2013. dec 14.

2013.12.14

írta: Netarzenál
2013.12.14

Eltérő adatokat hozott napvilágra az izraeli Ha'aretz  és a német Bild az izraeli haditengerészet hajóbeszerzéséről. A helyi lap értesülése szerint a következő évi költségvetésbe egy 624 millió eurós tétel került bele, ami négy hajó beszerzésére lesz fordítva, míg a németek egy 1 milliárd eurós beszerzésről tudnak, ami két egység megvásárlását fogja jelenteni. Még nem tudni melyik információ a valós, és természetesen azt sem, hogy négy rakétás gyorsnaszáddal, vagy őrhajóval, illetve két MEKO-osztályú fregattal lesz gazdagabb az izraeli haditengerészet, aminek vezetése egyesült államokbeli és dél-koreai cégekkel is tárgyal hadihajók megvásárlásáról.

Norvégia december 6-án jelentette be, hogy 550 millió norvég korona elköltése után (ebből 380 millió a fejlesztésre, 170 millió a beszerzésre ment el, összesen pedig 770 milliót szántak a projektre) felmondja az FH-77 BW L52 Archer 155 mm-es önjáró tarackok megrendeléséről szóló szerződést. Az okot a késedelmes szállításban határozták meg, ami igaz is, hiszen a 24 Archer-ből 2013 végére már az utolsót is át kellett volna adni a gyártónak, a BAE Systems Sweden-nek. Ez azonban nem történt meg, így a norvégoknak más megoldást kell találniuk a még hadrendben lévő 18 M109-es önjáró tarack leváltásra. Norvégia és Svédország ettől függetlenül továbbra is együttműködik olyan tüzérséget érintő programokban, mint az ARTHUR tüzérségi radarok, az Odin tűzvezető rendszer, vagy a kiképzés. Svédországban a hadsereg részre ez év szeptemberében adták át az első módosított 6×6-os Volvo A30D terepjáró gépjármű alvázán létrehozott tüzérségi eszközt, aminek prototípusait 2005-ben és 2006-ban vizsgálták meg a svéd hadsereg szakértői és 2008-ban döntöttek a beszerzésük mellett.

Az ausztrál kormány a közelmúltban arra kérte Japánt, hogy fontolja meg a SORYU-osztályú tengeralattjárók gyártásához szükséges fejlett technológiát átadásának lehetőségét. Ausztrália 12 tengeralattjárót szeretne teljes egészében hazai hajgyárakban megépíteni.

Amerikai szakértők is elismerték, hogy a Tajvan szigetének északi részén lévő Le Shan-hegyre telepített rádiólokátor az egyik legnagyobb teljesítményű AESA antennájú berendezés jelenleg a világon. A radar 2013 eleje óta üzemel és képes 5000 km-es távolságban is a ballisztikus rakéták észlelésére. Ezzel mintegy hat perccel a kínai rakéták várható becsapódása ellőtt lehetőség nyílik a riasztás megkezdésére. A 3000 méter magasságú hegyre épített rádiólokátor 1,4 milliárd dollárba került a szigetországnak. A radar az USA által szintén a ballisztikus rakéták felderítésre használt Pave Paws korai előrejelző radaron alapul. Ennek technológiáját a Tajvan által megvásárolni kívánt négy AEGIS légvédelmi rendszerrel felszerelt hadihajó el nem adásának kompenzációjaként ismertették meg az amerikaiak szövetségesükkel.

Minden eddiginél több időt töltöttek a levegőben az indiai HAL Tejas vadászbombázók az idén. A típus eddig megépült példányaival már több mint 2400 felszállást hajtottak végre.

Indiában befejeződtek a továbbfejlesztett Arjun MK-II-es harckocsival végzett próbák. Ezek során a 16 nagyobb és 56 kisebb változtatást felvonultató páncélossal mintegy 60%-os eredményt értek el. A legtöbb hiányosság a löveg tűzvezető rendszerében és az izraeli eredetű LAHAT csőből indítható páncéltörő rakétánál volt. A lövések pontosságának növelését helyben fogják orvosolni, azonban a LAHAT indítását követően megmaradó nagymennyiségű füst esetében a gyártó, az Israel Aerospace Industries segítségét fogják igénybe venni.

Várhatólag további fél évvel többet kell majd várni az első német A400M teherszállító átadására az Airbus Military bejelentése szerint. Így a Luftwaffe csak 2014 novemberében kaphatja meg az első példányt, ami 2015 közepétől válik majd bevethetővé.

Befejeződtek a Raytheon Excalibur műholdas irányító rendszerrel ellátott tüzérségi lőszerrel és a PzH2000-es önjáró tarackkal végzett tesztek az USA-ban. A Yuma lőtéren az utolsó szakaszban tíz éles gránátot indítottak útnak a 48 km-re lévő célterület felé, ahová 3 méteren belül - átlagban 1 méteren belül - csapódtak be. Berlin várhatólag a következő évben jelenti majd be a megrendelését az Excalibur műholdas irányító rendszerrel ellátott tüzérségi lőszerekre.

Németországban megtartották az első F125-ös osztályba tartozó fregatt keresztelőjét. A ThyssenKrupp Marine Systems hamburgi üzemében megépített egység a BADEN-WÜRTTENBERG nevet kapta. A 2007-ben megrendelt és 2016 novemberében szolgálatba lépő egységet a tervek szerint még további három követi majd, így a hajóosztály 2 milliárd euróba fog kerülni. A négy 125-ös osztályú fregatt a német haditengerészet nyolc BREMEN, vagy F122-es osztályú fregattját váltja le.

Kedden azzal, hogy áthajózott a dátumválasztón, hivatalosan is befejeződött a USS FREEDOM (LCS 1) fregatt Szingapúrba történő 10 hónapos kiküldetése. Ennek során sok negatív és pozitív tapasztalatra tett szert az amerikai haditengerészet az új szerzeménnyel kapcsolatban. A következő hajó, a USS FORT WORTH (LCS 3) 2014 végén érkezik majd meg a városállam kikötőjébe, ahová 2015-ben egy újabb LCS fut majd be. Washington terveiben az szerepel, hogy 2016-ra már három fregatt legyen megtalálható a szingapúri kikötőben.

A hajóosztály fedélzetre szánt aknafelderítő rendszerrel elvégezték az utolsó teszteket is a floridai Palm Beach közelében. A vontatott AN/AQS-20A szonárt és az RMMV személyzet nélküli aknafelderítő merülőhajó fejlesztését ezzel lezártnak tekintik. Az október 22-től december 9-ig tartó próbák után a következő év februárjában a haditengerészet is végrehajtja a szolgálatba lépés előtti kötelező tesztsorozatát.

Szingapúrban a védelmi miniszter megerősítette, hogy érdeklődnek a Lockheed Martin F-35 Lightning II-es B verziója után, azonban a légierő korszerűsítése sorén első körben a már meglévő 60 F-16-os modernizációjára szeretnének sort keríteni. A Fighting Falcon-nal egyébként 2030-ig számolnak a légierőnél, és az új típus kiválasztását nem szeretnél elsietni.

NETARZENÁL GALÉRIA

Leopard 1.

Szemtől szembe.

North American F-100D Super Sabre: 1., 2.

Megérkezett az újonc.

Tetszetős.

McDonnell RF-101H Voodoo.

Ködben.

Apacs.

Itt a tél.

MIG-23MLD.

Boeing F/A-18F Super Hornet.

British Aerospace Harrier GR.5: 1., 2.

Hullámok hátán.

Sepecat Jaguar GR.3A.

Kamov Ka-31.

Hawker Siddeley HS-801 Nimrod.

BMP-2M: 1., 2., 3., 4., 5.

Géppárban: 1., 2.

Harbin Z-9WA.

General Dynamics F-111C Aardvark: 1., 2.

British Aerospace Hawk Mk.51.

Panavia Tornado ECR.

Perui Hind.

Boeing F/A-18E Super Hornet.

Maliban.

EHI EH-101 Merlin HC.3.

Gyorsan: 1., 2.

MV-22B Osprey: 1., 2.

Szólj hozzá

A400M Tejas Archer SORYU-osztály Arjun Atlas Pave Excalibur F125 FREEDOM AN/AQS-20A LAHAT PzH2000 BADEN-WÜRTTENBERG RMMV Paws