2013. sze 19.

2013.09.19

írta: Netarzenál
2013.09.19

A múlt héten a Boeing Long Beach-i üzeméből elrepült az eddigi utolsó 223. amerikai megrendelésre épített C-17 Globemaster III katonai teherszállító repülőgép. Az ezzel a géppel együtt 257 példányt kibocsátó gyártósor a jelenlegi tervek szerint 2015-ig fog üzemelni. Eddig az időpontig még 22 Globemaster kerül majd összeszerelésre. Ezek között lesz hét indiai megrendelésre épülő, illetve kettő C-17-es egy eddig még meg nem nevezett vásárló számára készül el. A fennmaradó 13 Globemaster III-ra jelenleg még nem érkezett megrendelés, de a típus iránti élénk nemzetközi érdeklődésre alapozva a gyártó bízik abban, hogy ez majd változni fog. Sok vélemény szerint az egyik lehetséges jövőbeli megrendelő Algéria lehet, ahol már bemutatkozott a típus és a pozitív tapasztalatoknak köszönhetően a hírek szerint az észak-afrikai ország 4-6 C-17-es beszerzését fontolgatja.

India beszállhat az elektromágneses katapult az EMALS fejlesztésébe, ha úgy gondolja, ugyanis az Egyesült Államok lehetőséget biztosított az ország számára a projektben való részvételre. Az amerikai lépés mögött az állhat, hogy a rendszer fejlesztése technikai problémák miatt lemaradásban van, miközben a kiadások egyre növekednek a szűkös katonai költségvetések terhére.  A késés olyan nagy, hogy a 2016-ban a haditengerészetnek átadásra kerülő – és talán 22%-os költségnövekedést elkönyvelő - USS GERALD R. FORD (CVN 78) fedélzetén jó eséllyel még nem lesz kellően megbízható a gőzkatapultok utódja.

Kínában szeptember 15-én befejeződtek a legnagyobb engedélyezett tömeggel végzett fel- és leszállási próbák a LIAONING repülőgép-hordozón a J-15-sel. A próbákat több gép bevonásával végezték el, akár bonyolult időjárási körülmények között is, valamint sort kerítettek a rövid időközzel végrehajtott fel- és leszállások gyakorlására is.

Októberben és novemberben fognak lezajlani azok a tesztek amiken a hordozófedélzeti F-35C módosított  fékhorgát ellenőrzi le az amerikai haditengerészet. Történt ugyanis, hogy a Lakehurst-ben 2011 augusztusában lefolytatott teszteken bebizonyosodott, a főfutók kerekei túl közel vannak a fékhoroghoz. Az alig több mint két méteres távolság nem volt elegendő az F-35C leszállásának biztosításához. Tény, hogy a Lightning II esetében mindössze a fele a főfutók-fékhorog közötti távolság, mint más gépek esetében (kép1).

Így a kerekek által lenyomott acélkábelnek nincs ideje felemelkedni és beleakadni a fékhorogba (kép2). A gép kialakítását elsősorban a B változattal szemben támasztott igények határozták meg, azonban a hordozófedélzeti C változattal foglalkozó tervezőknek ettől függetlenül figyelembe kellett volna venniük az ide vonatkozó MIL-A-81717C és MIL-D-8708C előírásokat. Az áttervezett fejrésszel a tavaly lefolytatott szárazföldi tesztek jó eredményeket hoztak. Ezeken 148, 166 és 185 km/h-ás sebesség mellett vizsgálták a fékezőhorgot.

A meredekebb kialakítású fejrész beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azonban a Lockheed Martin emberei további megoldással is megpróbálták a fékezőkábel elkapását biztonságosabbá tenni. A fékezőhorog a fedélzet elérését követően hajlamos arról elpattanni a nagy erőhatás következtében, ezzel is elősegítve a sikertelen landolást. Ezért egy olyan rendszer kifejlesztését kezdték meg, amely ezt az elpattanást fogja meggátolni. Ezen fejlesztések kiértékelését fogják végrehajtani Lakehurst-ben az elkövetkező hónapokban és ezek sikerrel zárultával 2014-ben sor kerülhet az első fedélzeti leszállásra.

Már a következő hónap elején meg fogja kapni Afganisztán az első C-130H Hercules teherszállítógépét. Az USAF által használt gépekből összesen négy példányt adnak át Kabul részére a már kivont C-27A Spartan gépek feladatainak ellátására. A négygépesre tervezett afgán Hercules flotta a következő évben fog teljessé válni.

NETARZENÁL GALÉRIA

M1128 Stryker MGS.

Shaanxi Y-8F-200: 1., 2.

Avro 698 Vulcan B.2.

F-15C Eagle.

B-1B Lancer.

Spanyol Tigrisek Afganisztán felett.

Szólj hozzá

78) R. F-35C C-17 Globemaster (CVN Hercules C-130H FORD GERALD C-27A EMALS