze egy méteres körkörös szórást produkálva csapódott be.

A következő ARLEIGH BURKE-osztályú romboló, a DDG 116 egy pilóta nevét fogja viselni. Thomas J. Hudner Jr. a koreai háborúban mutatott hősiességével érdemelte ki a Becsület érdemérmet. Thomas J. Hudner Korea felett 27 bevetést teljesített és 22 évig szolgált a flottánál. Napjainkra ő az utolsó még élő koreai veterán haditengerészeti pilóta aki megkapta a Becsület érdemérmet.

2012 április 10-én a Barens-tenger felett őrjáratozó norvég P-3C Orion járőrgépet veszélyesen megközelítette egy orosz MiG-31 Foxhound vadászgép. A nehézvadász egy ideig biztonságos távolságból követte az Oriont, majd eltűnt és nagy sebességgel hátulról közelítette meg. A norvég gépszemélyzet beszámolója alapján nem sokon múlott az összeütközés.

Elképesztő mutatványok.

NETARZENÁL GALÉRIA

A tajvani KANG DING-osztáyba tartozó KUN MING fregatt.

Dragon Lady Beale felett.

Xian H-6H.

General Dynamics F-111C Aardvark kabin.

Ukrán UB Flanker.

 

Szólj hozzá

j. martin super hercules thomas ii hawk lightning lockheed romboló 116 f 35 bae arleigh burke osztály ddg cc 130j dagr hudner