2021. aug 17.

Szerbia érdeklődik Ciprus harci helikopterei iránt

írta: Netarzenál
Szerbia érdeklődik Ciprus harci helikopterei iránt

Háttérben folyó tárgyalásról tudósított a Politis napilap a megszerzett minősített dokumentumokra hivatkozva.

Ezekből azt lehetett megtudni, hogy a Ciprusi Nemzeti Gárda, vagyis a Ciprusi Köztársaság katonai erejénél hadrendben álló 11 darab Mil Mi-35P (ez a hazánkban is hadrendben álló Mi-24P exportváltozata) Hind harci helikoptert a közeljövőben szívesen eladnák. Az orosz gépek még 2001-ben kerültek beszerzésre, leszállításuk 2003-tól kezdődött meg a típust repülő 450. század részére.

A 12 helikopterből az egyik 2006. július 5-én került veszteséglistára, a vegyes orosz-ciprusi legénység halálát okozva. A 11 Mi-35P-t 2007-ben és 2008-ban nagyjavították, majd 2013-tól némi modernizációra is sort kerítettek Oroszországban. Ezt a munkát 2022-től kezdődően újra meg kell majd ismételni a helikoptereken. Ez nagyjából 117 millió dolláros kiadást fog jelenteni, amit a ciprusi vezetés nem kíván felvállalni. Egyrészt a helikoptereket öregnek tartják, továbbá az eddigi üzemeltetés során sem minden esetben sikerült a gyártó által elvárt helyről alkatrészeket beszerezni a Mi-35P-hez.

Ciprusi Mil Mi-35P Hind harci helikopter a 2013-as modernizációt követően megkapott világosabb kamuflázsban

Az oroszok nem túl kedvező hozzáállása az üzemeltetési háttér megkönnyítéséhez azt eredményezte, hogy a javítások és a karbantartások során sok esetben harmadik félhez kellett fordulni. Például 2007 közepére már csak egy Mi-35P volt üzemképes, igaz a ciprusiak sem biztosították az üzemeltetéshez szükséges anyagi hátteret, de az oroszoktól megrendelt alkatrészek sem érkeztek meg időre. Továbbá az orosz nyelvű dokumentumokkal sem tudtak túl sok mindent kezdeni. Ezen a helyzeten segített egy 2013-ban megkötött szerződés, melyben a Roszoboronexport 28 millió euró értékben vállalta az üzemeltetési háttér biztosítását.

Ennek lejártát követően 2018 végére a pótalkatrészek hiánya miatt újra a földre kényszerültek a ciprusi Hind-ok. Napjainkban állítólag az összes Mi-35-ös repülőképes. Mindent összevetve cipruson a jövőt már 12 darab új harci helikopter beszerzésével látják megvalósíthatónak. Az így feleslegessé váló Mi-35P-k után elsőként Szerbia érdeklődött. Belgrádból ez év áprilisának elején egy műszakiakból álló csapat már a helyszínen szemre is vételezte a helikoptereket. Az eladás várhatólag két lépésben történne meg. Első körben hat, míg a másodikban a maradék öt Hind kerülne megvásárlásra. Az üzlet összértékét 150 és 300 millió dollár közöttire becsülhető.

Szólj hozzá

Ciprus Szerbia Mi-35P Mil Mi-24 Mi-24P