2012. jún 26.

2012.06.26

írta: Netarzenál
2012.06.26

A dán F-16-osok 2013 augusztusától fogják megkapni a Northrop Grumman Litening G4-es célmegjelölő konténereiket. A Litening G4-es 1024x1024 pixeles infravörös szenzorának köszönhetően jobb képet képes biztosítani, mint elődjei, valamint képessé vált valós idejű adatok továbbítására is. A Dán Királyi Légierő jelenleg 36 együléses F-16AM harcosok és 10 kétüléses F-16BM géppel rendelkezik.

Sikeresen teljesítette a haditengerészet próbáit a SAN ANTONIO-osztályú USS ANCHORAGE (LDP 23) partraszállító hajó. A Mexikói-öbölben végzett három napos teszten, mely pénteken ért végett, jól teljesített a Huntington Ingalls Industries által épített egység. Hajóosztályának hetedik egységeként a USS ANCHORAGE (LDP 23) ez év harmadik negyedévében kerül majd átadásra a flotta részére. A 11 egységből álló SAN ANTONIO-osztályból már az építés különféle fázisában vannak az ARLINGTON, a SOMERSET és a JOHN P. MURTHA nevet viselő hajók is.

Sűrű volt az elmúlt hét India Mumbai kötőjében. 21-én a hazai építésű SHIVALIK-osztályba tartozó INS SAHYADRI fregatt került átadásra a haditengerészet részére. A három egységet számláló, csökkentett radarkeresztmetszetű Projekt-17-es néven is emlegetett hajókból kettő (INS SHIVALIK 2010. április és az INS SATPURA 2011. augusztus) már szolgálatba lépett. A SHIVALIK jelenleg a Csendes-óceánon hajózik, és már túl van egy Sanghajban végzett kikötői látogatáson is. A Mazagon Docks Limited (MDL) által épített hajók némileg javított, Projekt-17A jelzésű változataiból 7 egység megrendelését fontolgatják Új-Delhiben.

A SAHYADRI építését 2003-ban kezdték meg és 2005-ben bocsátották vízre, az Arab-tengeren végrehajtott tengeri próbajáratait ebben az évben fejezték be. A 4900 tonnás, 142 méter hosszú, 17 méter széles hadihajók meghajtásáról két Pielstick 16 PA6 STC dízelmotor és két GE LM2500 gázturbina gondoskodik. Fegyverzetük vegyes mind feladat, mind beszerzési forrás tekintetében ugyanis 7,62 cm-es Oto/Breda hajóágyúk, DTA-53-956 torpedóvetők, RBU-6000 rakéta-vízibombavetők, Klub és BrahMos robotrepülőgépek, valamint Shtil és Barak légvédelmi rakéták képezik.

Pénteken viszont már az Oroszországban épített INS TEG fregatt érkezett meg hazájába.

Az oroszországi Zvezdocska Hajógyárban szombaton befejezték a hetedik indiai SINDHUGHOS-osztályú (KILO 877EKM) tengeralattjáró, az INS SINDHURAKSAK korszerűsítési munkálatait. A 3000 tonnás maximális vízkiszorítású egységekből 10-et vásárolt meg Új-Delhi 1986 és 2000 között. A SINDHURAKSAK 1997-ben készült el és az élettartamának felénél esedékes felújítást Szeverodvinszkben végezték el. Az elektronikai és a harci rendszereket érintő fejlesztések közül, melyek között több hazai fejlesztésű, illetve gyártású is megtalálható, kiemelkedik a tengeralattjárók 3M-54 Klub-S (SS-N-27 Sizzler) robotrepülőgépekkel történő felfegyverzése.

A 6,2 méter hosszú, 200-300 km-es hatótávolságú Klub-S különféle változatainak megjelenésével lehetőség nyílik a hajók, (3M-54E és a 3M-54E1) a parti célpontok, (3M-14E) vagy akár más tengeralattjárók (91RE1) elleni harcra nagy távolságból is. A 10 tengeralattjáróból három egység az élettartamának felénél esedékes felújítását odahaza oldják meg. Egy tengeralattjáró már el is készült, míg további kettőn jelenleg is folynak a munkálatok. Mindenesetre a SINDHURAKSAK lassan megkezdi tengerei próbajáratait és remélhetőleg még ebben az évben átadásra fog kerülni. Az oroszok azonban a hajók állapotának felmérése során megállapították, hogy a tervezet 20 éves élettartam lejárta előtti újabb nagyjavítással további 5-7, de akár 10 éves szolgálati idő is elérhető, ha erre igény mutatkozik.

Jelenleg nyolcadik tengeri próbaútján van a kínai SHI LANG repülőgép-hordozó. Első kifutására még tavaly augusztus 11-én került sor. Az azóta eltelt időben összesen kb. tíz hetet töltött a tengeren a hordozó. Leghosszabb távolmaradása során 12 napig volt távol a kikötőjétől, míg a legtöbb alkalommal 9-11 napig tartózkodott a tengeren.

A Boeing St. Louis-i üzemében befejeződtek a Lockheed Martin F-35-ös alternatívájaként emlegetett F-15SE Silent Eagle méterarányos modelljével különféle sebességtartományokban és állásszögekben végzett szélcsatorna kísérletek. A tesztek során a típus egyik jellegzetességét, az illeszkedő fegyver- és üzemanyag tárolót vizsgálták meg. Ennek tervezésében Boeing partnereként részt vesz a dél-koreai Korea Aerospace Industries is.  Ebben az évben még további teszteket fognak végrehajtani a fegyvertérajtók nyitásával, illetve zárásával, valamint ezek hatásának elemzésével az F-15SE Silent Eagle teljesítményére vonatkoztatva, fegyverzetet hordozva a több G-s túlterhelés hatásainak vizsgálatával, valamint a radarkeresztmetszet elemzésével.

Megérkezett az amerikai 5. Flotta kötelékébe az aknák elleni harcra felkészített négy AVENGER-osztályú aknamentesítő hajó. Az egységek legfőbb feladata a Hormuzi-szorosban húzódó hajózási útvonalak elaknásításnak megakadályozás lesz. A hajók váltott legénységgel hét hónapos keresztül fognak a térségben tartózkodni.

NETARZENÁL GALÉRIA

Az ausztrál ANZAC-osztályú HMAS BALLARAT (FFH 155) fregatt és a TICONDEROGA-osztályú USS COWPENS (CG 63) cirkáló a USS GEORGE BUSH (CVN 73) hordozóról fotózva.

Görög F-16D.

MiG-31.

English Electric Lightning F3A.

Magyar Mil Mi-17.

Hawker Siddeley Harrier GR.1A.

Szólj hozzá

23) Northrop Grumman USS Litening G4 SAN ANTONIO-osztály ANCHORAGE (LDP SHIVALIK-osztály INS SAHYADRI TEG SINDHUGHOS-osztály SINDHURAKSAK 3M-54 F-15SE