2013. dec 23.

2013.12.23

írta: Netarzenál
2013.12.23

Kanada, Dánia és Portugália után Norvégia is a kutató-mentő feladatok ellátására AgustaWestland AW101-es helikoptereket vásárol. A típusból 16 példány kerül beszerzésre, de további 6 gépre is opciót jelentettek be. A 2017 és 2020 között leszállításra kerülő gépekért 1,15 milliárd eurót fizet majd ki Oslo, de ebbe az összegbe egy 15 évre szóló logisztikai támogatás is benne foglaltatik, de ezt is kiterjeszthetik majd a későbbiekben még további 5 évvel.

A Merlin gyártója várhatólag még ez évben, de a legrosszabb esetben a következő év elején meg fog állapodni a brit légierővel is 25 HC.3/3A változatú forgószárnyas HC.4/4A szintre történő  korszerűsítéséről és átalakításáról is. Az 540 millió dolláros üzlettel a 2016-ban kivonásra kerülő Westland Sea King/Commando HC4/4+ szállítóhelikopterek pótlása válik biztosítottá. A HC.3/3A és HC.4/4A variánsok a haditengerészeti HM.2-es Merlinek pilótafülkéjét fogja megkapni az összecsukható rotorlapátokkal és a farokrésszel együtt. A RAF ez idő szerint 27 Merlinnel rendelkezik, jelenleg még folyik a vita a két fennmaradó gép sorsát illetőleg.

Múlt héten Brazília a Saab JAS-39E/F Gripen változat mellett tette le voksát. A korszerű gépekre azonban pár évet még várniuk kell majd, hiszen az első példányokat a svéd légierő részére szállítják majd le 2018-tól kezdődően. Azonban áthidaló megoldásként tárgyalások már folynak a felek között az átmeneti időre bérelt C/D változatokról.

Indiában a haladó pilótaképzésben alkalmazni kívánt Hindustan Aeronautics Limited (HAL) Sitara sugárhajtású kiképzőgép tesztrepülési programja jól haladt ebben az évben. Ugyanis minden eddiginél többet, 183 felszállást hajtottak végre a típussal

Dél-Koreában véglegesítésre került további három AEGIS rendszerrel ellátott romboló megépítésének a terve. Mint megállapították a három már meglévő AEGIS romboló igen nehezen tudja biztosítani az ország védelmét egy Észak-Koreából érkező rakétatámadás esetén, mivel a szükséges karbantartások és a gyakorlatok miatt általában csak egy romboló kész a csapások elhárítására.

Talán ezzel hozható összefüggésbe az a hír, miszerint Szöulban a következő évben nem várható, hogy véglegesítésre fog kerülni az első 40 Lockheed Martin F-35 vadászbombázó beszerzése. A halasztás okát költségvetésiként határozták meg a források. Ha 2014-ben nem sikerül megállapodni, akkor a dél-koreai Lightning II-ek csak a 10. rendelési tételbe fognak beleférni, ami így a későbbi megérkezést talán ellensúlyozni tudja majd az alacsonyabb darabárral.

Oroszországban mindössze három évet tartanak szükségesnek a Mil Mi-28N Night Hunter harci helikopter továbbfejlesztésére. A Mi-28NM lopakodó képességgel, hosszabb repülési idővel, korszerűbb, akár repülőgépek elleni is bevethető fegyverzettel és akár 600 km/h-ás sebességgel fog rendelkezni a (talán túl optimista) elképzelés szerint.

Megszületett a kormányközi megállapodás Peru és Oroszország között 24 Mil Mi 171-es helikopter beszerzéséről.  Az első gép 2014 végén, 2015 elején kerül majd leszállításra, de az oroszok egy regionális karbantartó és javító központot is létesítenek az országban. Ez 2016 első negyedévében kerül majd átadásra.

Peru a már meglévő 34 M1165A1 és M1151A1 Humvee gépjármű mellé további 36 M1151A1 HMMWV-t szerez be az Egyesült Államoktól, 5,8 millió dollár értékben.

Svédországban átadásra került az első NH90TTT/IM (Tactical Troop Transport - International Mission) jelzésű helikopter. A finnországi Patria által gyártott forgószárnyas a jégtelenítővel ellátott rotorlapátokon felül új csörlőt, időjárásradart, infravörös és optikai kamerát, SX-16-os reflektort is kapott. Belső terében képes 20 személyt, vagy 10 teljes menetfelszerelésben lévő katonát, vagy 9 hordágyon fekvő sérültet szállítani igen szélsőségek időjárási körülmények között is. A következő évben további négy TTT/IM változat kerül majd leszállításra Svédország számára.

Még az NH90-nél maradva meg kell említeni, hogy az Afganisztánba telepített olasz gépek elérték a 1000. ott repült órájukat. Az első felszállásukra két nappal a C-17 Globemaster III-sal történő megérkezésük után kerítettek sort, 2012. augusztus 20-án. Az országba öt TTH változat került áttelepítésre, elsősorban a szállítási feladatok elvégzésére.

NETARZENÁL GALÉRIA

TGC GÖKSU (F497).

Kötelékben.

Fedélzeten.

NH90.

Vickers VC10 K.3 kötelék: 1., 2.

Indiai Szuhojok: 1., 2.

Szólj hozzá