2013. jan 14.

2013.01.14

írta: Netarzenál
2013.01.14

Tajvan ez év októberében kaphatja meg a 2011. július 10-én megrendelt 30 AH-64-es harci helikopterei közül az elsőket. Így az ázsiai ország lesz az USA után a második a világon, ahol megjelenik korunk lefejlettebb harci helikoptere. Jelenleg már folyik a tajvani légi és földi személyzet átképzése az Egyesült Államokban a típus legmagasabb színvonalon álló, AH-64E Guardian változatára. Ezek közül az első, már Tajvan számára készült példány a tavalyi évben kigördült a Boeing szerelőcsarnokából. A 2,5 milliárd dollárért beszerzésre kerülő helikopterek közül az utolsó 2014 júliusában fog megérkezni a szigetországba.

Január 9-én a Lockheed Martin átadta a 14. új építésű MC-130J Commando II repülőgépet. A különleges műveletek támogatására és végrehajtására képes gépekből az AFSOC (a légierő különleges műveletekért felelős parancsnoksága) eddig 27 példányt rendelt meg.

A repülőeszközök parkolóhelyre történő vontatásában egy új eszköz jelent meg az amerikai hajókon, a MANTIS (Multi-Aircraft Nose and Tail Interface System) képében. Az elektromos meghajtású, vezetékes távirányítással vezérelhető vontató éles körülmények között végzett próbáit tavaly októberben hajtották végre a USS HARRY S. TRUMAN (CVN 75) repülőgép-hordozó fedélzetén. A 2,5 méter hosszú és 1,8 méter széles MANTIS fejlesztése 2008-ban kezdődött meg és elvárás volt vele szemben, hogy jelentősen megkönnyítse a repülőfedélzeten, valamint a hangárokban történő vontatási feladatok elvégzését. Ezt sikerült is elérni és a jövőben a repülőgép-hordozók, valamint a partraszállást támogató helikopterhordozók fedélzetén két-két, míg a kisebb egységeken (mint például az LCS-k) csak egy-egy MANTIS lesz majd megtalálható.

Akkumulátorai képesek egy teljes nap vontatási feladatainak ellátásához elegendő elektromos energia tárolására, míg feltöltésük 8 óra alatt elvégezhető. Jelenleg még csak a Seahawk helikopterek különféle változatainak mozgatását végezhetik a MANTIS segítségével, de a közeljövőben a vontatható gépek típusai bővítésre fognak kerülni. A Parti Őrség már tesztelte a HH-65 Dolphin helikopterein és a jövőben legalább 40 típuson végeznek majd hasonló próbákat. Ezek közük 9 megtalálható a Tengerészgyalogság és a Haditengerészet állományában is, ilyen például az F/A-18-as Hornet és az AV-8B Harrier vadászbombázó is.

Törökországban arra az elhatározásra jutottak, hogy kicsit elhalasztanák az első két számukra épített F-35A Lightning II-es vadászbombázó átvételét. Ankara a döntését azzal indokolta, hogy a gép ára magas és még számos technikai problémával küzdenek a típussal kapcsolatban, így ebből kifolyólag az még nem áll a török vezetés által elvárt szinten. A Lockheed Martin által gyártott F-35-ös első két példánya az eddigi tervek szerint 2015-ben érkezett volna meg Törökországba.  Az ötödik generációs típusból az ország 100 darabot kíván beszerezni – további 16-ra pedig opciót jelentettek be - 16 milliárd dollárért. A gépekből eddig négy példányt rendeltek meg, a másik kettő átadását 2016-ra ütemezte be a gyártó.

Első alkalommal került sor légi üzemanyag-felvételre az Egyesült Államokban tartandó Red Flag hadgyakorlatra igyekvő svéd JAS-39C Grpen vadászbombázók által a KC-10-es tankerekből. A F17-es ezred nyolc gépe a Malmö melletti bázisáról indult útnak két amerikai légi utántöltő kíséretében. A január 17. és február 1. között megrendezésre kerülő hadgyakorlatra szükséges egyéb felszerelés szállítását egy bérelt Antonov An-124 Ruszlan végezte el. (Videó)

Kínai és japán harci gépek találkoztak csütörtökön a vitatott hovatartozású, kínaiul Tiaojü- (Diaoyu), japánul Szenkaku-szigetek közelében. Elsőként egy kínai Y-8-as tengeri járőrgép jelent meg a légtérben, ezt két japán F-15-ös vadász követte. A Tajvan partjaitól északkeletre 200 km-re található szigetek térségébe hamarosan két kínai J-10-es vadászbombázó is megjelent.

NETARZENÁL GALÉRIA

KILO-k pihenőn.

Görög Mirage és Falcon géppár.

Az első indai Globemaster III-as.

Dassault Super Mystere B2.

Rockwell-MBB X-31A.

MiG-23BN.

Szólj hozzá

Lightning F-35A MC-130J Commando F-15 MANTIS KC-10 Guardian AH-64E JAS-39C Grpen Y-8 J-10