2013. júl 16.

2013.07.16

írta: Netarzenál
2013.07.16

Tajvan várhatólag még ez év vége előtt megkapja első négy P-3C Orion tengeri járőrgépét az USA-ból. Ebből a típusból 12 kerül majd a szigetország fennhatósága alá 2015-ig. A gépekért és az üzemeltetésükhöz szükséges eszközökért 1,96 milliárd dollárt fizetnek ki Washingtonnak, valamint további kiadásokkal járt Tajvan déli részén egy a P-3-ok számára megfelelő légibázis kialakítása is. Tajvan jelenleg 26 S-2T tengeri járőrgéppel rendelkezik. Ezek 1986 óta vannak szolgálatban és maximum négy órán át képesek a levegőben tartózkodni, míg a nagyobb P-3C-k esetében ez 12 óra is lehet.

Egyre nemzetközibbé fog válni az argentin  IA-63 Pampa III GT (Generation Tactics) sugárhajtású kiképzőgép. Politikai döntés következtében jó eséllyel az orosz Zvezda K-36L katapultülés kerül majd a pilótafülkébe a jelenleg is használt, de Olaszországban gyártott Martin-Baker Mk 10 valamelyik változata helyett. Mostanra már az is kiderült, hogy a cseh Zlin által gyártott hidraulikus fékrendszerrel lesz ellátva a típus.

A múlt héten végrehajtott két sikeres emberi beavatkozás nélküli landolás után a következő napra tervezett harmadikat már nem tudta végrehajtani az X-47B. A sikeresen szereplő gép párja, a Salty Dog 501-es a USS GEORGE HW. BUSH-ról (CVN 77) felszállva tett kísérletet a következő leszállásra, amikor a megközelítés során, a hordozótól 6 km-re a navigációs feladatokat ellátó 3 számítógépe közül az egyik meghibásodott. Az X-47B az előre beprogramozott terv szerint megszakította a leszállást, figyelmeztető üzenetküldött a BUSH fedélzetére a történtekről, majd a másik két számítógép segítségével a szárazföldi Wallops Island bázis felé fordult, ahol épségben leszállt. Az X-47B fejlesztését végző csapat keresi a számítógép szoftverében felbukkant hiba forrását, bár gyanítják, hogy egy egyszerű újraindítással meg lehet majd oldani a problémát.

Indiában vizsgálják az Oroszországgal közös FGFA (Szuhoj T-50 vagy PAK-FA) program jelenlegi állását és jövőbeli alakulását. A két ország közötti szerződés véglegesítését 2013-ban, vagy 2014-ben írják alá, bár egyesek már tudni vélik, hogy a 2012-ben megkötött előszerződésben foglalt időpontok csúszást fognak szenvedni. India 35 milliárd dollár elköltése árán 200 darab ötödik generációs vadászbombázóval és előállításuk titkaival lesz gazdagabb két évtized alatt. Az első három prototípus 2014-ben, 2017-ben és 2019-ben érkeznek meg Oroszországból Indiába, de gyaníthatóan ezeket a határidőket is érinteni fogja a módosítás. Washington felajánlotta Új-Delhi számára az F-35 Lightning II-es programhoz való csatlakozás lehetőségét, azonban ez már túl nagy anyagi és logisztikai teherrel járna az ország számára, főleg úgy, hogy már sok időt és pénzt fektettek a FGFA-ba.

Chile két AN/MPQ-64F1 Improved Sentinel légtérfelderítő radart vásárolt az Egyesült Államokból. A beszerzésre az FMS (Foreign Military Sales) program biztosított lehetőséget. Az AN/MPQ-64F1 Improved Sentinel rádiólokátort egy hattonnás utánfutóra szerelték, vontatását egy Hummer végzi, amelyen a radar energiaellátását biztosító generátort is elhelyezték. A radar személyzete két fő, menetből mintegy 20 perc alatt tehető üzemkésszé. Kis radarkeresztmetszetű légi célpontokat (UAV, rakéták, stb.) még a maximális, 75 kilométeres felderítési távolságból is képes észlelni és nyomon követni. A 3D-s radar maximálisan 20 km-es magasságban repülő célok felderítésére alkalmas. A Raytheon eddig több mint 200 ilyen radart értékesített a világ több országában, ezeknek nagyjából a felét már le is gyártotta. Az USA-ban eddig 156 AN/MPQ-64F1 került megvásárlásra és rendszerben tartásukra még két évtizedig lehet számítani. A két radart a chilei légierő saját C-130H Hercules teherszállítógépe vitte haza az Edwards légibázisról július 1-én.

Irán a közelmúltban bejelentette, hogy továbbfejlesztette a hajók elleni ballisztikus rakétáját. Első lépésként két évvel ezelőtt a rövid hatótávolságú Fatah 110-est (a kínai DF-11A másolata) látták el a tehetetlenségi irányítórendszerén felül egy elektrooptikaival. Ezzel már két sikeres lövészeten vannak túl, ezek során az elektrooptikai rendszer a röppálya leszállóágában végezte a rakéta célpontba irányítását. A lövészet alkalmával a tengeren lévő hajót sikeresen megsemmisítette a háromszoros hangsebességgel becsapódó új változat, mely új nevet is kapott. A Perzsa-öböl (Khalij Fars) elődjétől a lekerekített orr-része alapján különböztethető meg. A szilárd hajtóanyagú Fatah 110-es 450 kg robbanóanyagot szállíthat 250-300 km-re, hossza 8,8 méter, tömege 3,5 tonna. A rakéta számára a célok felderítését egy szintén új fejlesztésű 1100 km-es hatótávolságú passzív radarral végzik. Most a tehetetlenségi irányítórendszerét egy műholdassal is kiegészítették, így az eddigi 30 méteres eltérés helyett már 10-15 méteressel tarthat a célpontja felé a Khalij Fars.

Izraelben a bejelentett haderőcsökkentés miatt nem tartják elképzelhetetlennek, hogy a kivonásra kerülő haditechnikai eszközök eladásra kerüljenek más államok részére. Ez igen tekintélyes üzletté is válhat, hiszen a korai F-16 A/B variánsokon felül 440 Merkava Mk I-es és a 290 Merkava Mk II-es mellett 111 Magach-7-es (modernizált amerikai M60-as) és 711 M60A1/A3-as harckocsi is kivonásra kerülhet az elkövetkező időben. Fő vevőként latin-amerikai, ázsiai, vagy afrikai országok jövetnek leginkább számításba.

Orosz bejelentés szerint nemzetközi vizek felett hajtott végre 7 óra 15 perces kiképzőrepülést két Tupoljev Tu-95MS bombázógépük a Japán-tenger északi részén, a közelmúltban. A bombázókat útjuk során elfogta két-két dél-koreai F-15K és japán  F-4J, F-15J és F-2A harci gép is.

A Kongresszus döntésének köszönhetően plusz költségvetési forráshoz, 423 millió dollárhoz jutott hozzá az USAF. Így az ez év áprilisa óta kevés repült idővel rendelkező 16 század számára több felszállást lehet betervezni a költségvetési év hátralévő részében. Ez a mostani pénzösszeg persze nem csak úgy „lett”, hanem a légierő gépeinek jövőbeli korszerűsítésre, fegyvereinek beszerzésre elkülönített büdzsé egy része lett átcsoportosítva. Csak úgy szemezgetve a listából: 20 millió dollár rakétabeszerzésből, 50 millió dollár a MC-130J-ktől, 70 millió a B-1B és az F-15 modernizációs programból került áthelyezésre. A három agresszor század mellett így a Thunderbirds kötelék is aktívabbá fog válni. Persze a kiesett idő miatt kell pár hónap, mire a pilóták visszaszerzik a gyakorlatukat, így körülbelül három és fél, négy hónap múlva válhatnak alkalmassá a bemutatók megtartására. Ennek következtében a Thunderbirds csak a következő évben lesz majd látható a repülőnapokon, a jelenlegi pilótákkal.

A Sidewinder rakéták titka.

NETARZENÁL GALÉRIA

Az épülőfélben lévő HMS QUEEN ELIZABETH: 1., 2.

B-1B és a fejlesztés alatt álló LRASM.

MV-22B Osprey.

RAF Tájfunok.

PZL-Swidnik W-3A Sokol.

Sud-Ouest SO4050 Vautour IIN.

Szólj hozzá

Orion Szuhoj T-50 PAK-FA X-47B FGFA P-3C Fatah IA-63 Pampa AN/MPQ-64F1 Khalij Fars Merkava Magach-7 M60A1/A3