2013.11.01
Tajvanon a P-3C Orion tengeri járőrgépek folyamatos megérkeztével kivonásra fognak kerülni az ezt a feladatkört eddig ellátó Grumman S-2T Turbo Tracker gépek. A 11 S-2T közül az utolsó 2017-ben kerül majd nyugdíjazásra, de a 40 éves múlttal rendelkező Turbo Tracker-ek nem tűnnek el végleg, hiszen oktatási célokra és múzeumokban mint kiállított példányok pár példányuk megmarad.
Brazília további két, már évek óta emlegetett Sikorsky S-70B haditengerészeti helikopter beszerzését határozta el 86 millió dollár értékben. A helyi jelöléssel MH-16-ként ismert Seahawk-ból hat került megrendelésre 2006 szeptemberében, a szükséges tartozékokkal és pótalkatrészekkel együtt 300 millió dollárért. Ezekből eddig négyet adtak át a dél-amerikai ország számára, a másik kettő a következő év első felében kerül majd kézbesítésre, míg a most megrendeltek 2017-ben érkeznek meg.
Izraelben a kormány az ország védelmi képességének elemzése után nem járult hozzá a védelmi költségek következő évi költségvetésben tervezett csökkentéséhez. Így jövőre 735 millió dollárral többet költhetnek el a haderők, mint az Yair Lapid pénzügyminiszter szerette volna.
További Izraelhez kapcsolódó hír, hogy a közel-keleti ország lesz a Bell-Boeing V-22-es Osprey billenőrotoros gépek első külföldi alkalmazója. Két év alatt hat, igényeik szerint módosított példányt vesznek majd át, ez pedig csak úgy válik megvalósíthatóvá, hogy a gyártósoron lévő, egyébként az amerikai tengerészgyalogság számára gyártani kezdett példányokat kapják meg.
Nyugdíjba vonult csütörtökön a legöregebb CV-22-es Osprey. A Hurlburt Field bázison állomásozott gépet a típus új szoftver, hardver és elektronikus hadviselési rendszereinek próbáin felül, a strukturális módosítások által megkövetelt tesztekhez használták fel az elmúlt időszakban. A mindössze 12 éves CV-22-es a Wright-Patterson bázison lévő múzeumba fog kerülni. Kivonását követően a további próbákhoz egy másik gépet vesznek majd igénybe, de csak ideiglenes jelleggel. Ezt a tesztek idejére módosítják, majd azok végeztével visszaalakítják és így kerül visszaadásra az eredeti századához.
Október 25-én a Boeing átadta a 12. P-8A Poseidon tengeri járőrgépet is. A haditengerészet Jacksonville-i támaszpontjára átrepülő gép akárcsak társai, eddig az előre tervezett idő-és költséghatáron belül készültek el.
Elkészült az utolsó amerikai megrendelésre gyártott Husky aknamentesítő jármű. A dél-afrikai eredetű Husky (korábbi nevén Chubby) 2005 februárjában került megrendelésre Washington által és az akkor megrendelt 61 jármű közül az elsők, három hónap múlva már átadásra is kerültek. Azóta a US. Army 540-et szerzett be belőlük, míg a tengerészgyalogosok 70-et rendszeresítettek. További rendszeresítő országok: Kanada, Egyesült Királyság, Franciaország, Ausztrália, Angola, Kenya, Uganda, Spanyolország és Törökország.
Éppen a tegnapi bejegyzésben lett megemlítve, hogy a Northrop Grumman MQ-8C Fire Scout robothelikopter első repülése várható a héten és ez be is következett, pont tegnap, helyi idő szerint 12 után 5 perccel. Az első repülés hét percig tartott, majd sikeres leszállást követően még aznap délután, 14:39-kor sort kerítettek a másodikra is, ami kilenc percig tartott és a gép 150 méteres magasságba emelkedett fel.
Szintén tegnap az USAF egyik MQ-1B Predator távirányítású gépe viszont az utolsó repülését hajtotta vége a Hollman légibázisról, 13:45-kor felszállva, ugyanis a White Sands-i lőtéren belül lezuhant. A 49. Repülőezred, 6. Felderítő repülőszázadának kiképzőrepülésen lévő gépe nem tért le az előzetesen kijelölt repülési útvonalról, így a földbe csapódáskor nem okozott kárt. A baleset okainak kivizsgálását megkezdték.
NETARZENÁL GALÉRIA
Kínai Type 022-es rakétás gyorsnaszádok: 1., 2., 3., 4.