2013. máj 15.

2013.05.15

írta: Netarzenál
2013.05.15

A török Roketsan is részt vesz a tengeralattjárók számára készülő IDAS (Interactive Defence and Attack System for Submarines) légvédelmi rendszer fejlesztésében. A program eddig a ThyssenKrupp Marine Systems és a Diehl Defence, valamint a rakétamotort gyártó norvég Nammo együttműködésében futott, de mostantól török érdekeltségűvé is vált. A Roketsan az IRIS-T rövid hatótávolságú levegő-levegő rakétán alapuló fegyver harci részét fogja megalkotni, de részt vesznek az irányítórendszer tervezésében is. A 20 km-es hatótávolságú, képalkotó infravörös keresővel és száloptikás irányító rendszerrel ellátott IDAS-t a torpedók vetőcsöveibe töltött konténerből fogják indítani. Egy konténerbe négy rakéta kerül majd elhelyezésre, első víz alatti indítására a következő évben fognak sort keríteni.

Fele annyiba kerül az ötödik rendelési állományba tartozó egyetlen egy F-35-ös, mint amennyit az első rendelési állományba tartozó társáért fizettek anno. Ezt a hírt Lockheed Martin elnök-vezérigazgatója, Marilyn Hewson mondta újságíróknak kedden A gyártó reményei szerint a termelés felfutásával és az újabb megrendelések beérkeztével 2020-ra egy Lightning II-es ára 85 millió dollár lesz, ez 75 millió mai dollárnak felel meg.

Átadta az első két NERO (Networked Electronic Warfare, Remotely Operated) zavarókonténert az amerikai hadsereg számára a Raytheon Company. A kommunikációs rendszerek bénítására szolgáló NERO a távirányítású MQ-1C Gray Eagle repülőgépek számára került kifejlesztésre, egy 2012-ben megkötött szerződés értelmében. A NERO rendszer a hadsereg CEASAR (Communications Electronic Attack with Surveillance and Reconnaissance) elektronikus kommunikációt támadó, felderítő és megfigyelő rendszerének részét képezi. A NERO-ban használt összetevők nem újak, hiszen már 2010-től megtalálhatók a hasonló feladatkört ellátó Beechcraft King Air C-12-es repülőgépeken is. Azonban a távirányítású MQ-1C Gray Eagle hosszabb ideig lesz képes oltalmat nyújtani a szárazföldi csapatoknak, nagyobb repülési ideje miatt.

Múlt hét vasárnapján egy vélhetőleg kínai tengeralattjárót észleltek a japán partjai mentén telepített víz alatti mikrofonok a Japán Védelmi Minisztérium bejelentése szerint. A tengeralattjáró a Kumejima-sziget közelében került felderítésre, de az is megállapításra került, hogy a Japánhoz tartozó felségvizekre nem hatolt be. Amennyiben ezt megtörténik, a Japán Önvédelmi Erők Haditengerészete készen állt volna ellenlépések foganatosítására is. Legutóbb 2004-ben észleltek a japánok kínai tengeralattjárót a vizeikben.

A mai napon, helyi idő szerint valamivel dél előtt érkezett meg Indiába az első Boeing P-8I tengerészeti járőrgép. A gép a haditengerészet Rajali támaszpontján szállt le. Az első nyolc megrendelt példányból ez év augusztusában a második, míg novemberében a harmadik fog megérkezni az országba, a többi öt 2014 és 2015-ben kerül leszállításra.

Tegnap közvetlenül a 14:00-kor végrehajtott felszállást követően a tengerbe zuhant egy tajvani F-16A Fighting Falcon vadászbombázó. A szigetország déli részében található Chiayi támaszpontról egy kiképzőrepülésre induló F-16-ot pilótája Wu Yen-Ting (26) hadnagy sikeresen el tudta hagyni még a becsapódás előtt. A hadnagyot egy S-70C helikopter mentette ki a tengerből és szállította kórházba, ahol megállapították, hogy a gépelhagyás következtében kisebb sérüléseket szenvedett.

NETARZENÁL GALÉRIA

M117-ek Afganisztánban.

Northrop Grumman X-47B első felszállása hordozóról gőzkatapult segítségével.

Raptorok.

PZL-Swidnik W-3A Sokol.

JF-17-ek.

Immáron brit színekben.

Szólj hozzá

F-35 Air King Boeing P-8I Eagle Fighting Falcon Beechcraft Diehl IRIS-T Roketsan IDAS ThyssenKrupp F-16A MQ-1C Gray NERO C-12