2012. aug 01.

2012.08.01

írta: Netarzenál
2012.08.01

Magashegyi körülmények között hajtott végre éleslövészet a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 2012 júliusának elején egy új, pontosan meg nem nevezett légvédelmi rakétával. A Tibeti-fennsíkon történekről annyit hoztak nyilvánosságra, hogy három rakéta indításra került sor, 5000 méteres tengerszint feletti magasság környékén és mind a három rakéta megsemmisítette a távvezérelt célpontját.

A legújabb hírek szerint csak 2014-ben válik majd bevethetővé az első E-2D Advanced Hawkeye gépekkel felszerelt egység. A típus első repülésére 2007 augusztusában került sor, míg a flotta az első példányt 2010 júliusában vehette át. A Lockheed Martin APY-9-es radarjával ellátott gép a szárazföld feletti felderítési képesség mellett a rakétavédelemben is fontos szerepet játszhat majd. Eddig a Northrop Grumman nyolc példányt épített meg, ezek jelenleg a kiértékelésben és a kiképzésben kapnak feladatokat. A tesztelés során még jelentős lemaradások vannak a haditengerészet által elvártakhoz képest, például a radar két meghibásodás közötti üzemidejének tekintetében.

A flotta elvárása az, hogy a legrosszabb esetben is 81 órát tudjon szervizelés nélkül üzemelni az APY-9-es, azonban jelenleg ez az érték még csak 71 óra körül mozog. Természetesen a hibák kijavítása folyamatosan zajlik és talán már ebben az évben véget is fog érni. Így a gyártósor termelésének felfuttatása már a következő évben elkezdődhet és 2014 októberében már ki is futhat majd az első repülőgép-hordozó az E-2D gépekkel a fedélzetén. Jelenleg 75 darab Advanced Hawkeye-ra szóló megrendelést tudhat magáénak a Northrop Grumman, azonban az E-2C elterjedtsége folytán (Franciaország, Japán, Mexikó, Tajvan és Egyiptom) reménykednek az utód exportsikerében is. Eddig már India és az Egyesült Arab Emirátusok részéről mutatkozott érdeklődés a gép képességei iránt. A jelenleg is használt E-2C variánsoktól várhatólag 2020 májusában válik majd meg a US. Navy.

Újabb hosszabbítást jelentett be a tengerészgyalogság az Afganisztánban repülő Kaman Aerospace/Lockheed Martin K-MAX pilóta nélküli teherszállító helikopterek esetében. (Előzmény) Így, az utánpótlás szállításában jeleskedő robothelikopterek további hat hónapig lesznek megtalálhatók az országban. A megállapodásban opcióként szerepel a helikopterek ott tartózkodásának 2013 szeptemberéig történő esetleges meghosszabbítása is.

Várhatólag a jövő nyáron már készen lesz a Stryker páncélos M1132 ESV jelzésű műszaki változatának korszerűsítésen átesett első példánya. Eme változat legfőbb ismertető jegyei az elejére szerelt aknakifordító eke, vagy aknataposó henger, illetve igény szerint a tolólap, valamint a kiegészítő felszerelést szállító kéttengelyes utánfutó. Az aknamentesítésre, illetve műszaki zárak bontására és létesítésre képes verziót a jövőben erősebb motorral, felfüggesztéssel, generátorral, valamint korszerűsített elektronikával látják el. A jelenleg használt 350 lőerős Caterpillar C7-es erőforrást egy 450 lóerős, kiforrottnak tekinthető 450 lóerős Caterpillar C9-esre fogják cserélni, melynek megfelelő hűtését még lehetővé teszi a páncéltest, jelentős módosítások nélkül. Ezenfelül a generátor teljesítményét majd kétszeresére növelnék, ám a beépítésre kerülő elektromos, informatikai és elektronikai eszközök mégis kevesebb energiát igényelnének.

Kezdetét vette az első indai megrendelésre készülő C-17 Globemaster III-as összeszerelése a Boeing Long Beach-i gyárában. A kaliforniai üzemben 10 teherszállítót fognak elkészíteni Új-Delhi számára 2014 végéig.  A 4,116 milliárd dolláros beszerzést viszont lehetséges, hogy módosítani fogják jövőre. Ugyanis nem elképzelhetetlen, hogy további 6-10 Globemaster kerül majd megrendelésre 2013-ban. A most végszerelésre került C-17-es első felszállására talán még idén decemberben sort kerítenek és a következő év elejére időzített tesztek végrehajtása után, 2013 májusában kerül majd átadásra.

Újabb megrendelést kapott a BAE Systems a lézerirányítású APKWS-II rakétákra. A 70 mm-es nem irányított rakétákhoz az eddig megrendelteken felül, további 985 darab WGU-59/B irányítófejet szerez be az Amerikai Haditengerészet 28,1 millió dollárért. Így a megrendelt irányítófejek és ezzel a precízióssá vált rakéták száma elérte az 1910 darabot.

NETARZENÁL GALÉRIA

Szólj hozzá

Martin Advanced Lockheed Northrop Grumman C-17 Globemaster Stryker APY-9 E-2D Hawkeye K-MAX M1132 ESV APKWS-II WGU-59/B