2013. sze 18.

2013.09.18

írta: Netarzenál
2013.09.18

Az MBDA SAMP/T, vagy ASTER-30-as néven is ismert légvédelmi rendszerének megvásárlása mellett döntött a Szingapúri Köztársaság. Az európai eredetű fegyverrel az amerikai Raytheon MIM-23 I-Hawk légvédelmi rakétákat fogják leváltani. A légierő kötelékébe kerülő ASTER nem jelent nagy újdonságot a szingapúriak számára, hiszen a FORMIDABLE-osztályú fregattokon már évek óta szolgálatban van az ország fegyveres erőinél. A rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen is hatásos ASTER-30-as légvédelmi rendszer jól ki fogja egészíteni az Izraelből beszerzendő RAFAEL Spyder mobil légvédelmi rendszert.

Továbbá szintén a városállamhoz köthető hír, hogy rendíthetetlenül kitartanak a Lockheed Martin F-16C/D vadászbombázóik korszerűsítése mellett. A Fighting Falcon-ok élettartamát is meghosszabbítják, a várhatólag a Block 60-as gépek szintjére történő modernizáció során. Még nem tudni, hogy a munkálatok mikor veszik kezdetüket, de egyes források szerint ez 2015-től válik esedékessé és talán az összes, vagyis mind a 60 darab gép érintett lesz benne. De itt még nem áll meg a repülőerők fejlesztése, hiszen a légierő vezetése árgus szemmel figyeli a röviden fel- és helyben leszálló F-35B programját, ugyanis ez lenne a következő rendszeresítendő típus.

Eme variánshoz kapcsolódó hír, hogy a hagyományos fel- és leszállások során túl gyorsan kopnak el a darabonként 1500 dollárba kerülő gumiabroncsok. A Dunlop gyártmányú gumik a hajófedélzetről történő rövid fel- és függőleges leszállással végzett repülések során nem mutattak túlzott kopást. A tervezési hiba miatt megjelenő probléma orvoslásán már dolgoznak a fejlesztők, várhatólag a következő évben kerülnek majd bevezetésre az új abroncsok. A változatok hadrafoghatósági mutatóját még mindig alacsonynak tartják, jelenleg 65%-al az A változat bizonyul ezen a téren a legjobbnak, ezt követi a haditengerészeti C, a maga 63%-val, míg a sort a legbonyolultabb konstrukció, a B zárja 61%-al.

Várhatólag januárban fog megkezdődni az amerikai Jacksonvilleben létesített, 3700 négyzetméter alapterületű üzemben az  Embraer A-29 Super Tucano könnyű támadó repülőgépek összeszerelése. Afganisztán számára 20 példányra szóló megrendelése van a dél-amerikai cégnek, a további 20 gépes opciót még nem érvényesítették Washingtonban.

Spanyolországban a Navantia hajógyárban szeptember 16-án vízre tették az első Ausztrália megrendelésére épített LCM-1E partraszálló naszádot. Ezek a  23,2 méter teljes hosszú, 6,4 méter széles, két MAN gyártmányú 809 KW-os dízelmotor által forgatott vízsugárhajtóműnek köszönhetően 20 csomós sebesség elérésére képes naszádok a  CANBERRA és az ADELAIDE partraszállást támogató helikopterhordozókról fogják segíteni a partraszálló csapatokat.  A naszádokból 12-t fognak megépíteni a spanyol hajógyárban, ezekből az első négy a következő év feléig fog elkészülni.

A megszorításokból fakadó szűkös anyagi lehetőségek ellenére jelentős megrendelésre számít a Lockheed Martin a Pentagonból. Az amerikai gyártó szerint 2014 és 2018 között 79 darab C-130J Super Hercules teherszállítóról fognak szerződést kötni Washingtonnal.

NETARZNEÁL GALÉRIA

SHIVALIK-osztályú fregatt.

McDonnell Douglas DC-10-30CF.

Fiat G-91R3.

Lockheed Martin F-16E Fighting Falcon.

Szuhoj Szu-25M1.

Westland Sea King HC.4.

Szólj hozzá

F-35B Embraer A-29 SAMP/T MBDA Raytheon C-130J MIM-23 F-16C/D ASTER-30 CANBERRA ADELAIDE I-Hawk FORMIDABLE-osztály Dunlop LCM-1E